önkormányzati választás;

2019-03-14 07:30:00

Ellenzék: újradátumozták az egységet

Azért a remények szerint az EP-kampány előtt meglesz a fővárosi egység.

Bár a Párbeszéd március 15-ére harangozta be a budapesti egység felmutatását, információink csak később, az EP-kampány kezdetéig, április 8-ig állapodnak meg az ellenzéki pártok arról, hogy melyik kerületben ki adja majd a polgármester- és a képviselőjelölteket.

Jelenleg az MSZP, a Párbeszéd, a Demokratikus Koalíció (DK) és a Momentum egyeztet, és informálisan az LMP is részt vesz a tárgyalásokon. A Lehet Más a Politika egyébként csak a február végi kongresszusi felhatalmazás birtokában kezdhetett tárgyalni a fővárosban, a párt budapesti szervezete mintegy másfél hét múlva dönti el hivatalosan, miképp lesz részese az ellenzéki együttműködésnek. A Jobbik a fővárosban megosztónak számít, így – vidéki támogatásért cserébe – itt nem ragaszkodik polgármesteri helyhez.

Egy-két kerületben mindenesetre elakadt az egyeztetés. Az ugyanakkor forrásaink szerint alapvetés, hogy az öt regnáló nem kormánypárti polgármester újrázhat. Úgy tudjuk, a Momentum legalább két kerületre számíthat, az LMP – ha beszáll az összefogásba – egy polgármesteri pozícióval kalkulálhat. A DK esetében 5-6 kerületet emlegetnek. Újpestet – az összes párt támogatásával – a független Szalma Botond venné be. A többi kilenc kerület a szocialisták terepe lehet. Jelenleg négy kerületben számolnak úgy – például a Józsefvárosban és a Hegyvidéken –, hogy eleve az esélytelenek nyugalmával indulnak  az ellenzék.