A Fradi hét góllal ütötte ki a Diósgyőrt

Publikálás dátuma
2019.03.03. 09:25
Lasha Dvali, Ivan Petryak és Mikalai Shnevich még a Debreceni VSC - Ferencváros mérkőzésen 2019. február 16-án
Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI
A ferencvárosi együttes pályaválasztóként immár 32 találkozó óta nem kapott ki a bajnokságban.
Az éllovas Ferencváros 7-0-ra kiütötte szombaton a vendég Diósgyőrt a labdarúgó OTP Bank Liga 23. fordulójában. A hazai együttesben három játékos is két gólt szerzett. A Ferencváros azonnal magához ragadta a kezdeményezést, de hiába dolgozott ki helyzeteket, a vezetést csak a 27. percben szerezte meg Gorriaran révén. A DVTK elsősorban a védekezésre koncentrált, viszont bátran indult kontrára, Prosser előtt két lehetőség is adódott. A hazaiak a 32. percben büntetőből növelték előnyüket – Varga Roland volt az ítéletvégrehajtó –, amivel sikerült megtörniük az addig lelkes diósgyőrieket, akik a szünetben már háromgólos hátrányban voltak. A házigazdák a második félidő elején két perc alatt két gólt értek el: előbb Varga, majd Szignyevics szerezte meg fejjel második találatát. A Ferencváros lendülete tovább tartott, a 67. percben pedig létszámfölénybe is került: Karan buktatta a legmozgékonyabb hazai játékost, Petrjakot. A végjátékban a csereként pályára lépő Lanzafame is duplázott, végképp gólzáporossá téve a hazai sikert. A Ferencváros sorozatban negyedszer győzte le a diósgyőrieket – harmadik alkalommal otthon –, ezeken a találkozókon a gólkülönbsége 19-2. A DVTK-t az egy héttel ezelőtti, 5-0-s újpesti vereség után ismét padlóra küldték. A ferencvárosi együttes pályaválasztóként immár 32 találkozó óta nem kapott ki a bajnokságban.

OTP Bank Liga, 23. forduló:

Ferencváros–Diósgyőri VTK 7-0 (3-0) Groupama Aréna, 9437 néző, v.: Bognár gólszerzők: Gorriaran (27.), Varga R. (32., 56. - az elsőt 11-esből), Szignyevics (43., 58.), Lanzafame (84., 87. - az elsőt 11-esből ) sárga lap: Brkovic (32.), Tamás M. (47.) piros lap: Karan (67.) Ferencváros: Dibusz - Lovrencsics G., Blazic, Dvali, Heister (Botka, 75.) - Sigér, Haratin - Varga R., Gorriaran (Leandro, 75.), Petrjak - Szignyevics (Lanzafame, 62.) Diósgyőr: Bukrán - Polgár, Brkovic (Sesztakov, a szünetben), Karan, Tamás M. (Ndzoumou, 61.), Juhar - Tajti, Márkvárt (Mazalovic, 61.), Szabó B. - Mihajlovic, Prosser

Szerző

Ismét a Barcelona győzött

Publikálás dátuma
2019.03.03. 07:00

Fotó: CURTO DE LA TORRE / AFP
Néhány nap leforgása alatt másodszor is győzött az FC Barcelona az ősi rivális Real Madrid otthonában: a katalánok szombat este a spanyol labdarúgó-bajnokság 26. fordulójában 1-0-ra nyertek, ezzel megerősítették vezető pozíciójukat. A bajnoki összecsapást a horvát Ivan Rakitic gólja döntötte el, a madridiak így 2016 áprilisa óta nem tudják legyőzni a katalánokat a bajnokságban. A címvédő sikerével 12 pontra növelte előnyét a harmadik Reallal szemben. 
„Egy percig sem gondolhatjuk, hogy a Real Madrid halott, sok van még hátra, riválisunk pedig képes arra, hogy egyhuzamban sok pontot gyűjtsön – nyilatkozta Ernesto Valverde, a Barcelona trénere, aki szerint játékosai sokkal jobban játszottak, mint tették szerdán. – A győzelmek erősítik a hangulatot és magasan tartják az önbizalmat, főleg, ha kettőt a Bernabéuban könyvelsz el. Az előző idényben nagyobb volt az előnyünk, de a Real megnyerte a Bajnokok Ligáját, megmutatta, hogy mindig tud címeket nyerni – tette hozzá. 
Santiago Solari, a Real Madrid vezetőedzője ezúttal is értékelte játékosai küzdeni akarását, noha 180 perc alatt egyetlen gólt sem tudtak rúgni a katalánoknak. – Minden lehetséges módon megpróbáltunk gólt szerezni. Sosem adtuk fel, csapatként játszottunk. Azt hiszem, minden tőlünk telhetőt megtettünk, csak be kellett volna fejezni a helyzeteket – mondta az argentin tréner, aki csapata tetemes hátránya ellenére nem akar lemondani a bajnoki címről. 
A szombati volt a felek 242. egymás elleni tétmérkőzése, a Barcelona az elmúlt 87 évben először vezeti a párharc örökmérlegét 96 győzelemmel, emellett 95 Real-siker és 51 döntetlen született. A két csapat szerdán is találkozott egymással a Santiago Bernabéu Stadionban, akkor a Spanyol Király Kupa elődöntőjének visszavágón 3-0-ra diadalmaskodtak a vendégek, s jutottak a fináléba.
Szerző
Frissítve: 2019.03.03. 18:32

Ma már nincsenek könnyű meccsek: november óta először nyert a sereghajtó Haladás

Publikálás dátuma
2019.03.02. 19:26

Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI
A Budapest Honvéd nagy meglepetésre 3-1-re kikapott az Új Hidegkuti Nándor Stadionban a vendég, sereghajtó Szombathelyi Haladástól a labdarúgó OTP Bank Liga 23. fordulójában, szombaton.
Horváth Ferenc együttese ezt megelőzően legutóbb a 14. fordulóban, november 10-én a Ferencvárost győzte le, s azóta - mostanáig - csupán két pontot gyűjtött. Ezzel a győzelemmel is jóformán biztos kiesőnek tekinthető: 13 pontjával utolsó, az előtte álló Kisvárdának is 24 pontja van. Érdemes megjegyezni még, hogy Horváth tavaly a Balmazújvárost ejtette ki az NB I-ből. Az OTP Bank Liga 23. fordulójának eredményei: Budapest Honvéd-Szombathelyi Haladás 1-3 (0-1) Mezőkövesd-Paks 2-0 (0-0) MOL Vidi FC-Kisvárda 2-1 (0-1) Puskás Akadémia-Debreceni VSC 2-0 (0-0) Újpest FC-MTK Budapest 0-0 A Ferencváros-Diósgyőr mérkőzés 19:30-kor kezdődik (tv: M4 Sport).