A balatoni szabadstrandokra is jut pénz

Publikálás dátuma
2019.03.09. 13:45
Eddig a települések önerőből finanszírozták az ingyenes partszakasz fenntartását
Fotó: Vajda József / Népszava
Az idén a Magyar Turisztikai Ügynökség három milliárd forintot szán a szabadstrandok korszerűsítésére infrastruktúrafejlesztésére, a partszakaszok rendbetételére, vízi attrakciók létrehozására.
Már csak húsz olyan település akad a tó körül, ahol léteznek ingyenes, fürdésre kialakított partszakaszok – Balatonkeresztúr, Balatonfenyves, Balatonboglár, Balatonszemes, Zamárdi és Örvényes ráadásként elmondhatja magáról, hogy csak szabadstrandokat üzemeltet –, melyek fenntartása komoly, éves szinten sokszor tízmilliós költséget jelent az érintett önkormányzatoknak. Ezeket eddig a helyi bevételekből kellett finanszírozni, ugyanis a strandfejlesztési pályázatokon csak megtérülő beruházásokat, vagyis fizetőstrand-fejlesztéseket támogatták. Az idén a Magyar Turisztikai Ügynökség három milliárd forintot szán a balatoni szabadstrandok korszerűsítésére – a dunakanyariakra és a Tisza-taviakra egy-egy milliárdot –, infrastruktúrafejlesztésére, a partszakaszok rendbetételére, vízi attrakciók létrehozására. - Komoly lehetőséget jelent a pályázat, ugyanis saját erőből nem tudnánk fejleszteni – mondta Galácz György, Balatonmáriafürdő polgármestere. – A Hullám utcai strandunkra 50 milliót, a hajóállomásnál lévőre 40 milliót tudunk fordítani. Május végéig be akarjuk fejezni a fejlesztéseket: a Hullám utcában járdát és közvilágítást építünk, pihenőpadokat és pingpongasztalt helyezünk ki, felújítjuk a kosárlabda-pályát és rendbe tesszük a területet, a hajóállomásnál felújítjuk a kölcsönző épületét és játékokat és sporteszközöket telepítünk. A településen hét ingyenes strand várja a vendégeket, emellett egy fizetőst is üzemeltet az önkormányzat: utóbbi éves szinten 12-14 millió forintot hoz a büdzsének, ám ez nem fedezi a az előbbi fenntartási költségeit. A legtöbb település Máriafürdőhöz hasonlóan önként vállalt feladatként üzemelteti szabadstrandjait, s jellemzően más, saját bevételből állja a költségeket, ahol bevezették a parkolási díjat – mint például Balatonfenyvesen, Balatonbogláron vagy Zamárdiban –, ott az autósoktól beszedett pénzt fordítják az ingyenes strandokra. - Miután azt szeretnénk, hogy a Balaton-partot ne csak a tehetősebbek élvezhessék, hanem mindenki, így nemcsak parkolási díjat nem szedünk, de fizetős strandunk sincsen, így a fenntartása sok milliójába kerül az önkormányzatnak, ezért természetes, hogy örülünk a pályázatnak - nyilatkozta lapunknak Takács József, Balatonszemes polgármestere. Szemes a négy strandjából kettővel indult a tenderen, összesen csaknem 180 millió forintot remélnek. Ha nyernek, nemcsak a gyepet cserélik ki, de sétányt alakítanak ki közvilágítással, korszerű játszóteret építenek, és vízi játékokat is be akarnak szerezni. Hasonló fejlesztésekben bíznak a többi településen is, bár az egyik polgármester – aki a pályázata sikere érdekében nem vállalta a nevét – megjegyezte, remek, hogy végre eszébe jutott az államnak, de az ilyen egyszeri támogatások nem oldják meg a települések problémáit. Sokkal többet jelentene, ha visszakapnák az idegenforgalmi adó után járó korábbi állami támogatást: tíz éve minden egyes forint után kettőt adott az állam, jelenleg viszont csak egyet, ami a nagyobb települések esetében éves szinten százmilliós, de a kicsiknél is több tízmilliós veszteséget jelent. A településvezető szerint, ha ez meglenne, nem kellene sátoros ünnepként kezelni egy-egy pályázatot. 

Orbán Viktor kettészakította az országot

Publikálás dátuma
2019.03.09. 13:03

Fotó: Mohai Balázs / MTI
Gurmai Zita, az MSZP nőtagozatának elnöke, országgyűlési képviselője szerint a miniszterelnök kettészakította az országot, mert van egy olyan ország is, ahol nem a milliárdokat számolják, hanem azt, van-e pénz fűtésre.
Gurmai Zita az MSZP budapesti nőnapi rendezvényén úgy fogalmazott, hogy ebben a "másik országban" minden harmadik gyermek éhesen fekszik le, éllovas a szegénység növekedésében és az emberek akkor találkoznak milliárdokkal, ha a korrupcióról hallanak. A jobboldal mindig az erősek mellé állt, a baloldalnak ezzel szemben a gyengék képviselete a feladata - mondta a képviselő, hozzátéve: a családtámogatásokkal is azokat szólítják meg, akiknek van mire alapozniuk, van vagyonuk, amelyre fel tudják venni a hitelt. Az MSZP ezzel szemben progresszív családtámogatást képzel el, amelyben minden család számára elérhetővé tennék a támogatásokat - mondta. Magyarország úgy lehet jobb hely, ha nem fogadnak el rabszolgatörvényeket, és a magyar gyerekek hatoda nem Angliában születik - fogalmazott Gurmai Zita. Hiller István, az Országgyűlés alelnöke a rendezvényen azt hangsúlyozta: a nőnap gondolata Klara Zetkintől, egy német szocialista nőtől származik, az ő javaslatára vezették be, ezzel gazdagította Európát és a világot. Hozzátette: Magyarországon férfiak és nők között jogi egyenjogúság van, de nincs valódi egyenlőség, mivel ugyanolyan munkáért egy nő kevesebbet kap. Nem tűrhető, hogy azok, akik a legtöbbet teszik a családért kevesebb bért és megbecsülést kapjanak - tette hozzá. Az MSZP nőnapi rendezvényén közéleti díjat adományoztak mások mellett Bálint Györgynek, azaz Bálint gazdának, Fullajtár Andrea színművésznek és Görög Ibolya protokoll szakértőnek.
Szerző
Frissítve: 2019.03.09. 14:15

Megszületett az MSZP elnökének kislánya (fotó)

Publikálás dátuma
2019.03.09. 11:25
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Tóth Bertalan az örömhírt közösségi oldalán osztotta meg.

"Ma hajnalban megszületett kislányunk, Mámel-Tóth Léna Kata! Mindannyian nagyon boldogok vagyunk! Köszönjük, hogy szurkoltatok nekünk!"

Szerző
Témák
Tóth Bertalan
Frissítve: 2019.03.09. 11:28