Veszítettek a dolgozók és veszített Pécs

Publikálás dátuma
2019.03.13. 14:24

Fotó: Shutterstock
Végképp elbukta a pert a Zsolnay Porcelánmanufaktúra ellen az 111 dolgozó, aki a fideszes irányítású Pécs vezetőinek ösztönzésére mondta fel állását. A dolgozók 23 millió forintot kell fizessenek volt cégüknek.
A Zsolnay Zrt. einstandjának fontos pere fejeződött be szerdán. Emlékezetes, hogy 2016-ban egy kormányhoz közel álló befektetői kör meg akarta szerezni a pécsi porcelángyárat. Ennek érdekében egy trükkös adósságfelvásárlási és -követelési manőverrel felszámolásba akarták sodorni a zrt.-t, eközben pedig Pécs önkormányzata létrehozott egy „ellen-kerámia” céget, a Ledina Kft.-t, ahová átcsalták a Zsolnay dolgozóinak 80 százalékát, 112 embert. A munkások kilépése miatt leállni kényszerülő gyár ellen átfogó adóvizsgálat is indult. A Zsolnay tulajdonosa a szír származású, svájci állampolgárságú Bachar Najari nem adta fel: a 400 milliós adósságot saját pénzéből kifizette, s a gyárat új emberekkel újraindította. Az adóvizsgálat nem talált szabálytalanságot, és a Zsolnay ma is működik. A Ledina viszont – amit a város gyorsan eladott – nem talált magának megélhetést, százmilliós nagyságrendű adósságot halmozott fel, dolgozóit folyamatosan leépítette, a kft. többször tulajdonost váltott, majd 2018-ban elindult a cég végelszámolása. A Zsolnay pert indított volt dolgozói ellen, mivel az alkalmazottak azonnali kilépése kárt okozott a zrt.-nek. A manufaktúra a pert első- másodfokon is megnyerte, a bíróság ugyanis nem találta megalapozottnak a dolgozók rendkívüli felmondásának indokát. A 23 milliós kártérítésre kötelezett vesztesek a Kúriához fordultak, ahol szerdán megszületett a jogerős ítélet. Az újabb verdikt 111 dolgozó estében helyben hagyta a korábbi ítéletet, így ők egyenként 150-250 ezer forintot kell fizessenek volt cégüknek. Egy dolgozó esetében viszont visszaküldték az eljárást első fokra, mert az illetőtől a Zsolnay egyhavi fizetésnél több kártérítést kért, s annak indokolt nagyságát pontosan bizonyítani kell. Minderről a Zsolnay ügyvédje, Bodnár Imre tájékoztatta lapunkat. A fideszes irányítású város vezetői számára most vált igazán kínossá a Zsolnay története. Amikor ugyanis a városvezetés – az önkormányzat illetékes jogászának közvetítésével – rávette a dolgozókat a távozásra, azt ígérték a kollektívan kilépő alkalmazottaknak, hogy amennyiben kár éri őket, nem hagyják őket cserben. Ám a szóbeli ígéretet az önkormányzatnak nincs joga teljesíteni, hisz, ha kifizetnék a dolgozók helyett a kártérítést, akkor az ilyen tartalmú átutalást aláíró politikus vagy hivatalnok hűtlen kezelést követne el. A kilépőket „felbújtók” legfeljebb a saját pénzükből kárpótolhatnák a kártérítésre kötelezett ex-zsolnaysokat. A kártérítésre ítélt dolgozók túlnyomó többsége nincs könnyű helyzetben, beszéltünk több, olyan volt zsolnayssal, akinek szinte semmi vagyona nincs, és 50-150 ezer forintos havi jövedelméből nem tudja kifizetni a rá kirótt tartozást. Amúgy a porcelángyár kisajátítási kísérlete már eddig is sokba került a városnak. Tudni kell, hogy amikor még a Zsolnay a városé volt, akkor a cég hiteleihez az önkormányzat négy ingatlanja biztosított fedezetet. Amint Bachar Najari kifizette a cég tartozását, a ma már legalább 400 milliót érő ingatlancsomag a svájci vállalkozóé lett. Sokak szerint még ennél is nagyobb veszteség azonban, hogy a városvezetés által támogatott einstand rossz hírét kelti Pécsnek a befektetők körében, a külföldi tőke ezért is kerüli a nehéz gazdasági helyzetben lévő baranyai megyeszékhelyet.
Szerző
Témák
Zsolnay Pécs per

Szél feljelentette a plakátkampányt, behívták a rendőrségre

Publikálás dátuma
2019.03.13. 13:59

Fotó: Tóth Gergő
A képviselő azt mondta: szerinte a Rogán Antal felügyelte Miniszterelnöki Kabinetirodán sokkal többet tudhatnak a körülményekről.
Szél Bernadett független parlamenti képviselő hűtlen kezelés és hivatali visszaélés bűntette miatt feljelentette „az önnek is joga van tudni, mire készül Brüsszel” kampány mögött álló ismeretlen tettest. Szél a feljelentést Polt Péter legfőbb ügyésznek címezte, a február 22-én feladott levélre pedig most reagáltak: a képviselőt csütörtökre meghallgatásra idézték a rendőrségre – írja a 444.hu. A portál felidézi, hogy a képviselő feljelentése szerint a kampány a kormánypártok érdekeit szolgálja, és az EP-választás kampányának a része, holott a kormány tájékoztató kampánynak nevezi. A kormány nem folytathatna a törvény szerint pártpropagandát, azonban a kampány egyértelműen annak tűnik. A hűtlen kezelés a feljelentése szerint azért valósult meg, mert kár érte az államot, hiszen magánérdekek mentén, konkrét pártok javára használták fel a kampányra költött közpénzt. A hivatali visszaélés pedig úgy valósulhatott meg, hogy a kampány mögött állók visszaéltek kormányzati hatalmukkal, amikor jogtalan előnyhöz segítették az EP-választáson a Fideszt és a KDNP-t. Szél a 444.hu-nak azt mondta: meglepte, hogy őt hívták be, mert szerinte a kampány körülményeiről a Rogán Antal felügyelte Miniszterelnöki Kabinetirodán sokkal többet tudhatnak, hiszen ott rendelték meg.
Szerző

Hónapokra lezárják a budapesti Fehérvári út egy részét

Publikálás dátuma
2019.03.13. 13:16

Fotó: Népszava
Új úttest, új járda, kerékpárút és új jelzőlámpás csomópont lesz a fővárosiak jutalma az újabb nyári közlekedési káoszért.
Hétfőtől lezárják a budapesti Fehérvári út Hamzsabégi út és Lecke utca, valamint a Csurgói út és Kondorosi út közötti szakaszának városközpont felé vezető útpályáját felújítás miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
A Nagytétény felé tartó buszok útvonala nem változik, de a 973-as éjszakai busz Újpalota felé a Fehérvári út lezárt szakasza helyett a Kondorosi út-Tétényi út-Andor utca-Fehérvári út módosított útvonalon közlekedik, és nem érinti az Albertfalva kitérő megállóhelyet. 
A felújítás alatt a Fehérvári úton délről érkezőknek lehetővé teszik, hogy a Kondorosi útra balra kanyarodjanak.
A Hamzsabégi út és a Baranyai utca közötti szakasz egyetlen forgalmi sávra szűkül, és tilos a parkolás.
A belváros felé közlekedőknek érdemes a BKK szerint inkább a Budafoki utat vagy a Fehérvári út-Kondorosi út-Tétényi út útvonalat választaniuk.
A közlemény szerint a várhatóan június végéig tartó felújítás során új burkolatot kap az úttest és a járda is, mindkét irányban kerékpársávot alakítanak ki, és új jelzőlámpás csomópontot hoznak létre az Ulászló utcánál. A Főkert Nonprofit Zrt. pedig megújítja az út menti fasort.