Hitlerjugend meg a többiek

Pakoljuk össze, amit eddig tudunk, láttunk, olvastunk hallottunk. Belátom, lesz ebben az összeállításban némi célzatosság, nyilván lehetne választani más híreket, nyilatkozatokat, megnyilvánulásokat is. Mégis, kijelenthető, a kormánypárti emberek kommunikációja - tendenciáját tekintve - nagyon is egy irányba mutat: hogy a Fidesz jobban érezné magát egy másik pártcsaládban. Ott, ahol a szélsőséges gondolatok is otthon érzik magukat. 
Fontosságát tekintve az első helyre helyezem a Magyar Nemzet csütörtöki szerkesztőségi cikkét, amely teljes egyértelműséggel beszél a Fidesz Néppártból való távozásának szükségességéről, és az új szövetség létrehozásáról. Gulyás Gergely, a kormánypárt kancelláriaminisztere még aznap reagált az írásra, noha a Fidesz politikusai többnyire azzal szokták elhárítani az ilyesfajta kérdéseket, hogy újságcikket nem kommentálnak. Hát most megtették, és látszólag meg is cáfolták saját lapjuk névtelen írását. De mi, akik a kremlinológiában és az összeesküvés elméletekben egyaránt jártasak vagyunk, nem dőlünk be az ilyen cáfolatoknak; jól tudjuk, hogy az ilyen állásfoglalások nem véletlenül születnek, kiváltképp a jobboldalon nem, ahol éppen mostanában hajtottak végre egy még a korábbinál is erősebb központosítást a média területén. 
A Magyar Nemzet közlése tehát – állítom – nagyon is Orbán akaratából született, egyfajta fenyegetésként a néppárti politikusok számára. Fogadjuk csak el, hogy a kormánylap írása nem magától a szerkesztőségtől eredt, legfeljebb az egyenes vonalú szándékon tűnődhetünk egy picit. Ugyanakkor, ha hozzátesszük ehhez a másik elemet, jelesül Bayer Zsolt remekét, amely ugyancsak a Fidesz távozását tartja a követendő útnak, máris beláthatjuk: egy olyan szereplő felbukkanása és véleménye, aki jobban érzi magát a szélsőjobb környékén, egyértelműsítheti az Orbán Viktor által kijelölt utat. Aki a saját szájával nem mond mást, mint amit szokott: népi bölcsességgel kerüli el az világos állásfoglalást, nyugalom, mondja, csigavér. 
Hát ez az. Csigavér. És vajon miként fér bele ebbe a meghatározásba a harmadik elem, G. Fodor Gábor kívánsága, aki Viktorjugend felállításáról ábrándozott? Nem, nem Hitlerjugendről, és azt sem gondolom, hogy G. Fodor Führerként tekint a miniszterelnökre, de egyfajta Vezérként igen. Olyanra, akinek szüksége van őt fenntartás nélkül követő ifjakra, olyanokra, mint a Hitlerjugend tagjai voltak. A példa tehát nem a náci ifjúsági csapatok mintájára épülő szerveződések követelését sugallta, sőt – megengedem – még a jobbikos feleség karlendítésével sem teljesen rokonítható, de kétségbevonhatatlanul a szélsőjobb felé mutat. 
Abba az irányba, ahonnan hívó jelzések érkeznek a Fidesz számára, és ahová a Magyar Nemzet, Bayer Zsolt és – ez alapján kijelenthető – G. Fodor is vinné a pártot, és vele Magyarországot. Még egy adalék ehhez: a Fidesz, maga a kormányfő is, kardot rántott a jobbikos karlendítés miatt. A Hitlerjugend, úgy látszik, nem éri el az ingerküszöbüket.
Arrafelé ez elfogadott.
Szerző
Németh Péter
Frissítve: 2019.03.09. 09:17

Weber felelőssége

Emlékszem, a NATO-, illetve EU-csatlakozásunkról döntő referendumok idején tele volt a hazai sajtó azzal a megállapítással, miszerint most végre mi magunk dönthetünk arról, hová tartozzunk, milyen irányt vegyen Magyarország fejlődése. Holott már 1989-es felszabadulásunk sem önerőből történt. Nem tömegtüntetések járultak hozzá az addigra jócskán felpuhult kommunista diktatúra spontán összeomlásához hazánkban, és nem is annak a satnya fiatalembernek a gyújtó hangú beszéde váltotta ki Nagy Imre újratemetésén. Valamivel korábban Máltán Mihail Gorbacsov biztosította amerikai partnerét arról, hogy Moszkva nem gördít akadályt a keleti blokk államainak demokratizálódása útjába. 
A nagyhatalmaktól ajándékba kapott szabadságunkat pedig mindössze két évtized múltán úgy meguntuk, hogy 2010-ben önként vettük a jármot újból a nyakunkba. Orbán Viktor kilencévnyi pusztító regnálását követően most ugyanúgy a nagy- és középhatalmak vezetőinek számításán múlik a hazai demokraták törekvéseinek sikere, mint egykoron. Ismerjük ezt a szituációt. Az 1849-es orosz intervenció árnyékában Kossuth hiába reménykedett a szavak szintjén szabadságszerető brit diplomácia jóindulatában. Az európai erőegyensúlyt féltő Palmerston külügyminiszter ezt mondta a cár követének: „Talán igazuk van, de végezzenek velük minél hamarabb!”
Érthető, hogy Manfred Weber félti az Európai Néppárt egységét. De ha a csúcsjelölt félreteszi az értékelvű politizálást, s hideg fejjel mandátumbecslésbe bocsátkozik, akkor is látnia kell: a magyarországi kormánypárt bűneinek eltussolása esetén az EPP-ből kilépő politikai formációk jóval több képviselői helyet vesznek el a néppárti frakciótól, mint amennyit a bennmaradó Fidesz biztosítana számára. Orbán Viktor természetesen tisztában van azzal, hogy eddigi destruktív tevékenységét kizárólag európai pártcsaládjának mandátumféltésből eredő passzivitása tette neki lehetővé; éppen e néppárti opportunizmusból lett elege most azoknak a tagpártoknak, amelyek a magyar miniszterelnök aposztrofálása szerint az EPP „liberális szárnyát” képezik. 
Orbán jól tudja, hogy a szóban forgó néppárti „védőernyő” nélkül ő is az EP jobboldali radikálisainak sorait erősítő Kaczynskiék sorsára jutna, hiszen a szintén antidemokratikus varsói kabinet ellen imponáló gyorsasággal léptek fel az uniós intézmények. A Fidesz elnöke a rá leselkedő veszély tudatában kétségbeesett kármentésbe kezdett Weber meggyőzése érdekében: valamiféle baloldali ármánynak próbálja tulajdonítani az őt érő kritikákat, illetve komédiába illő gesztussal ígéretet tett, hogy leszedeti pártjának Európa-szerte botrányt kiváltó plakátjairól az EB néppárti elnökét, hogy helyette a szocialista alelnököt nevezze ki Soros „beépített emberének”.
Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy Orbán Viktort a magyar választópolgároknak kell eltávolítani a hatalomból, ezt helyettünk senki se teheti meg. De azért az EU sokat tehet, hogy a már-már a hatalom kizárólagos birtoklására törő magyar kormányfőt megállítsa egy kritikus ponton. Ezért nyugszik most oly nagy felelősség Weberen.
Frissítve: 2019.03.08. 09:43

Egér nőnapra

Ez az egér egy ápolónak jutott. Egy magyar nővérotthonban, éjszaka. Rápottyant egy nehéz nap után az elfáradt, aludni akaró dolgozóra. Aki családjától távol, már nem fiatalon, segítség nélkül próbálja az életét rendezni. Havi 140 ezer forintból. Annyi fizetésből, amennyi a hegyvidék szépasszonyainak egy wellness hétvégére vagy egy sétára a belváros üzleteiben éppen hogy elég.
Az eset elszenvedője azon ápolónők, szakdolgozók közül való, akik a kórházban, az intenzív osztályon, a sürgősségin dolgoznak nap mint nap. Nőnapon is. Az idősápolásban, a gondozásban, a mentésben. Sokuk - szerencséjére - családdal, társsal, gyerekkel, unokával, dupla női szerepben. De milyen megbecsülést tapasztalnak, ha ezt a női foglalkozást választják? 
A kormány nagyszabású tervei, ezek a jól felfújt luftballonok sorban kipukkadnak. Hiába a béremelés, elvitte hatását a megemelt minimálbér. A nővérotthonok felújítása, építése, legalább tíz éve állandó ígéret. Most már iszonyú sok hadra fogható kéz, szív, agy hiányzik az egészségügyi ellátásból. Főleg az időseknek . Mert ezek az „ágyblokkolók” a kórházakban, az „elfekvők” lakói, az idősotthonok gondozottjai már nem tudnak kiállni az érdekeikért. Egyetlen kapcsolatuk a világhoz az ápolónő, meg a női szívvel, érzékenységgel rendelkező férfi ápoló.
Pedig ide kellene a legtöbb értő figyelem, mert a legelszántabb családok sem bírják sokáig. Az idősebb emberek gyakrabban szenvednek traumás sérüléseket, ehhez több rehabilitáció és ortopédiai szolgáltatás lenne szükséges, miközben a szellemi károsodás bármelyik foka is megjelenhet. De a magyar egészségügyben az idős betegek is elszigetelten várják sorsukat. Mert az egészségügyi szolgáltató, az egészségpolitika elmulasztja észrevenni őket. Magyarországon csak a macsó, férfi gondolkodás, az efféle orvosi, klinikai szemlélet létezik az egészségügyben. Bár a hatályos törvény az ápolás felügyeletét az orvosok alá rendeli, nem mernék megkérdezni egy orvost sem az ápolási folyamatról, az ápolási terv újratervezésének szempontjairól. Arról, hogyan kell megetetni egy százéves beteget.
Miben különbözik ez a hagyományos orvosi gondolkodástól? Az ápolók képesek arra, hogy a mindennapi döntéshozatalban olyan megoldásokat találjanak, amelyek megerősítik az emberi kapcsolatokat. Ezért kérik a társadalmat arra, hogy engedje meg: többen dolgozhassanak a szociális ellátásban, a kórházak fokozott ápolást igénylő betegeinek ellátásában. Legyen több szakember, szakdolgozó, gyógytornász fizikoterápiás szakember a rendszerben. Hogy gyakorolhassák az empátiát, és biztosítsák az emberek integritását testileg és lelkileg minél tovább. 
A macsó kultúra és egészségügyi ellátás nem az ápolás szinonimája. Most a szervezeti struktúrák és az irányítás módjai a hagyományos férfiuralmat mutatják. Csúcskórházban, magánegészségügyben dolgozni az igazi, ott gyógyulni státusz szimbólum. Az az egyensúlyvesztés különösen érinti a „kisebbségeket” - a szegényeket, az időseket, a nemzeti kisebbségeket, az idősebbeket, a fogyatékkal élőket. Akiket pedig mindenhol segíteni kellene, női aggyal, kézzel, szeretettel. 
Az ápolók szakmai elhivatottságában az etika központi jelentőségű. A gondolatot be kellene illeszteni egy nagyobb társadalmi kontextusba, ahol a női szerep és az ápolás a legmagasabb szintű morális tett. Így a nők gondozásban, támogatásban nyújtott szerepe a helyére kerülne a társadalomban, akár otthon történik, akár intézetben vagy a klinikai ellátásban. 
Meggyőződésem szerint a nőket lehet másképpen is értékelni, mint ahogy az a Nőnapon szokásos. Ez a megállapítás bizony erősen szembe megy az államilag elvárt, szinte hivalkodó anyasággal és az idealizált női léttel, ahol a gyerekek, unokák számával mérik az ember, a nőiesség értékét. De én vállalom. Az ápolók világában statisztikailag több az egyedülálló nő. Család, „sikeresnek” mondott párkapcsolat nem jut mindenkinek, sokan egyedül élik meg a gondjaikat, mert tanultak, dolgoztak, idős szülőt elgondoztak. Mások nem találtak párt, mert a fáradt ápolónővel, műtősnővel nem lehet minden este bulizni. Meg az ápolókra vetülő stigma miatt is könnyen egyedül lehet maradni. 
Tegyük meg, hogy ebben az évben megöleljük a szingli ápolónőket, akik nem randevúkon, elegáns wellnessközpontban töltik az idejüket, hanem a Nőnapon is bemennek a „szent taposómalomba” dolgozni, túlórázni, ünnepnapon többletmunkát vállalni. A világ legszebb női foglalkozását elvégezni, amit egész szakmai életükben gyakorolnak. 
Köszöntsük őket. Őt is, a kisegérrel találkozó Ápolónőt, és írjuk ezt a szót a lehető legnagyobb betűvel.
Frissítve: 2019.03.08. 09:42