Sokan fagytak meg az országban az enyhe február ellenére

Publikálás dátuma
2019.03.10. 09:33

Fotó: Népszava
Március 8-ig 164-en szenvedtek kihűléses halált tavaly szeptember óta.
A Magyar Szociális Fórum közleménye szerint - amelyben azt írják, "hitelt érdemlő forrásokra hivatkozva" közlik az adatokat - március 8-ig 164-en szenvedtek kihűléses halált tavaly szeptember óta. Február 20. és március 8. között 29-en haltak meg így. "Az áldozatok többsége fűtetlen lakásokban hűlt ki végzetesen, továbbá kórházba szállítása közben és kórházba érkezése után, mert már nem tudtak rajta segíteni. A szabad ég alatt megfagyott emberek aránya 36 százalékra tehető, a többieké pedig 64-re. Egy évvel ezelőtt, március végéig 200-an fagytak meg Magyarországon" - tartalmazza a közlemény.  A Magyar Szociális Fórum a téli időszakban rendszeresen tesz közzé adatokat a fagyhalál miatt elhunytak számáról, de forrásait nem nevezi meg.
Szerző

Eső és erős szél követi a napsütést vasárnap

Publikálás dátuma
2019.03.10. 09:04
illusztráció
Fotó: Atsushi Taketazu / AFP
Széllökések miatt hat megyére adtak ki figyelmeztetést.
Az Országos Meteorológiai Intézet előrejelzése szerint vasárnap kezdetben napos tájak fölött is fokozatosan megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és a déli óráktól északnyugat felől egyre többfelé elered az eső, záporeső. A Dunántúl délnyugati felén ugyanakkor csak kis valószínűséggel alakul ki csapadék. Késő délutántól, estétől észak felől gyorsan csökken a felhőzet, illetve kiderül az ég. A délnyugati szelet nagy területen erős, északon néhol viharos lökések kísérik. Az ország északi megyéire - Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Pest, Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén - figyelmeztetés van érvényben, mert a várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 70 km/h-t.  A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 19 fok között alakul, délen lesz a melegebb. Késő estére 7 és 13 fok közé hűl le a levegő. 
Szerző
Témák
időjárás

Esős, szeles vasárnapunk lesz

Publikálás dátuma
2019.03.09. 19:38
Shutterstock illusztráció
A délnyugati országrészben lesz a legjobb idő a hét utolsó napján, ott kicsi a csapadék valószínűsége, a hőmérséklet pedig akár a 20 fokot is elérheti.
A szombatról vasárnapra virradó éjszaka első felében még erősen felhős lesz az ég, és főként az ország északkeleti harmadában (körülbelül az Esztergom-Békéscsaba vonaltól északkeletre) több helyen valószínű eső, zápor is. Hajnalra mindenütt jelentősen csökken a felhőzet, és a csapadék is megszűnik. Reggel, délelőtt még szakadozottabb lesz a felhőzet, a legtöbb napsütés Borsodban és Szabolcsban várható.

Vasárnap napközben ugyanakkor szinte mindenütt beborul az ég, és nagyjából a déli óráktól észak, északnyugat felől egyre többfelé valószínű ismét eső, zápor. A Dunántúl délnyugati részein kicsi a csapadék valószínűsége. A délnyugati, nyugati szél összességében többfelé több alkalommal is megerősödik, de elsősorban éjszaka az északi határ mentén - kiemelten az Északi-középhegységben - viharos széllökések is lesznek.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 10 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap döntően 10 és 18 fok között várható, de a Dráva mentén kissé melegebb is lehet.
Szerző