Vörös István forradalmivers-átirata

Publikálás dátuma
2019.03.14 17:53

Rend hatalom nélkül Nyugdíjazzátok a királyokat! Nem kellenek a vezetők ma már. Elég pár jó törvény, szabály, fölösleges a néptől annyi áldozat, amelyet a hatalom kitalál, nyugdíjazzátok a királyokat! Az állameszme mindent fölzabál, alkossatok előírásokat, elég pár jó törvény, szabály. Fölösleges halálra dolgozni magatokat, a számítógép mindent megcsinál, nyugdíjazzátok a királyokat, ne vétsetek több ostoba hibát, ne tűrjetek dirigáló urat! Elég pár jó törvény, szabály, meg a megfékezett jóindulat, és a víz a földhöz visszatalál. Nyugdíjazzátok a királyokat: elég pár jó törvény, szabály.  

Karnyújtásnyira a szenvedéstől - Interjú Ördög Tamás rendezővel

Publikálás dátuma
2019.03.23 17:33

Fotó: Daniel Dömölky/ Daniel Dömölky
Ördög Tamás, a Dollár Papa Gyermekei színházi műhely alapítója Árvácskát rendezett, Kulka Jánossal az egyik főszerepben. A klasszikus szövegeket újraértelmező csapat a bezártságot, a kiúttalanságot, a börtönlétezést vitte színre. No, és persze a nyomort, ahol a könyörület luxus.
Nyilatkozta, az motiválta Móricz művének színrevitelénél, hogy kevés az olyan előadás, amit komolyan lehetne venni, mert mindent a humor és a nevetés ural el.  Nézői befogadói oldalról nagy az igény, hogy a színház szórakoztasson, egyfajta levezető szelep legyen. Még ha gondolkodtat is, akkor is a vége legyen happy vagy legalább közben sokat lehessen röhögni. Tavaly, amikor Diderot Apácáját próbáltuk, ami szintén a kiszolgáltatottságnak egy nagy műve, éreztem meg, hogy alkotóként is milyen nehéz olyan előadást létrehozni, ami szembemegy az iróniával, a groteszkkel (hiszen tudat alatt mégis működik az emberben egyfajta vágy, hogy kiszolgálja a közönséget). Nehezebb egy drámát e nélkül megjeleníteni, szeretünk mindent idézőjelbe tenni. És azt éreztem, hogy ez könnyen tesz tét nélkülivé. Attól, hogy végig generálfény van, a történet szereplőivé válunk magunk is. És e szerep tökéletesen prezentálja mindennapi működésünket, ahogy némán végignézünk és eltűrünk mindent. Ez a szembesítés saját passzivitásunkkal szinte fájdalmasabb, mint maga a történet. Mintha az előadás fő kérdése is az lenne, hogy mi, közösség mit kezdünk a körülöttünk lévő szenvedésekkel.  Valóban ez foglalkoztatott minket, és ennél a történetnél határozottan fontosnak éreztem, hogy a néző ne tudjon elbújni. Lássuk azt is, hogy a mellettünk lévő hogyan nézi végig ezt a szenvedéssort, karnyújtásnyira attól. Ez tulajdonképpen magából a regényből is fakad: Árvácska történetét is annyian nézik végig ebben a regényben, az államtól kezdve a közvetlen környezetéig. Végignézik és hagyják, hogy ezek történjenek vele, vagy még esetleg ki is használják és kiélvezik kiszolgáltatottságát. A darabban is elhangzik, hogy nincs olyan, amihez az ember hozzá ne tudna szokni. Adhat-e akkor bármi is okot a reményre, a változásra?  Ez az előadás nagy kérdése is. Nekem nagyon tetszik, hogy Móricz ebben, úgy érzem, teljesen reménytelen. Leég a ház, mindenki meghal. Nincsen megoldás, nincsen feloldás, csak a halál. Utca- és lakásszínházzal indultak, és az előadásaikra jellemző, hogy minél közelebb húzzák az adott történetet a valósághoz. A színház azonban alapvetően a látszatról szól. Nem az a legnagyobb ámítás, hogy eljátsszák, hogy nincs ámítás?  De. Ám ez ízlés kérdése, és alkotói attitűdből fakad, hogy kinek mi a színház, ki miben érzi jól magát. Nagyon izgat bennünket kezdetektől Emőkével (Kiss-Végh Emőke, a másik alapító – a szerk.), hogy a valóságot hogyan lehet beemelni a színházba. Hogyan tudjuk létrehozni, hogy ne illúzió legyen, ami a színen történik, hanem tényleg az történjen, aminek történnie kell, olyan helyzeteket hozzunk létre, amiben úgy tud működni a színész, hogy ne csak eljátssza vagy felidézze, amiről beszél. Nem meglepő, hogy Kulka Jánosról is kérdezem. A néma szerep vonzotta be az ő nevét vagy fordítva, a szerepet írták rá?  Egy idősebb férfi színészt kerestünk, akinek Árvácska elmesélheti a történetét. Bíró Bence dramaturgunk dolgozott Jánossal a Katonában a Faustban. És bár tudtuk, hogy nem akar többet színházban dolgozni, gondoltuk, mégis megpróbáljuk, hátha. Elkezdtünk beszélgetni vele, megnézte egy előadásunkat a Trafóban, és nagyon lelkesen mondta, hogy van hozzá kedve. Azután már a szerepet teljes mértékig rá találtuk ki. Kulka János szerepeltetésével viszont automatikusan beleszövődik az előadásba az ő története is. Azzal, hogy mindvégig egy szót sem szól, az alapművel feleselve a szenvedés elbeszélhetetlensége is megjelenik. Önök, akik kísérletet tettek rá, most hogy állnak ezzel: a szenvedés mennyire elbeszélhető?  Szerintem elbeszélhető, és el is kell beszélni. A meséléshez persze kell egy figyelő tekintet, a János által játszott figura tekintete. A mesélésnek van egyfajta öngyógyító hatása is. Ráadásul a meséléssel itt egymásra talál ez a két szenvedő, kitaszított figura. És ilyen szinten ez mégiscsak okot ad a reményre. A szenvedések kibeszélése által egymásra is találhatunk, és ebből erőt meríthetünk. Megélhetjük, hogy nem vagyunk egyedül. János figurája a legtalányosabb. Móriczot is megidézi, de képviseli némaságunkat is, ugyanakkor helyettünk tevékeny. Végül viszont, úgy tűnik, ő is csupán kihasználja Árvácskát. Ennyire nem hisz az érdeknélküliségben?  Azt akartam, hogy a néző kérdésekkel távozzon. Lett egy kis folt ezen a tiszta képen. Igazából így sokkal igazabbnak érzem a történetet. A happy end Kelet-Európában egyszerűen nem tud működni, hamis lenne. Móricz élettörténete amúgy is elővetíti ezt a képet. Az már nézői attitűd kérdése, hogy ez a vég kinek mennyire írja felül, rombolja le a kialakult pozitív képet erről a figuráról. Ez a 10 másodperc felülírja-e mindazt, amit addig tett, és az egész élettörténetét? Netán inkább csak komplettebbé teszi, azt mondja, hogy nem minden fekete vagy fehér. Ráadásul mindezt János jeleníti meg, aki tényleg az ország kedvence.
Frissítve: 2019.03.23 17:33

Turi Tímea verse

Publikálás dátuma
2019.03.23 16:45

A győztesek között Ha majd mindenki elmegy, és egyszer visszajön, és széles árnyak nyúlnak a színes ég alatt, és egymás mellé ülnek az egyként boldogok: hadd legyek én is egyszer a győztesek között. Ha felépítik egyszer a magukban biztosak betonból és fényből a bizonyosságszínházt, és tele lesz a színpad a különlegesekkel: hogy köztük legyek egyszer, add meg, uram, kérlek. Mert máshogy öregednek, akik jól öregednek: kisimult az arcuk és rendezett a szívük. Az én szívemből, uram, fésületlen szálak tekeregnek arra, ahol nincs bocsánat. Máshogy öregednek, akik elutaznak. Én ezer éve állok a váróteremben, és elszalasztok minden pontos járatot. Pedig nem utazni és nem maradni szeretnék, hanem nem félni. Az egyként boldogok mondatuk hibátlan, karjuk szőrtelen. Legyőzi bánatát a fény a köd fölött: hadd legyek egyszer én a győztesek között. A másik ember pokol, mondják, de a másikban én mindig megnyugvást találtam, a győzelem a szívben lakik, nem a tájban; add, hogy jusson szelet nekem a tortában – Ha majd mindenki itt lesz, és én is itt leszek, s fejgép ragyog köröttünk mint a glória, és úgy, mint akiknek nincs honnan lógnia, békét csak győztes köthet. Add, hogy az legyek.
Frissítve: 2019.03.23 16:45