Végre a K2-re is feljuttatná a magyar zászlót Klein Dávid és Suhajda Szilárd

Publikálás dátuma
2019.03.05. 10:18
KLEIN Dávid; SUHAJDA Szilárd
Fotó: MTI/Mohai Balázs / MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap
A két magyar hegymászó expedíciója a tervek szerint idén június 7-én indul. A 8611 méter magas pakisztáni csúcson korábban egyetlen magyar sem járt.
A Föld második legmagasabb csúcsára, a K2-re indul Klein Dávid és Suhajda Szilárd következő expedíciója, a tervek szerint június 7-én. A két hegymászó másodszor próbálja feljuttatni a magyar zászlót a Karakorum hegységben található K2 (ismert még Godwin Austen, Dapsang vagy Csogori néven) csúcsára, oxigénpalack és teherhordók nélkül. A 8611 méteres hegyre három évvel ezelőtt indultak el először, de abban az évben a K2 felső szakaszán lavina söpört végig, így akkor senki nem jutott fel a csúcsra - idézte fel az expedíció keddi budapesti sajtótájékoztatóján Klein Dávid hegymászó.

Az idei expedíció során az úgynevezett Abruzzi-útvonalat követik majd. Az egyes akklimatizációs körök során az alaptábor felett kisebb táborokat építenek ki, ezekben élelmet, sátrat hagynak hátra, miközben szervezetüket is hozzászoktatják a ritkább légkörhöz. Várhatóan 3-4 ilyen akklimatizációs kört hajtanak majd végre a csúcsmászás előtt - számoltak be a hegymászók.

A Pakisztán, India és Kína határvidékén található, pakisztáni ellenőrzés alatt álló hegy

az egyetlen 8000 méter feletti csúcs a világon, ahová még sosem jutott fel magyar.

Meghódítása az egyik legnagyobb kihívás a hegymászók számára, az évek során - az interneten fellelhető adatok szerint - 86-an lelték halálukat expedíciójuk során - tavaly egy japán és kanadai hegymászó hunyt el a K2-n.

Suhajda Szilárd kiemelte, szinte "orosz rulett" ezen a hegyen mozogni. 8000 méter felett már napi 10 ezer kalóriát éget a szervezet, egy ilyen expedíció jellemzően 10 kilós súlyvesztéssel jár - érzékeltette a K2 megmászásának nehézségeit.

Klein Dávid a hegy tiszteletének fontosságára is kitért: az augusztus elejére tervezett ereszkedés közben ezért lebontják majd maguk után a táborláncot, és minden általuk hátrahagyott szemetet eltávolítanak a hegyről.

Frissítve: 2019.03.05. 11:19

Stollár Fanny kiesett a selejtezőben Indian Wellsben

Publikálás dátuma
2019.03.05. 09:29
Illusztráció
Fotó: ROB PRANGE / AFP
Stollár Fanny kikapott a selejtező első körében az Indian Wells-i keménypályás tenisztorna női versenyében.
A húszéves magyar játékost - aki 122. a világranglistán - a 140. helyen álló amerikai Christina McHale győzte le három szettben, 1 óra 54 perces küzdelemben.
A nőknél a szerdán kezdődő főtáblán Babos Tímea (102.) a kazah Julia Putyinceva (47.) ellen lép majd pályára az első körben, továbbjutása esetén a korábbi világelső német Angelique Kerber lesz az ellenfele.
A férfiaknál csütörtökön kezdődnek a főtáblás mérkőzések, magyar részről Fucsovics Márton (31.) lesz érdekelt.

Eredmény, női selejtező, 1. forduló:

Christina McHale (amerikai)-Stollár Fanny (24.) 6:0, 3:6, 7:5

Szerző

Bivalyerős kerettel jönnek a horvátok Budapestre a foci Eb-selejtezőre

Publikálás dátuma
2019.03.04. 13:23
Luka Modric is érkezhet Budapeste
Fotó: GABRIEL BOUYS / AFP
A vb-ezüstérmes gárda legnagyobb sztárjai jelen állás szerint ott lesznek március 24-én a Groupama Arénában.
Az aranylabdás Luka Modric, valamint a hétvégi El Clásico egyetlen gólját szerző Ivan Rakitic is meghívót kapott Zlatko Dalic szövetségi kapitánytól a horvát labdarúgó-válogatottba, amely március 24-én a magyarok vendégeként lép pályára az Európa-bajnoki selejtezősorozatban - írja az MTI. A horvát szövetség honlapjának hétfői bejelentése szerint a 24 fős keretből csak hárman - két kapus és egy mezőnyjátékos - szerepelnek a hazai bajnokságban.

A két említett sztár mellett a tavaly nyári világbajnokságon ezüstérmes csapat kulcsemberi közül Domagoj Vida, Dejan Lovren, Marcelo Brozovic, Mateo Kovacic, Ivan Perisic vagy épp Ante Rebic is ott lesz az ellenfél soraiban.

A magyar szövetség már korábban bejelentette, hogy a válogatott az első hazai mérkőzését telt ház előtt játssza az Üllői úti Groupama Arénában. Marco Rossi szövetségi kapitány együttese a szlovákok ellen, idegenben kezdi meg a sorozatot március 21-én.

A horvátok 24 fős kerete

kapusok: Lovre Kalinic (Aston Villa), Dominik Livakovic (Dinamo Zagreb), Simon Sluga (Rijeka)

hátvédek: Domagoj Vida (Besiktas), Dejan Lovren (Liverpool), Tin Jedvaj (Bayer Leverkusen), Borna Barisic (Glasgow Rangers), Marin Leovac (Dinamo Zagreb), Antonio Milic (Anderlecht), Duje Caleta-Car (Olympique Marseille)

középpályások: Luka Modric (Real Madrid), Ivan Rakitic (Barcelona), Mateo Kovacic (Chelsea), Milan Badelj (Lazio), Marcelo Brozovic (Internazionale), Marko Rog (Sevilla), Mario Pasalic (Atalanta), Filip Bradaric (Cagliari)

támadók: Ivan Perisic (Internazionale), Andrej Kramaric (Hoffenheim), Ante Rebic (Eintracht Frankfurt), Marko Pjaca (Fiorentina), Nikola Vlasic (CSZKA Moszkva), Josip Brekalo (Wolfsburg)

Frissítve: 2019.03.04. 13:55