Stephen Hawking utolsó üzenete

Publikálás dátuma
2019.03.09 17:30

Fotó: AFP / Li Changxiang / NurPhoto
A közelmúltban elhunyt brit tudós által a hetvenes évek közepén közzétett elmélet, mely Hawking-sugárzás néven vált ismertté, azt vetette fel, hogy bármennyire is hatalmas a fekete lyukak tömegvonzása, a kvantummechanika törvényeinek engedelmeskedve megszöknek belőlük részecskék, így a sötét égitestek előbb-utóbb "elpárolognak". A kisebbek gyorsan, a nagyok elképesztően lassan. 

Sírkövére is felvésték

Stephen Hawking életének egyik legfontosabb tudományos eredménye ennek matematikai levezetése volt, az egyenletet a Westminster Abbey-ben lévő sírkövére is felvésték. Hawking azonban nem annyira szigorúan vett tudományos eredményei révén vált az elmúlt évtizedek legismertebb elméleti fizikusává, inkább ismeretterjesztő munkássága és egyéniségének kisugárzása által lett a nagyközönség kedvence. A tolószékben ülő, magatehetetlen, számítógépét az utóbbi években már csak szemmozgásával iránytani képes ikonikus figura személyes sorsával az emberi elme mindenhatóságát hirdette - dacára annak, hogy írásaiban többször kifejezte, az emberiség intelligenciaszintje általában nem túl elismerésre méltó -, mintegy megerősítését adva így a klasszikus fizika szerint képtelenségnek ható elméleteknek, amelyek világunk létezésének miértjét és mikéntjét öntik számításokkal megalapozott formába. Ismeretközlő munkájának nehézsége pont abban rejlik, hogy egyenletek nélkül magyarázza a nehezen érthetőt, nyugodtan mondhatni, sokszor a felfoghatatlant. Olyan alig elképzelhető dolgokat, amilyeneket számításokkal vagy anélkül, néha még komoly tudósok sem voltak képesek elfogadni.
A Nagy Bumm-elmélet, vagyis, hogy a világ egy meghatározható pillanatban egy végtelen sűrűségű és végtelen kicsiny méretű pontból indult robbanásszerűen hirtelen fejlődésnek, 1965-ben még nem volt általánosan elfogadott. Bár a belga LeMaître abbé az általános relativitáselméletből ezt már 1927-ben kikövetkeztette, olyan ellenzői is voltak az gondolatnak, mint maga Einstein vagy Fred Hoyle – akitől a Big Bang elnevezés is származik -, akik az állandó állapotú világegyetemben hittek. A kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás felfedezése viszont újabb adag muníciót szolgáltatott azoknak, akik azt szerették volna bizonyítani, a Mindenségnek, az Univerzumnak meghatározható időben elhelyezhető kezdete kell, hogy legyen.
Közéjük tartozott a Cambridge-i Egyetemen még PhD-tanulmányait folytató Stephen Hawking, aki 1965-ben egy konferencián érvelt emellett. Hoyle egyik ellenérve az volt, hogy a Big Bang olyasféle dolognak tűnik, mint a Teremtés, úgy gondolta, az Ősrobbanást igazolni kívánó tudósokat lelkük mélyén a Teremtés könyve befolyásolja. Hogy az eltelt időben több új és régebbi vitatott kozmológiai elmélet is kiszabadulhatott a miszticizmus csapdájából, azért nagyon sokat tett a szigorúan tudományos alapokon álló Hawking, aki nem restellte mindezeket ismeretterjesztő, angolos humorral megspékelt írásaiban népszerűsíteni.

Eltűnik a misztikum

Hawking utolsó könyve a Brief Answers to the Big Questions (Rövid válaszok a nagy kérdésekre) címmel jelent meg már halála után. A bevezetőből és tíz fejezetből álló művet gyakorlatilag a kiadó állította össze a hagyatékból. Ebben tíz olyan kérdésre ad választ a fizikus, amelyet – ahogy a szerkesztők fogalmaztak - az évek során folyamatosan tettek fel neki a legkülönfélébb emberek. Magától értetődően kezdődik a rövid válaszok sora azzal a fejezettel, amelynek címe: Létezik-e Isten? Persze a világ legismertebb kozmológusa sokkal bölcsebb annál, hogy beszálljon a puszta hitvitába. „Munkám arról szól, hogy észszerű kereteket találjak a minket körülvevő világ megértéséhez” – írja. Konklúziója az, teljesen kielégítően magyarázható a természet törvényeivel a létezés. Az Ősrobbanásnak nem volt oka, a folyamatban Istennek nincs helye, de ha mégis feltételeznénk, mint a törvények meghozóját, tudnunk kell, kétszeresen is szabályok kötik: egyrészt már a kezdeti feltételek meghatározása sem lehet önkényes, és a későbbiekbe, a törvények által maghatározott folyamatokba sem szólhatna bele, hiszen azzal magukat a törvényeket tagadná. Vagyis semmiféle szabadsága nem volna, mert a törvény nem törvény, ha vannak pillanatok, amikor megszűnik érvényessége. Ily módon a kezdet pillanatából is eltűnik a misztikum, pedig az sokáig tényleg titokzatosnak tűnt: egy ideig „semmi”, azután egyszerre megszületik a Mindenség.
De milyen is ez a szigorúan szabályozott világ, amiben élünk, miért ilyen, és milyen lesz? Erre próbál további kilenc kérdést végiggondolva válaszokat adni Hawking. Az első hat esszében tudományos munkásságából levezethető problémákat vet fel. A második kérdésre adott válasz során azt veszi végig: ha nem teremtés volt a kezdet kezdetén, hanem Ősrobbanás, mi és hogyan történt a Nagy Bumm előtt, lehetett-e valami egyáltalán, és mi, hogyan jött utána? Az úgynevezett képzetes időben – matematikai modellt takar az elnevezés, ahogy alapjában véve minden kozmológiai fogalom – a téridő véges, de nincs kezdete, vagyis nincs szükség Teremtésre. Mint az Északi-sark a Földön: a szélességi kör ott már csak egy pont, de minden további nélkül el lehet indulni onnan bármilyen irányba, nem kezdődik ott valóságos valami. A további fejezetekben választ kaphatunk arra, léteznek-e földönkívüliek, lehet-e utazni az időben és vajon mi van egy fekete lyuk belsejében. Nem mondható, hogy a levezetések mindig könnyen érthetők, vagy érthetők egyáltalán, de bizonyos szintű elméletek magyarázata során nem lehet bizonyos szint alá menni, és Hawking nem tudott bőbeszédű lenni: lassan ment számára az írás.

A jövő a tudománytól függ

A továbbiakban négy olyan kérdésre is megpróbál választ adni - amelyekhez tudósként és nyilván nem mindennapi logikával, ismeretanyaggal felvértezve közelít, de - amelyek mégis csak spekulatívnak, és ebből következően alkalmanként vitathatónak nevezhetőek. Túlélhet-e az emberiség a Földön, belakhatja-e a világűrt, legyőz-e minket a mesterséges intelligencia és formálhatjuk-e a jövőt? Hawking reménykedik ugyan, de válaszai nem feltétlenül biztatók. A kötet olvasója számára eddigre már kiderült, hogy az időben nem utazhatunk, ahhoz egy makrovilágbéli létezőnek végtelen mennyiségű energiára lenne szüksége, mert a fénynél gyorsabban kéne haladnia, és közben még tömege is végtelenné nőne. Bár… Lehet, hogy a féreglyukak vagy az M-elmélet lehetővé teszi az időutazást, ám ez a lehetőség inkább a sci-fi birodalmába tartozik.
De nem is kell utaznunk, legalábbis a jövő a maga tempójában egyszer csak itt lesz. És akkor a tönkretett Földet el kell hagynunk a túléléshez, idegen bolygókat kell találnunk lakóhelyül, már ha addig egy nukleáris háborúban ki nem írtjuk egymást és magunkat. Amiben akár a mesterséges intelligenciának, az önmagukat vezérlő és fejlesztő fegyvereknek is komoly szerepe lehet. Az MI a legjobb és a legrosszabb dolog lehet egyben, amit kitaláltunk. Nem rosszindulata a probléma, a kockázatot célorientáltsága jelenti, vagyis akkor vagyunk bajban, ha a céljai nem esnek egybe a mieinkkel. Hawking nem egyszerűen csak felhívta a figyelmet az MI esetleges veszélyeire, de 2015-ben többedmagával nyílt levelet fogalmazott meg, amelyben arra szólított fel, foglalkozzunk azzal, hogy a MI milyen hatással lehet a társadalomra. Segítségével többek közt létrejöhet – akármit próbálunk is tenni ellene - a genetikailag módosított szuperember, akinek mentális és fizikai képességei lehetővé teszik, hogy végigvigye a hosszú űrbéli utazást.
Hogy hogyan kapcsolódunk össze a digitális világgal, az a jövő felé irányuló haladásunk kulcsa. De már a mai, gyarló emberek által megtett hosszabb távú, ambiciózus űrexpedíciók a tudományok felé fordíthatnák főleg a fiatalok gondolatait, akik közül egyre kevesebben vállalkoznak a nagy kalandra, hogy tudósok legyenek. „Mindazonáltal az oktatás, a tudomány és a technológiai kutatások nagyobb veszélyben vannak, mint eddig bármikor. A globális pénzügyi válságnak és a megszorító intézkedéseknek köszönhetően a pénzügyi támogatások a tudomány minden területén jelentősen csökkentek, ez különösen az alaptudományokat érintette károsan. (…) A Brexittel és Trumppal új erők jelentek meg a bevándorlással és az oktatás fejlődésével kapcsolatban. Annak vagyunk tanúi, hogy globális ellenérzés alakult ki a szakértőkkel, így a tudósokkal szemben is” – olvashatjuk az utolsó fejezetben. Pedig Hawking szerint a jövő nemzedékek élete sokkal jobban függ a tudományoktól, mint az eddigieké bármikor.
„A legjobbakat remélem. Rá vagyok kényszerülve, nincs más választásunk.” Nem az egész könyv, a nyolcadik fejezet utolsó szavai ezek, amelyben arra kapunk – természetesen igenlő - választ, meg kell-e hódítanunk a világűrt.
Frissítve: 2019.03.09 17:30

Sebes György: Egon lubickol

Publikálás dátuma
2019.03.17 16:15
Rónai Egon
Ha valaki műsort vezet bármelyik televízióban, akkor szinte mindenre fel kell készülnie. Erre éppen a héten láthattunk példákat az RTL Klub egyik új műsorában, a Toplistában, amelyben emlékezetes – és gyakran kínos – pillanatokat idéztek fel. Hiszen élő adásban sok minden előfordulhat. A műsorvezetőnek tüsszentenie kell, esetleg bakizik, vagy netán röhögőgörcsöt kap. Mindezt természetesen a nézők szeme láttára.
Az is előfordul, hogy a műsorvezetőnek át kell ülnie a másik székbe, így kérdezőből kérdezett lesz. Ez történt az utóbbi hetekben többször is Rónai Egonnal, de kiderült, riportalanynak is pont annyira jó, mint egy adás házigazdájának. Sőt, ennél többet is megtudhattunk róla, mégpedig abból az alkalomból, hogy az ATV egy új sorozatot indított vele. Kvíz eddig nem volt a kínálatukban, mostantól azonban van, nem is akármilyen. Az ország géniuszát keresik ugyanis egy olyan vetélkedőben, amilyen még nem volt a hazai palettán. A végső győztesnek 500 kérdést kell(ene) megválaszolnia, mindet öt másodpercen belül és egymás után csak kétszer hibázhat, mert a harmadiknál kiesik. Segítsége – választási lehetősége – ugyancsak nincs. Közben arathat szakasz-győzelmeket, amelyek után már az övé lehet az addig megnyert összeg: minden jó válasz 50 ezer forintot ér. Mindez annyira nehéz, hogy bár jól felkészült és nagy tudású emberek is játszottak, eddig még egyikük sem jutott el a 100. kérdésig sem.
Nos, ezt a – korábban rögzített - műsort vezeti Rónai Egon, de emellett továbbra is láthatjuk az Egyenes beszédben. És mint az interjúkból is világossá vált, lubickol az új szerepben. Ilyesmit ugyanis még nem csinált és bár hosszú múltra tekinthet vissza a különböző médiumokban, még a castingot is vállalta érte. Meg is nyerte és az első két hét tapasztalatai alapján jó választásnak bizonyult. Ha van titka, talán az lehet, hogy – bár pörgetnie kell az adást és ezért folyamatosan fel kell tennie a gyakran nem is könnyű kérdéseket – őt elsősorban az ember érdekli. Tehát igyekszik bemutatni a játékosokat és megtudni tőlük döntéseik – a kiválasztott témakörök vagy a kérdésekre adott feleletek – okát is.
Ebből a szempontból pedig ez a kvízmesterség nem is különbözik nagyon attól, ahogy eddig is működött, mint műsorvezető. Amikor két éve beszélgettem vele – abból az alkalomból, hogy Kálmán Olga után az azóta már távozott Mészáros Antóniával együtt átvette az Egyenes beszéd vezetését -, volt egy nagyon figyelemre méltó mondata. Éppen azt fejtegette, hogy ők kicsit másképp állnak hozzá egy-egy témához, mint elődjük. Kálmán Olga – magyarázta - ”mindig erősen a célra tartott - remekül is csinálta -, engem meg nem feltétlenül érdekel, hogy mindenáron leterítsem a nyilatkozót”. És ez jól jellemzi riporteri – de egész műsorvezetői – attitűdjét.
Volt persze néhány éve a szakmában, hogy ezt kialakítsa. A 90-es évek elején tűnt fel a médiában, először mint a Danubius Rádió műsorvezetője. Attól kezdve aztán rengeteg helyen dolgozott – a Budapest Rádióban, a Sport TV-ben, rövid ideig a Magyar Televízióban is -, míg végül 2011-től az ATV lett az „otthona”. És ott szinte mindent csinálhatott, kivéve a szívéhez oly közel álló sportközvetítéseket. Viszont dolgozott politikai és közéleti műsorokban, reggeli adásokban és vezetett vitaműsort (Csatt), s lett önálló portré-műsora is Húzós címmel – amelynek beszélgetéseiből eddig már négy könyvet is összeállított. Ezekkel pedig elérte, amit a szakmában csak nagyon kevesen, hogy a nézők sosem mondták, most már sok belőle. Bárhol feltűnt, szívesen kapcsoltak oda, mert minőséget kaptak.
Néhány hete egy hosszabb beszélgetés alanya volt a Heti TV-ben és – mivel a szűkös idő nem kötötte sem őt, sem a kérdező Breuer Pétert – akkor sok minden kiderült magáról Rónai Egonról. A magánéletéről – öt gyerekéről és kutyájáról -, valamint arról is beszélhetett, ami a munkája mellett foglalkoztatja. Megtudhattuk, hogy szereti és ismeri a történelmet, de van véleménye a hitről és a vallási kérdésekről is. Természetesen felkészült a napi politikából, de – mint egykori sportriportert – a sport területén sem lehet „eladni”. Mindez azért érdemel említést, mert arra is rávilágít, hogy nem elég „csak” a munka, a sokoldalú tájékozottság is hozzátartozik a tévés műsorvezető egyéniségéhez. Az sem hátrány persze, ha valaki szimpatikus és tisztában van vele, mi érdekli a nézőket és miképpen lehet számukra érdekessé tenni egy-egy – akár száraz – témát is.
Mindez érthetővé teszi, miért indult olyan jól az ATV új kvízműsora. Az előző hét 50 legnézettebb programja között a 28. helyet érte el az első napi adás. A csatorna egyébként büszkén adta hírül, hogy ebben a listában hét műsoruk szerepelt, a legjobban Sváby András Heti Naplója, amely 310 ezres nézettségével a 20. helyre került. Minthogy ezt az adót nem lehet az országban mindenütt fogni, ezek a számok igen figyelemre méltóak.
Rónai Egon és az ATV a jelek szerint jól egymásra találtak. Mindkettejük elemi érdeke, hogy megőrizzék ezt a gyümölcsöző együttműködést. De még fontosabb: a nézők nyerhetnek vele a legtöbbet.
Frissítve: 2019.03.17 16:15

Del Medico Imre: Nyomják Rákosit

Publikálás dátuma
2019.03.17 14:20

Fotó: Fortepan/ Berkó Pál
Három évvel a külügyi szolgálatból történt kényszerű távozásom után végre sikerült elhelyezkednem. Működésének utolsó évében, 1952-ben alkalmazott a Magyar Zeneszerzők és Szövegírók Szövetkezete, amelynek jogutóda 1953. január elsején a Szerzői Jogvédő Hivatal lett. Onnan ismertem Sally (Salamon) Gézát. Ő magát füttyös zeneszerzőnek nevezte; elfütyülte a maga által komponált dallamot egy hangjegyeket ismerő embernek és jó esetben ezt a művet ajánlotta fel a kiadónak. Kiadásra csak akkor számíthatott - 1952-t írunk -, ha a dalt elfogadta a Könnyűzenei Műveket Véleményező Bizottság.
Sally lévén sem termékeny, sem „jól fekvő” alkotó, a Zeneműkiadó alkalmazottjaként terjesztette a nyilvános helyeken zenét szolgáltató muzsikusok számára szükséges műsorfüzeteket. Ehhez a Szövetkezet adott neki íróasztalnyi helyet, abban a teremben, amelyben én is dolgoztam. Ott naponta reklamáltak dühös zenészek: miért késnek a füzetek, botrányt fognak csinálni, stb. Olykor meg is fenyegették Sallyt. A menő vendéglátóipari zenészeket a füzetek persze nem érdekelték, nekik volt módjuk beszerezni azt, amit kellett, arról nem is szólva, hogy maguk is komponáltak olykor.
Abban az évben, ha csak rövid időre is, Sally Géza megúszta szemrehányások, reklamációk és átkok nélkül a kényszerű találkozásokat a műsorfüzetek előfizetőivel. A magyar közélet központi témája ugyanis az ország akkori első emberének, Rákosi Mátyásnak a hatvanadik születésnapja lett: a kis nagyember 1892-ben született. Következésképp már 1951 utolsó heteitől kezdve rengeteg szó, szöveg, sőt zeneszó esett az évfordulóról. Így aztán faliújságon is, ami Sally asztala fölött volt.
Amikor a reklamációt előadni készülő zenész még csak a torkát köszörülte, Sally rámutatott a faliújság mellett díszelgő plakátra: Elvtársam, Rákosit nyomják. Hatvan éves! Rákosi! Mátyás!
A varázsige hatott: igen, igen, hát persze, majd később jövök, ez fontosabb, stb.
Sally Géza számára 1952. március 9-e valóban ünnep lett.
Frissítve: 2019.03.17 14:20