Szőcs Géza;Karcag;sámándob;

2019-03-03 13:13:14

Újraépül a Sámándob Karcagon

Az önkormányzat 378 milliót költ az épületnek kiszemelt terület rendezésére és közművesítésére.

Lendületet vett a 2015-ös milánói világkiállítás magyar pavilonjának újraépítése Karcagon – írja a napi.hu.

A Közbeszerzési Értesítőből kiderül, hogy a karcagi önkormányzat január végén a Maxicargó Kft.-vel szerződött a 2015-ös milánói világkiállítás magyar pavilonjának újjáépítése elnevezésű projekt keretében a területrendezési, út, parkoló és alapközmű előkészítő munkáinak elvégzésére, nettó 298 millió forintért (bruttó 378 millió forint). A nyertes cégnek az építménynek kiszemelt karcagi, Fürdő utcai területen június 30-ig kell befejezni a munkát.

A portál felidézi: a magyar kormány először 2015. december végén döntött arról, hogy – a több milliárd forint állami támogatással megvalósult – milánói világkiállítás pavilonját újjáépítik Karcagon, az olaszországi projekt lezárását, a terület rekultivációját és a pavilon hazaszállítását pedig az állami tulajdonú Carpathia Kft.-re bízták, és ehhez 500 millió forint támogatást is jóváhagytak. Szőcs Géza, az expó magyar részvételért felelős kormánybiztosa 2015 decemberében azt is bejelentette, hogy a pavilon a kormány döntése értelmében Karcagra kerül, és a magyar történelem sztyeppei, lovas hagyományait mutatja be. Majd 2016 januárjában az olasz szervezők felkérték Magyarországot, hogy a magyar pavilon maradjon az expó területén, az része lenne az ott létrejövő Olasz Technológiai Intézet épületegyüttesének, fél évvel később a magyar kormánybiztos viszont már arról írt, hogy az olasz fél meggondolta magát, a pavilon hazatér.

A kormány 2017 márciusában hozott határozatot arról, hogy Karcag számára az expópavilon elhelyezésére és újjáépítésére, ott kulturális és hagyományőrző tevékenységek befogadására 2017-ben 329 millió forint, míg 2018-ban 1 milliárd 108 millió forint költségvetési támogatást biztosít. A Carpathia Kft. jogutódja később a Kárpátok-Alpok Zrt. lett, amely jelenleg Valor Hungariae Zrt. néven működik, a társaság igazgatóságának tagja Szőcs Géza egykori kormánybiztos is.

A Kárpátok-Alpok Kft. 2017 áprilisában szerződést kötött nettó 307 millió forintért a KÉSZ Zrt.-vel a milánói pavilon bontására, a terület rekultivációjára és a pavilon Karcagra szállítására, míg a kapcsolódó műszaki ellenőri és tervellenőri feladatok ellátására 29,6 millió forintért a közbeszerzésen közösen induló Kömi Kft.-vel és Főber Zrt.-vel.

Az építészszakma tiltakozása ellenére létrejött, hivatalosan Életkert fantázianevű, a két végén látható hatalmas, kerek épületelemek miatt a közbeszédben Sámándobként emlegetett pavilont a tervezésétől élénk sajtóérdeklődés kísérte, ugyanis végül nem az a pavilonterv valósult meg Milánóban, amit az arra kiírt ötletpályázaton az első helyre soroltak, hanem a másodiké.