Mi, itt vidéken… (Egy hangversenyről)

Publikálás dátuma
2019.03.09 18:45

Nem akarom meglovagolni a Kieselbach Galéria Bukta Imre kiállításának sikerét, illetve dehogynem. Miért is ne? Csak a Müpában vagy a BMC-ben elhangzott hangversenyekről lehet beszámolni az országos lapokban? A mi kis Müpánk, Debrecen egyetlen megmaradt, eredetileg is hangversenyteremnek épített, orgonával rendelkező, jó akusztikájú, bár a hatvanas évek dizájnjának letörölhetetlen nyomait viselő Liszt-terme ad otthont a Konzervatóriumi Esték című programsorozatnak. Ezek a hangversenyek legtöbb esetben a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának műhelymunkájáról adnak számot, ha meghívott előadót hallunk, akkor is valamilyen módon kapcsolódnak a kar művésztanárai és tanítványaik tevékenységéhez. Ezen okból a koncertek hangulata sajátos: otthonos, barátságos, mondhatni, meghitt atmoszférájú.
A Purcell-est is belesimult ebbe a tradícióba: izgatott diákok hordták a pótszékeket, keresték a hosszabbítót a számítógéphez, ültek a projektor előtt, s a közönség egy részét adták, mint diáktársaikra kíváncsi hallgatóság. Bár a tanárok közül csak Bolyky Zoltán karnagy állt a közönség elé, nyilvánvaló volt, hogy több kollégájának alapos munkája fekszik az est sikerében. Aki a francia és az angol barokk zenét szereti, válogathat a youtube-on a jobbnál jobb zenekarok, szebbnél szebb hangú énekesek felvételeiből. Purcell könnyes szépségű antik operájának is számtalan gyönyörű interpretációja létezik. Nem beszélve Charles Hazlewood karmester The Birth of British Music, Purcell - The Londoner című (A brit zene születése, Purcell, a londoni) című, a BBC kettes csatornáján játszott remek sorozatáról, amelyből nemcsak a korról, a zeneszerzőről, a brit kultúráról, a barokk művészetről, hanem a kortárs angol zenekultúráról és előadókról nyerhetünk fontos ismereteket.
Mindez csak arra indíthat bennünket, hogy értékeljük a debreceni zeneművészeti kar tanárainak, és személy szerint Bolyky Zoltánnak az ízlését a mű kiválasztásában, betanításában és bemutatásában. Purcell operájának zenei sokoldalúsága, tartamának beláthatósága, interpretációs hagyománya sokféle zenepedagógiai célnak egyszerre felel meg. A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Kamarazenekara és a Canticum Novum Kamarakórus fiatal tagjai Purcell művének betanulása során a barokk kor zenéjének sajátos, a kontinentálistól radikálisan különböző változatával ismerkedhettek meg. Bolyky tanár úr felhívhatta a figyelmüket azokra a kontinentális alkotókra, akik, mint Händel, angollá lettek, vagy mint Haydn, az angol zene termékeny hatása alá kerültek.
A karmester tanár úr összművészeti demonstrációval örvendeztette meg a közönséget, benne diákjait: projektorral vetítették ki az opera magyarra fordított szövegét, és a mű témájával összefüggő, példásan összeválogatott gyönyörű festményeket: elsősorban Claude Lorrain, Nicolas Poussin antikvitást, Dido és Aeneas szerelmét felidéző képeit. A karigazgató Török Ágnes volt, a művészeti vezető Ujvárosi Andrea, a zenei munkatárs Boda Balázs. Az énekesek teljesítménye összességében biztatónak mutatkozott. Dido szerepét Hajdú Diána énekelte, nagyon feszülten, ami érthető. Az opera érzelmi csúcspontja Dido búcsúja, a szépséges, ám igen nehéz When I am laid in earth…kezdetű ária. Purcell ezen ikonikus darabja számtalan interpretációban ismert, talán a legszebben Elin Manahan Thomas üveghang-fuvolázású szopránján szól. Aeneast Andrássy György formálta meg, kiegyensúlyozottan, Belinda pedig Sándor Eszter lelkiismeretes, felkészült alakításában szólalt meg. Az első boszorkány énekeséről, Kiss Andreáról ejtsünk még néhány szót, a tűzrőlpattant fiatal énekesnőből árad az energia, színpadi jelenléte figyelemre méltó. Méltó párja volt a játékot élvező második boszorkány, Takács Lilla. Az énekesek felkészítő tanárai Hruby Edit, Iván Ildikó, Mohos Nagy Éva és Francesca Provvisionato voltak. A continuót gordonkán Antal Botond, csembalón Lakatos Péter játszotta, zenei jelenlétük átélt és figyelmes volt.
Az egész produkcióra a jó ízlés, a szellem nemessége, az esztétikai igényesség és a jóakaratú tanár-diák viszony nyomta rá a bélyegét. Mindenki csak köszönetet mondhat, hogy Henry Purcell nemes zenéjének megidézése közben saját lelkének is alkalma volt csiszolódni, tisztulni, fényesedni. Ha azt est hatása tartott otthon is, s a hangverseny egy-egy hallgatója Claude Lorrain, Nicolas Poussin képeket nézegetett, esetleg hallgatott még egy kis Purcell zenét elalvás előtt, akkor az esemény elérte célját. Akinek ennyi jó kevés, azt érje gáncs és megvetés.
(Henry Purcell: Dido és Aeneas, Debrecen, Liszt Terem, Konzervatóriumi Esték sorozat, február 20.)
Frissítve: 2019.03.09 18:45

Sebes György: Egon lubickol

Publikálás dátuma
2019.03.17 16:15
Rónai Egon
Ha valaki műsort vezet bármelyik televízióban, akkor szinte mindenre fel kell készülnie. Erre éppen a héten láthattunk példákat az RTL Klub egyik új műsorában, a Toplistában, amelyben emlékezetes – és gyakran kínos – pillanatokat idéztek fel. Hiszen élő adásban sok minden előfordulhat. A műsorvezetőnek tüsszentenie kell, esetleg bakizik, vagy netán röhögőgörcsöt kap. Mindezt természetesen a nézők szeme láttára.
Az is előfordul, hogy a műsorvezetőnek át kell ülnie a másik székbe, így kérdezőből kérdezett lesz. Ez történt az utóbbi hetekben többször is Rónai Egonnal, de kiderült, riportalanynak is pont annyira jó, mint egy adás házigazdájának. Sőt, ennél többet is megtudhattunk róla, mégpedig abból az alkalomból, hogy az ATV egy új sorozatot indított vele. Kvíz eddig nem volt a kínálatukban, mostantól azonban van, nem is akármilyen. Az ország géniuszát keresik ugyanis egy olyan vetélkedőben, amilyen még nem volt a hazai palettán. A végső győztesnek 500 kérdést kell(ene) megválaszolnia, mindet öt másodpercen belül és egymás után csak kétszer hibázhat, mert a harmadiknál kiesik. Segítsége – választási lehetősége – ugyancsak nincs. Közben arathat szakasz-győzelmeket, amelyek után már az övé lehet az addig megnyert összeg: minden jó válasz 50 ezer forintot ér. Mindez annyira nehéz, hogy bár jól felkészült és nagy tudású emberek is játszottak, eddig még egyikük sem jutott el a 100. kérdésig sem.
Nos, ezt a – korábban rögzített - műsort vezeti Rónai Egon, de emellett továbbra is láthatjuk az Egyenes beszédben. És mint az interjúkból is világossá vált, lubickol az új szerepben. Ilyesmit ugyanis még nem csinált és bár hosszú múltra tekinthet vissza a különböző médiumokban, még a castingot is vállalta érte. Meg is nyerte és az első két hét tapasztalatai alapján jó választásnak bizonyult. Ha van titka, talán az lehet, hogy – bár pörgetnie kell az adást és ezért folyamatosan fel kell tennie a gyakran nem is könnyű kérdéseket – őt elsősorban az ember érdekli. Tehát igyekszik bemutatni a játékosokat és megtudni tőlük döntéseik – a kiválasztott témakörök vagy a kérdésekre adott feleletek – okát is.
Ebből a szempontból pedig ez a kvízmesterség nem is különbözik nagyon attól, ahogy eddig is működött, mint műsorvezető. Amikor két éve beszélgettem vele – abból az alkalomból, hogy Kálmán Olga után az azóta már távozott Mészáros Antóniával együtt átvette az Egyenes beszéd vezetését -, volt egy nagyon figyelemre méltó mondata. Éppen azt fejtegette, hogy ők kicsit másképp állnak hozzá egy-egy témához, mint elődjük. Kálmán Olga – magyarázta - ”mindig erősen a célra tartott - remekül is csinálta -, engem meg nem feltétlenül érdekel, hogy mindenáron leterítsem a nyilatkozót”. És ez jól jellemzi riporteri – de egész műsorvezetői – attitűdjét.
Volt persze néhány éve a szakmában, hogy ezt kialakítsa. A 90-es évek elején tűnt fel a médiában, először mint a Danubius Rádió műsorvezetője. Attól kezdve aztán rengeteg helyen dolgozott – a Budapest Rádióban, a Sport TV-ben, rövid ideig a Magyar Televízióban is -, míg végül 2011-től az ATV lett az „otthona”. És ott szinte mindent csinálhatott, kivéve a szívéhez oly közel álló sportközvetítéseket. Viszont dolgozott politikai és közéleti műsorokban, reggeli adásokban és vezetett vitaműsort (Csatt), s lett önálló portré-műsora is Húzós címmel – amelynek beszélgetéseiből eddig már négy könyvet is összeállított. Ezekkel pedig elérte, amit a szakmában csak nagyon kevesen, hogy a nézők sosem mondták, most már sok belőle. Bárhol feltűnt, szívesen kapcsoltak oda, mert minőséget kaptak.
Néhány hete egy hosszabb beszélgetés alanya volt a Heti TV-ben és – mivel a szűkös idő nem kötötte sem őt, sem a kérdező Breuer Pétert – akkor sok minden kiderült magáról Rónai Egonról. A magánéletéről – öt gyerekéről és kutyájáról -, valamint arról is beszélhetett, ami a munkája mellett foglalkoztatja. Megtudhattuk, hogy szereti és ismeri a történelmet, de van véleménye a hitről és a vallási kérdésekről is. Természetesen felkészült a napi politikából, de – mint egykori sportriportert – a sport területén sem lehet „eladni”. Mindez azért érdemel említést, mert arra is rávilágít, hogy nem elég „csak” a munka, a sokoldalú tájékozottság is hozzátartozik a tévés műsorvezető egyéniségéhez. Az sem hátrány persze, ha valaki szimpatikus és tisztában van vele, mi érdekli a nézőket és miképpen lehet számukra érdekessé tenni egy-egy – akár száraz – témát is.
Mindez érthetővé teszi, miért indult olyan jól az ATV új kvízműsora. Az előző hét 50 legnézettebb programja között a 28. helyet érte el az első napi adás. A csatorna egyébként büszkén adta hírül, hogy ebben a listában hét műsoruk szerepelt, a legjobban Sváby András Heti Naplója, amely 310 ezres nézettségével a 20. helyre került. Minthogy ezt az adót nem lehet az országban mindenütt fogni, ezek a számok igen figyelemre méltóak.
Rónai Egon és az ATV a jelek szerint jól egymásra találtak. Mindkettejük elemi érdeke, hogy megőrizzék ezt a gyümölcsöző együttműködést. De még fontosabb: a nézők nyerhetnek vele a legtöbbet.
Frissítve: 2019.03.17 16:15

Del Medico Imre: Nyomják Rákosit

Publikálás dátuma
2019.03.17 14:20

Fotó: Fortepan/ Berkó Pál
Három évvel a külügyi szolgálatból történt kényszerű távozásom után végre sikerült elhelyezkednem. Működésének utolsó évében, 1952-ben alkalmazott a Magyar Zeneszerzők és Szövegírók Szövetkezete, amelynek jogutóda 1953. január elsején a Szerzői Jogvédő Hivatal lett. Onnan ismertem Sally (Salamon) Gézát. Ő magát füttyös zeneszerzőnek nevezte; elfütyülte a maga által komponált dallamot egy hangjegyeket ismerő embernek és jó esetben ezt a művet ajánlotta fel a kiadónak. Kiadásra csak akkor számíthatott - 1952-t írunk -, ha a dalt elfogadta a Könnyűzenei Műveket Véleményező Bizottság.
Sally lévén sem termékeny, sem „jól fekvő” alkotó, a Zeneműkiadó alkalmazottjaként terjesztette a nyilvános helyeken zenét szolgáltató muzsikusok számára szükséges műsorfüzeteket. Ehhez a Szövetkezet adott neki íróasztalnyi helyet, abban a teremben, amelyben én is dolgoztam. Ott naponta reklamáltak dühös zenészek: miért késnek a füzetek, botrányt fognak csinálni, stb. Olykor meg is fenyegették Sallyt. A menő vendéglátóipari zenészeket a füzetek persze nem érdekelték, nekik volt módjuk beszerezni azt, amit kellett, arról nem is szólva, hogy maguk is komponáltak olykor.
Abban az évben, ha csak rövid időre is, Sally Géza megúszta szemrehányások, reklamációk és átkok nélkül a kényszerű találkozásokat a műsorfüzetek előfizetőivel. A magyar közélet központi témája ugyanis az ország akkori első emberének, Rákosi Mátyásnak a hatvanadik születésnapja lett: a kis nagyember 1892-ben született. Következésképp már 1951 utolsó heteitől kezdve rengeteg szó, szöveg, sőt zeneszó esett az évfordulóról. Így aztán faliújságon is, ami Sally asztala fölött volt.
Amikor a reklamációt előadni készülő zenész még csak a torkát köszörülte, Sally rámutatott a faliújság mellett díszelgő plakátra: Elvtársam, Rákosit nyomják. Hatvan éves! Rákosi! Mátyás!
A varázsige hatott: igen, igen, hát persze, majd később jövök, ez fontosabb, stb.
Sally Géza számára 1952. március 9-e valóban ünnep lett.
Frissítve: 2019.03.17 14:20