színház;függőség;Novák Eszter;Szabó Kimmel Tamás;

2019-03-12 10:00:00

Szellemjáték a kísértéssel - interjú Novák Eszterrel és Szabó Kimmel Tamással

Budapesten, a Belvárosi Színházban is bemutatták a Széttépve című, a függőséggel foglalkozó egyszemélyes előadást. Novák Eszter rendezővel és Szabó Kimmel Tamás színésszel beszélgettünk.

- Orlai Tibor producer régóta kapacitált egy egyszemélyes előadásra, de nem szerettem volna egy monodrámát csak úgy – kezdi Szabó Kimmel Tamás. - Ezért ez az elképzelés évekre parkolópályára került, aztán felvetődött, hogy egyetemi mesteremmel Novák Eszterrel dolgoznék együtt egy ilyen esten, és innen kezdve felgyorsultak az események. Most először állok egyedül színpadon, ezért olyan rendezőt szerettem volna, akivel ilyen fokozott bizalmi helyzetben meg tudok nyílni. Eszter elsőként azt mondta, mit szólnék egy szétesés-felállás történethez, és elkezdtünk gondolkodni a témán.

- Én alapvetően utálom a monodrámákat – kapcsolódik be a beszélgetésbe Novák Eszter. - Már csak azért is, mert általában nem teljesíti be azt, amit a színháztól várok. Ez nem jelenti azt, hogy ne láttam volna ebben a műfajban nagyszerű, erős előadást. De rettentően szeretem a társasjátékot a színházban. És Tamás is igazából társasjátékos. Az is lényeges, hogy ritkán kerül a kezembe olyan anyag, amiről az jut eszembe, hogy egy színésznek egyedül kell színpadra vinnie. Azt viszont nagyon pártoltam, hogy Tamás énekeljen, mégiscsak egy zenés osztályban végzett. Végül azt mondtam neki, hogy keressünk társadalmilag hasznos témát, mert nagyon nyomaszt, hogy sok mindennel kapcsolatban, ami körülöttünk történik, tehetetlennek érzem magam. Ma ha mérnénk a toleranciaszintet Magyarországon, nagyon alacsony számot mutatna. Ha van arra esély, hogy olyanról szóljunk, ami fontos és nem lehet mellette elmenni, akkor már érdemes belekezdeni. És végül azt hiszem az én ötletem volt, hogy a függőség legyen a téma. 

- Kiderült, hogy jó pár ember van az ismeretségi körünkben, aki korábban aktív kábítószer használó volt – folytatja Szabó Kimmel Tamás – Velük teljesen kendőzetlenül tudtunk beszélgetni és ezeket az interjúkat felvettük. De szó esik az internetfüggőségről, a játék, vagy az alkohol szenvedélyről is. Závada Péter dramaturg meghagyta a szövegek élőszerűségét, a nyelvi hiányosságait vagy befejezetlenségét.

- Az interjúalanyaink sztorijai sikertörténetek, vagyis letették a szert – olyan is előfordult, hogy valaki a függőségre kevésbé önromboló megoldást talált, például az ipari alpinizmus, vagy a jóga-meditáció felé fordult.

Az előadásban elhangzik definíció a függőségre, eszerint a fájdalomra, traumára, hiányérzetre adott egyfajta válasz. Ez egy ideig enyhíti a fájdalmat, de később a függő addig hajszolja a boldogságérzést, amíg elkezd démonokat építeni.

- A függőségből teljesen nem lehet meggyógyulni, általában az emberek életét valamilyen módon végigkíséri, illetve folyamatos napi küzdelemmé válik – teszi hozzá Szabó Kimmel Tamás – De olyan történetünk is van, amikor egy heroin függőből élsportoló, példás családapa lett.

- A terápia leglényegesebb eleme, hogy a függőség kiváltó okát megtalálják – fűzi hozzá Novák Eszter – Egy interjúban olvastam, hogy Portugáliában olyan drogprogramot indítottak el, amelynek a keretében eltöröltek a büntetést, ugyanakkor nem fejeződött be a probléma kezelése a terápiával, hanem megpróbálták újra bekapcsolni a pácienseket az emberi közösségekbe. A program nagyon sikeres lett. A drogpolitikára csak hosszú távúan lehet gondolni, sok szakemberre van hozzá szükség és nagyon sok követő programra.

- Nálunk azonnal kriminalizálják a kábítószer használókat – mondja Szabó Kimmel Tamás – Nem feltétlenül a büntetőpolitika az egyetlen megoldás.

- Nagyon szigorúak a büntetőtételek, egy füves cigiért akár három év börtönbüntetést is lehet kapni, de a hatóságok ezt nem minden esetben gyakorolják – jegyzi meg Novák Eszter – Ugyanakkor a prevenciós és segítő programok nagy része megszűnt. Eközben teljesen követhetetlenül változnak a szerek hatóanyagai, mire az egyiket bevizsgálják és tiltólistára kerül, már jön az újabb. Az is probléma, hogy sok új szerhez nagyon olcsón hozzá lehet jutni. Van amelyik legálisan egy internetes honlapról megrendelhető.

- Eszterrel mindketten lényegesnek tartottuk, hogy ez az előadás ne ítélkezzen, vagy okoskodjon – mondja a Széttépve főszereplője. - Egyszerűen az egyéni döntésekre koncentráljunk, illetve a család és a környezet felelősségére hívjuk fel a figyelmet. Nem lehet eléggé hangsúlyozni a családi kommunikáció fontosságát, hogy minél kevesebb tabutéma legyen otthon. Én mint kis gyermekes szülő úgy látom, hogy a legfontosabb a bizalom. A családon belüli kommunikációról egyébként néhány saját személyes történetem is bekerült az előadásba.

- A színészet akkor jó, ha személyes – fogalmaz Novák Eszter. - Akkor is, ha egy színész valóságos interjúalanyok bőrébe bújik. Meg kell találnia a színésznek a fantáziájában azokat a kapaszkodópontokat, amelyekkel belső igazságra lel. Ez egy szellemjáték is, amikor magával a kísértéssel játszik az ember. Ez egy másfél órás színházi előadás, dokumentum anyagokkal, irodalmi szemelvényekkel, sok zenével, nagyszerű zenészekkel, de alapvetően a témával kapcsolatosan felvetődő kérdéseket szerettük volna feltenni, keresni a válaszokat. Arra hamar rájöttünk, hogy ebből akár tíz órás előadást is lehetne készíteni és még akkor is úgy éreznénk, hogy nem jutottunk el a végére. Örülnénk, ha látná sok fiatal, akár a szülőkkel, nagyszülőkkel, tanárokkal együtt.