Brexit: kötelező biztosítékok az ír pótmegoldás ügyében

Publikálás dátuma
2019.03.12. 06:34

Jogilag kötelező erejű biztosítékokat fogadott el a brit belpolitikai konfliktus alapját képező, úgynevezett ír-északír pótmegoldás ügyében hétfő éjszakai strasbourgi találkozóján Theresa May brit kormányfő és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, és ezek lehetővé tehetik az Egyesült Királyság rendezett európai uniós kiválását.
A röviddel éjfél előtt tartott közös sajtótájékoztatón Juncker elmondta, hogy nem nyitották újra a londoni parlament által már elutasított kiválási szerződést, a kötelező erővel bíró jogi instrumentum csupán kiegészíti azt. Kiemelte, egyeztetett az ír miniszterelnökkel, aki közölte, kormánya kész támogatni a megállapodást, illetve beszélt Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével, akit arra kért, hogy terjessze fel jóváhagyásra az egyezményt a március 21-22-i EU-csúcson, amennyiben megszavazzák Londonban az egyezményt. Megerősítette, hogy a pótmegoldás aktiválására kizárólag legvégső esetben kerülhet sor, és akkor is csak addig lenne hatályban, amíg szigorúan szükséges. "Puszta biztosítékról van szó, se többről, se kevesebbről" - fogalmazott. Élesítése esetén bármelyik félnek joga lesz egyoldalúan kilépnie az egyezményből, amennyiben a másik fél rosszhiszeműen jár el - húzta alá. "A politikában néha van második esély, és az számít, hogy ezzel mihez kezdünk, mert harmadik esély nem lesz, ha elbukik a ratifikáció. (...) 
Világos a választás: vagy ez a megállapodás, vagy talán egyáltalán nem lesz Brexit"

- jelentette ki Juncker a brit törvényhozás tagjainak üzenve. Mint hangsúlyozta, ha a brit parlament megszavazza az egyezményt, akkor az EU kész azonnal megkezdeni a jövőbeli kapcsolatokról szóló tárgyalások előkészítését. "Meggyőződésem, hogy ez a legjobb megoldás, de attól még ez szomorú nap Európa számára" - tette hozzá. May üdvözölte ezen "feljavított" megállapodást, azonban arról számolt be, hogy 
kormánya emellett egyoldalú nyilatkozatot is el fog fogadni, amelynek értelmében a szigetországot "semmi nem akadályozhatja meg abban", hogy adott esetben deaktiválja a backstop-záradékot, amennyiben nincs esély annak kiváltására egy új szerződéssel.

Hozzátette, az efféle nyilatkozatok gyakoriak az államok által kötött nemzetközi szerződések ratifikációjakor. Leszögezte azonban, az új biztosítékok önmagukban is garantálják, hogy az Európai Unió ne próbálhassa tartós vámuniós viszonyrendszerbe kényszeríteni az Egyesült Királyságot. Amennyiben ezt teszi, akkor az ország választottbírósághoz fordulhat, s ha ez megállapítja a szerződésszegést, akkor az ország beszüntetheti a pótmegoldás végrehajtását. Mint elmondta, arra is kitértek, hogy akármi is váltja fel a pótmegoldást, nem kell pontosan lemásolnia az abban szereplő vállalásokat. Továbbá megegyeztek, hogy jogilag kötelező formába öntik a Juncker és Tusk korábbi közös levelében szereplő megállapításokat, illetve hasonló módon kinyilvánítják azon szándékukat, hogy azonnal megkezdik a munkát az alternatív megoldásokról. Theresa May közölte, kedden ő maga is részletesebben ismerteti az elfogadott pontokat, és Geoffrey Cox, a brit kormány jogi főtanácsosa is bemutatja álláspontját. A brit parlament alsóháza a januári nagyarányú elutasítás után kedden szavaz másodjára a kiválási egyezményről. A szakértők megosztottak abban, hogy a most elért kompromisszum vajon elegendő lesz-e a képviselők többségének megnyeréséhez. Egyesek szerint az új biztosítékok valódi változást jelentenek, mások inkább csak a helyzet kozmetikázásának tartják őket. Sokan attól tartanak az Egyesült Királyságban, hogy bár mindössze egyfajta biztosítékról van szó az ír-északír határellenőrzés újbóli bevezetésének elkerülésére, a novemberben tető alá hozott Brexit-szerződésbe foglalt backstop-rendelkezés miatt az ország esetleg végleg "beleragadhat" egy vámuniós viszonyrendszerbe az EU-val. 
Szerző
Frissítve: 2019.03.12. 06:47

Káosz és bizonytalanság a keddi “érdemi” szavazás előtt Nagy-Britanniában

Publikálás dátuma
2019.03.11. 18:32

Fotó: DANIEL LEAL-OLIVAS / AFP
Egy nappal a sorsdöntőnek tartott voksolás és kevesebb, mint három héttel a kilépés életbe lépése előtt találgatásoktól volt hangos Westminster.
Irigylésre méltó helyzetben vannak a vezető brit napilapok, melyek piacra kerülésük előtt alig néhány röpke órával is frissíthetik tartalmukat. Hétfőn még a legjobban értesült elektronikus és világhálós hírcsatornák is csak találgatni tudtak, megvalósul-e a kedd estére tervezett “érdemi” szavazás, és ha igen, milyen kérdésre kell válaszolnia a 650 alsóházi képviselőnek. A keddi szavazást két hete ünnepélyesen megígérő Theresa May jóakarói el sem tudták képzelni, hogy a kormányfő ne tartsa be ígéretét. Mind a munkáspárti Yvette Cooper, mind a konzervatív Nick Boles - akik korábban sikertelenül terjesztették elő, hogy a Ház vesse el a megegyezés nélküli kilépés lehetőségét - hétfői nyilatkozataikban szavahihetőnek nevezték a kormányfőt, aki “nem hazudna a képviselők szemébe”. Miután az Európai Unió Bizottságától az az üzenet érkezett, hogy kedd estig nincs tervbe véve miniszteri szintű találkozás a felek között és a Brexittel kapcsolatos következő lépések sorsa a londoni parlament kezében van, nagy volt a valószínűsége, hogy újabb parlamenti kudarc következik, mégpedig egyenértékű a január 15-i “történelminek” nevezett vereséggel. A Downing Street 10. is beismerte, hogy “patthelyzet következett be a tárgyalásokban”. Mindettől függetlenül hétfő délután is tartotta magát az a híresztelés, hogy Theresa May “felpattan” a Northolt katonai repülőtéren vasárnap óta rá váró gépre és Strasbourgban igyekszik áttörést elérni Jean-Claude Junckerrel, a Bizottság elnökével. Laura Kuenssberg, a BBC mindig jól tájékozott politikai főszerkesztője “lehetségesnek nevezte a várható vereség mértékének csökkentését, ha valamilyen biztosítékot lehet kapni az észak-ír–ír határ rendezésére vonatkozó terv átmeneti jellegével kapcsolatban”. A The Daily Telegraph-ban megjelent szokásos hétfői publicisztikájában a Brexit-párti volt külügyminiszter, Boris Johnson úgy ítélte meg, hogy az Egyesült Királyságnak “csekélyebb szuverén joga lesz visszavonulni a backstop-rendezésből, mint kilépni magából az EU-ból”. Miközben a kabinet befolyásos tagjai az újabb megaláztatás elkerülése érdekében a voks ismételt elhalasztására próbálták rávenni a kormányfőt, hangadó parlamenti képviselők, köztük az éppen May által kiakolbólított Nicky Morgan, volt oktatási miniszter meghátrálás esetén a kormányfő helyzetét nevezték “egyre tarthatatlanabbnak”. Hacsak a forgatókönyvben nem következik be drámai fordulat, a január óta változatlan brüsszeli egyezmény keddi elutasítása után szerdán az esetleges no-deal-ről, csütörtökön pedig a kilépés határidejének meghosszabbításáról szavazhat az alsóház. 
Témák
Brexit

Megtalálták a lezuhant etióp utasszállító fekete dobozát

Publikálás dátuma
2019.03.11. 12:24

Fotó: MICHAEL TEWELDE / AFP
Eközben többen is bejelentették, hogy nem engedik felszállni a Boeing-737-8 MAX típusú gépeket.
Megtalálták a fekete dobozát az Ethiopian Airlines vasárnap lezuhant Boeing 737-es repülőjének – írja a BBC. Az etiópiai állami televízió beszámolója szerint a pilótafülke hangrögzítését végző fekete doboz került elő. A gép helyi idő szerint vasárnap reggel 8:44-kor, nem sokkal a felszállása után zuhant le. A repülőn 33 ország 149 polgára utazott. A balesetet senki nem élte túl, a 8 fős személyzettel együtt összesen 157-en haltak meg. Egyelőre vizsgálják, pontosan mi okozta a tragédiát. Az Ethiopian Airlines, a kínai polgári légiforgalmi hatóság és a Cayman Airways karibi légitársaság nemrég közölte, hogy az érintett típusból, a Boeing-737-8 MAX-ból egyelőre egy gép sem repülhet.
Szerző