Szlovákia;Orbán Viktor;Bugár Béla;

2019-03-05 08:00:16

„Itt már fejek potyogtak volna” – A magyar kormányt bírálta Bugár Béla

„Magyarországon ellenzéki média szinte nincs is, maximum a kulcslyukon keresztül leshetik a kormányt” – közölte a Most-Híd elnöke.

A szlovák-magyar viszonyról és a magyar média helyzetéről is beszélt Bugár Béla a parameter.sk-nak adott interjújában.

A Most-Híd elnöke úgy fogalmazott:

 

Soha nem versenyeztem Orbán Viktorral. Ráadásul ő nem Szlovákiában politizál, nem olyan törvényi feltételek mellett, mint amilyenek itt nálunk vannak. Mert Magyarországon ellenzéki média szinte nincs is, maximum a kulcslyukon keresztül leshetik a kormányt. Nálunk meg jóformán nincs koalíciós média. Tehát ez egy teljesen más közeg.

Bugár úgy folytatta: összehasonlíthatatlan a helyzet a két országban.

Bugár arra is kitért, hogy fontos a Magyarország és Szlovákia közti viszony, „de elsősorban itthon kell intézkedni”.

Nem Orbán intézte el a helységnévtáblák ügyét, a vasúti kétnyelvűséget, sem a Kisebbségi Kulturális Alapot” – jelentette ki.

Bugár államfőjelöltként a kampányáról, valamint a magyar köztársasági elnökről és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesről is beszélt, a teljes interjút itt találja.