A közelmúltban elhunyt brit tudós által a hetvenes évek közepén közzétett elmélet, mely Hawking-sugárzás néven vált ismertté, azt vetette fel, hogy bármennyire is hatalmas a fekete lyukak tömegvonzása, a kvantummechanika törvényeinek engedelmeskedve megszöknek belőlük részecskék, így a sötét égitestek előbb-utóbb "elpárolognak". A kisebbek gyorsan, a nagyok elképesztően lassan.
Sírkövére is felvésték
Stephen Hawking életének egyik legfontosabb tudományos eredménye ennek matematikai levezetése volt, az egyenletet a Westminster Abbey-ben lévő sírkövére is felvésték. Hawking azonban nem annyira szigorúan vett tudományos eredményei révén vált az elmúlt évtizedek legismertebb elméleti fizikusává, inkább ismeretterjesztő munkássága és egyéniségének kisugárzása által lett a nagyközönség kedvence. A tolószékben ülő, magatehetetlen, számítógépét az utóbbi években már csak szemmozgásával iránytani képes ikonikus figura személyes sorsával az emberi elme mindenhatóságát hirdette - dacára annak, hogy írásaiban többször kifejezte, az emberiség intelligenciaszintje általában nem túl elismerésre méltó -, mintegy megerősítését adva így a klasszikus fizika szerint képtelenségnek ható elméleteknek, amelyek világunk létezésének miértjét és mikéntjét öntik számításokkal megalapozott formába. Ismeretközlő munkájának nehézsége pont abban rejlik, hogy egyenletek nélkül magyarázza a nehezen érthetőt, nyugodtan mondhatni, sokszor a felfoghatatlant. Olyan alig elképzelhető dolgokat, amilyeneket számításokkal vagy anélkül, néha még komoly tudósok sem voltak képesek elfogadni.
A Nagy Bumm-elmélet, vagyis, hogy a világ egy meghatározható pillanatban egy végtelen sűrűségű és végtelen kicsiny méretű pontból indult robbanásszerűen hirtelen fejlődésnek, 1965-ben még nem volt általánosan elfogadott. Bár a belga LeMaître abbé az általános relativitáselméletből ezt már 1927-ben kikövetkeztette, olyan ellenzői is voltak az gondolatnak, mint maga Einstein vagy Fred Hoyle – akitől a Big Bang elnevezés is származik -, akik az állandó állapotú világegyetemben hittek. A kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás felfedezése viszont újabb adag muníciót szolgáltatott azoknak, akik azt szerették volna bizonyítani, a Mindenségnek, az Univerzumnak meghatározható időben elhelyezhető kezdete kell, hogy legyen.
Közéjük tartozott a Cambridge-i Egyetemen még PhD-tanulmányait folytató Stephen Hawking, aki 1965-ben egy konferencián érvelt emellett. Hoyle egyik ellenérve az volt, hogy a Big Bang olyasféle dolognak tűnik, mint a Teremtés, úgy gondolta, az Ősrobbanást igazolni kívánó tudósokat lelkük mélyén a Teremtés könyve befolyásolja. Hogy az eltelt időben több új és régebbi vitatott kozmológiai elmélet is kiszabadulhatott a miszticizmus csapdájából, azért nagyon sokat tett a szigorúan tudományos alapokon álló Hawking, aki nem restellte mindezeket ismeretterjesztő, angolos humorral megspékelt írásaiban népszerűsíteni.
Eltűnik a misztikum
Hawking utolsó könyve a Brief Answers to the Big Questions (Rövid válaszok a nagy kérdésekre) címmel jelent meg már halála után. A bevezetőből és tíz fejezetből álló művet gyakorlatilag a kiadó állította össze a hagyatékból. Ebben tíz olyan kérdésre ad választ a fizikus, amelyet – ahogy a szerkesztők fogalmaztak - az évek során folyamatosan tettek fel neki a legkülönfélébb emberek. Magától értetődően kezdődik a rövid válaszok sora azzal a fejezettel, amelynek címe: Létezik-e Isten? Persze a világ legismertebb kozmológusa sokkal bölcsebb annál, hogy beszálljon a puszta hitvitába. „Munkám arról szól, hogy észszerű kereteket találjak a minket körülvevő világ megértéséhez” – írja. Konklúziója az, teljesen kielégítően magyarázható a természet törvényeivel a létezés. Az Ősrobbanásnak nem volt oka, a folyamatban Istennek nincs helye, de ha mégis feltételeznénk, mint a törvények meghozóját, tudnunk kell, kétszeresen is szabályok kötik: egyrészt már a kezdeti feltételek meghatározása sem lehet önkényes, és a későbbiekbe, a törvények által maghatározott folyamatokba sem szólhatna bele, hiszen azzal magukat a törvényeket tagadná. Vagyis semmiféle szabadsága nem volna, mert a törvény nem törvény, ha vannak pillanatok, amikor megszűnik érvényessége. Ily módon a kezdet pillanatából is eltűnik a misztikum, pedig az sokáig tényleg titokzatosnak tűnt: egy ideig „semmi”, azután egyszerre megszületik a Mindenség.
De milyen is ez a szigorúan szabályozott világ, amiben élünk, miért ilyen, és milyen lesz? Erre próbál további kilenc kérdést végiggondolva válaszokat adni Hawking. Az első hat esszében tudományos munkásságából levezethető problémákat vet fel. A második kérdésre adott válasz során azt veszi végig: ha nem teremtés volt a kezdet kezdetén, hanem Ősrobbanás, mi és hogyan történt a Nagy Bumm előtt, lehetett-e valami egyáltalán, és mi, hogyan jött utána? Az úgynevezett képzetes időben – matematikai modellt takar az elnevezés, ahogy alapjában véve minden kozmológiai fogalom – a téridő véges, de nincs kezdete, vagyis nincs szükség Teremtésre. Mint az Északi-sark a Földön: a szélességi kör ott már csak egy pont, de minden további nélkül el lehet indulni onnan bármilyen irányba, nem kezdődik ott valóságos valami. A további fejezetekben választ kaphatunk arra, léteznek-e földönkívüliek, lehet-e utazni az időben és vajon mi van egy fekete lyuk belsejében. Nem mondható, hogy a levezetések mindig könnyen érthetők, vagy érthetők egyáltalán, de bizonyos szintű elméletek magyarázata során nem lehet bizonyos szint alá menni, és Hawking nem tudott bőbeszédű lenni: lassan ment számára az írás.
A jövő a tudománytól függ
A továbbiakban négy olyan kérdésre is megpróbál választ adni - amelyekhez tudósként és nyilván nem mindennapi logikával, ismeretanyaggal felvértezve közelít, de - amelyek mégis csak spekulatívnak, és ebből következően alkalmanként vitathatónak nevezhetőek. Túlélhet-e az emberiség a Földön, belakhatja-e a világűrt, legyőz-e minket a mesterséges intelligencia és formálhatjuk-e a jövőt? Hawking reménykedik ugyan, de válaszai nem feltétlenül biztatók. A kötet olvasója számára eddigre már kiderült, hogy az időben nem utazhatunk, ahhoz egy makrovilágbéli létezőnek végtelen mennyiségű energiára lenne szüksége, mert a fénynél gyorsabban kéne haladnia, és közben még tömege is végtelenné nőne. Bár… Lehet, hogy a féreglyukak vagy az M-elmélet lehetővé teszi az időutazást, ám ez a lehetőség inkább a sci-fi birodalmába tartozik.
De nem is kell utaznunk, legalábbis a jövő a maga tempójában egyszer csak itt lesz. És akkor a tönkretett Földet el kell hagynunk a túléléshez, idegen bolygókat kell találnunk lakóhelyül, már ha addig egy nukleáris háborúban ki nem írtjuk egymást és magunkat. Amiben akár a mesterséges intelligenciának, az önmagukat vezérlő és fejlesztő fegyvereknek is komoly szerepe lehet. Az MI a legjobb és a legrosszabb dolog lehet egyben, amit kitaláltunk. Nem rosszindulata a probléma, a kockázatot célorientáltsága jelenti, vagyis akkor vagyunk bajban, ha a céljai nem esnek egybe a mieinkkel. Hawking nem egyszerűen csak felhívta a figyelmet az MI esetleges veszélyeire, de 2015-ben többedmagával nyílt levelet fogalmazott meg, amelyben arra szólított fel, foglalkozzunk azzal, hogy a MI milyen hatással lehet a társadalomra. Segítségével többek közt létrejöhet – akármit próbálunk is tenni ellene - a genetikailag módosított szuperember, akinek mentális és fizikai képességei lehetővé teszik, hogy végigvigye a hosszú űrbéli utazást.
Hogy hogyan kapcsolódunk össze a digitális világgal, az a jövő felé irányuló haladásunk kulcsa. De már a mai, gyarló emberek által megtett hosszabb távú, ambiciózus űrexpedíciók a tudományok felé fordíthatnák főleg a fiatalok gondolatait, akik közül egyre kevesebben vállalkoznak a nagy kalandra, hogy tudósok legyenek. „Mindazonáltal az oktatás, a tudomány és a technológiai kutatások nagyobb veszélyben vannak, mint eddig bármikor. A globális pénzügyi válságnak és a megszorító intézkedéseknek köszönhetően a pénzügyi támogatások a tudomány minden területén jelentősen csökkentek, ez különösen az alaptudományokat érintette károsan. (…) A Brexittel és Trumppal új erők jelentek meg a bevándorlással és az oktatás fejlődésével kapcsolatban. Annak vagyunk tanúi, hogy globális ellenérzés alakult ki a szakértőkkel, így a tudósokkal szemben is” – olvashatjuk az utolsó fejezetben. Pedig Hawking szerint a jövő nemzedékek élete sokkal jobban függ a tudományoktól, mint az eddigieké bármikor.
„A legjobbakat remélem. Rá vagyok kényszerülve, nincs más választásunk.” Nem az egész könyv, a nyolcadik fejezet utolsó szavai ezek, amelyben arra kapunk – természetesen igenlő - választ, meg kell-e hódítanunk a világűrt.
