A gyermekkórházban, ahol „higiéniai okokból” nem használhatják az adományként kapott kempingágyakat az anyák, illegális hentesbolt üzemelt az egyik osztály hűtőszekrényére mint infrastruktúrára alapozva.
Tekintsünk most el egy pillanatra ettől a hírtől, és nézzük felülről a jelenséget. A magyar kormány 2015 óta nyíltan ellenségként kezeli a civileket, mondván, nincs rájuk semmi szükség, mivel nem rendelkeznek demokratikus felhatalmazással a közjó – vagy annak bármely apró szeletkéje – képviseletére; ráadásul a kormányzat mellett nem is marad tere a civil aktivitásnak, mert a hatalom mindent elintéz helyettük (is), ami a közjó témakörébe tartozik. Aztán jön egy magányos harcos, és egy aprócska alapítvánnyal a háta mögött egyrészt fölismer egy súlyos társadalmi problémát – miszerint a kórházak nincsenek felkészülve arra, hogy a szülők időnként a bent fekvő gyermekük mellett kénytelenek tölteni az éjszakát –, másrészt mindenfajta állami beavatkozás nélkül, közadakozással és önkéntes munkával kezeli is a bajt, ellátva a hiányzó anyaágyakkal az intézményeket. Hogy ez a jelenet mennyire nem illik bele a kilencedik éve regnáló rezsim világképébe, azt pontosan megmutatják a reakciók: a kezdeti ignorálás és az anomália eltagadása után az Egyészségügyi Ellátó nevű bürokráciaközpont „még ebben a negyedévben” megkezdi a szükséges ágyak beszerzését (hónapokkal azután, hogy a kórházak többsége megkapta azokat).
Az orbáni államszervezésben hívő honfitársainknak nyilván hiába is tennénk föl a kérdést, hogy szerintük vajon még hány év(tized) kellett volna a korlátlan hatalmú uralkodóháznak a nagyjából egy stadion-ülőhely árából orvosolható hiány észlelésére és pótlására. Úgyhogy csak a többieknek mondjuk: minden alkalommal, amikor a kormány valami blőd érvvel újra nekiront a civileknek, emlékezzenek az ágyak ügyére.