elhunyt;énekes;öngyilkos;Prodigy;

2019-03-04 12:49:04

Öngyilkos lett Keith Flint, a Prodigy frontembere

Az extravagáns külsejű énekes és zenekara állandó vendég volt a magyar könnyűzenei fesztiválokon. A banda a tervek szerint az idei SZIN-re is érkezik.

Holtan találtak az angliai Essexben lévő otthonában Keith Flintre, a hazánkban is népszerű brit Prodigy zenekar énekesére - írja a hvg.hu. A szigetországi sajtó szerint a rendőrség még hétfő kora délután is a zenész házában helyszínelt.

Az essexi rendőrség szóvivője a The Sunnak azt mondta, a bejelentő azért hívta őket reggel nyolc óra után a helyszínre, mert aggódott egy férfi állapota miatt.

Később aztán Flint egyik zenésztársa, Liam Howlett a közösségi médiában azt írta: "a hír igaz, el sem tudom hinni, amit mondok, de

Az elektronikus zenét játszó banda 1995-ben lépett fel először Magyarországon, majd gyakori vendége volt a hazai fesztiváloknak: többször is jártak a Szigeten, a VOLT-on, de játszottak például a Balaton Soundon is. Tavaly a székesfehérvári Fezenen léptek fel, idén augusztusban pedig a Szegedi Ifjúsági Napokra érkeznének - kérdés, a frontember halála hogyan befolyásolja a terveket.