Balassa Tamás: Boríték eszközével elkövetett nyavalyatörés

Publikálás dátuma
2019.03.16. 17:00

Fotó: Molnár Ádám
Kevés szövevényesebb, kártékonyabb, egészségre ártalmasabb társadalmi beidegződés van a hála­pénzadásnál – az idegengyűlöletet és az egysejtű propagandát ötvöző, embereket egymásnak ugrasztó, intézményes lopást elfedő migránsozáson kívül hirtelen nem is tudnánk másikat említeni. Nézzük, visszatérve a paraszolvenciához, miről is van szó? Az ember egyrészt mérgezi a lelkét, és a gyógyítókét is, akik orvosi esküt szegnek. („Az emberi életet minden megkülönböztetés nélkül tisztelem. […] Minden erőmmel arra törekszem, hogy megőrizzem az orvosi hivatás tisztaságát és tekintélyét.”) Másrészt a korrupt és igazságtalan rendszer orvosképzést és finanszírozást is negatívan befolyásoló hatásai miatt (is) a beteg egyre inkább romló ellátást kaphat. Ezért a boríték zsebbe dugásának eszközével még inkább korrumpál. És mondjuk ki azt is bátran, hogy egy szűkös rendszerben a jogosulatlan előnyök kivívása mások (szegényebbek) „jogosulatlan kárára” történik. Szegény szegények… További őrület, hogy a társadalombiztosítási járulékot fizető tömegek, köztük a tíz évvel ezelőtti, 300 forintos vizitdíjtól és kórházi napidíjtól népszavazásba szörnyedők, a hálapénzzel másodszor is fizetnek az ellátásért. E tevékenység éves szinten 70 milliárdosra becsült pénztömege (magánellátásra költött befektetésekkel együtt 150 milliárd) pénzügyileg teszi eszetlenné a hazai rendszert, például arra ösztökélheti a mindenkori kormányzatokat, hogy ne tegyenek elegendő pluszpénzt az ágazatba. „Ha az elvtársak/emberek/polgárok/népek megfizetik maguk, miért tennénk mi?”, gondolhatják a mindenkori „vargamihályok”. A legnagyobb baj azonban a hálapénzzel az, hogy egy velejéig romlott urambátyám-szisztémát tart életben, aminek minden mozdulata a tisztességet, az emberséget, a szakmaiságot nyomorgatja. „Nevével ellentétben a hálapénznek már köze nincs a hálához, a beteg félelemből korrumpál.” Ezt mondta néhány éve az 1001 orvos „egyike”. Vagyis, az emberek azért fizetnek, hogy előnyben részesüljenek, amivel az orvosi ellátás protokolljait írják át. Megvesztegetnek azért, hogy nekik jó legyen. És teszik ezt azért, mert attól félnek, hogy máskülönben rossz lesz nekik. Esetleg órákig várakoznának ellátatlanul, fásult gyógyítást kapnának, netán több esélyük volna a kórházi fertőzésre. Az emberek azért fizetnek, mert féltik az egészségüket, az életüket, és időnként, egyik-másik ellátóhelyen jogosan féltik. Ez az egészségügyi rendszer egyre kevésbé tud felelősséget vállalni önmagáért: ilyen és ehhez hasonló nyilatkozatokat lehetett olvasni az elmúlt években a kórházakban felmondóktól, olykor komplett osztályoktól. És azoknak a szakmáknak a képviselői mondanak fel leginkább, akik nem részesülnek hálapénzből: ki tenne a helyükben mást? Orvosbárók tíz- és százmilliós éves kereseteit ki nézné jó szívvel, három munkahelyen megszakadva? Egyre elcsigázottabb szakemberek kezébe kerül a pénzünk és az életünk. Mi lenne a megoldás? „Ha a hálapénzt csak tünetnek tekintjük, éppen az alacsony bér lehet a beteg egészségügy egyik gyulladási gócpontja”, mondta erről egy másik, a hálapénzt elutasító orvos. Igen, kevés a pénz, ezt is évtizedek óta tudja, mondja mindenki: a visegrádi országok átlagához képest is 600-700 milliárd (a GDP 2-2,5 százaléka) hiányzik éves szinten az egészségügyi kasszából. De a magyar ember inkább beteszi a saját zsebéből, és ebből olyan ellátást kap, amiről egyre többen gondolják, jószerével csak hálapénzzel lehet túl­élni. És tart mindez 1952 óta, amikor Gerő Ernő javaslatára legalizálták a borítékolást. Rákosista hagyományt éltetünk tehát szervezetileg. Még egy ok a gyógyulásra tragikus hirtelenséggel. 
Szerző

Üveglift a mennyországba

Publikálás dátuma
2019.03.16. 14:30
Boldog lifttulajdonosok. A bal szélen Szűcs Édua
Fotó: Molnár Ádám / All rights reserved
„Liftes házban lakunk” – mondja a barátom, és a telefonban is tisztán kivehető, hogy alig bír magával. Az a néhány millió ember, aki nem ismeri a Kertész utca 33. liftjének szívbe markoló történetét, azt hihetné, hogy a barátom dicsekszik. Pedig csak roppant büszke. A lakókra, a közösségre és arra, amit elértek. Potom 33 év alatt.
„Magyarországon több mint 37 ezer felvonó működik, többségüket 1990 előtt helyezték üzembe. Egy új lift beépítése öt-tízmillió forintba kerül, egy régi teljes felújítása, korszerűsítése pedig ennek az összegnek a 20-25 százaléka” – mondta a Népszabadságban három évvel ezelőtt Apatini Kornél, a Magyar Felvonó Szövetség elnöke. Ebből két dolog mindenképpen következik: egyrészt van olyan, hogy Magyar Felvonó Szövetség (Szövetségbe forrt szabad felvonók…!), másrészt jó biznisz lehet a liftépítés, hiszen az elmúlt három évben gyakorlatilag felével nőtt egy új lift beépítésének költsége. De nem is a pénz a legnagyobb probléma, hanem az ügymenet.  

Jeanne d’Arc és a tetőtér-beépítés

„Ez a mostani tulajdonképpen a negyedik liftünk” – meséli Szűcs Édua. A karikaturista és családja 33 éve lakik a Kertész utcai házban. Amikor beköltöztek a harmadikra, Édua férje, Földes Péter közölte: ő inkább kijárja a tanácsnál, hogy építsenek liftet, csak ne kelljen a szatyrokat és a babakocsit mindennap fel-le hurcolni a 102 lépcsőn. „A tanács nemcsak megépítette volna a liftet, hanem ki is fizette volna a felét. A baj az volt, hogy csak a felét, a többit öt év alatt, részletekben kellett volna a háznak megtérítenie – folytatja. – Emlékszem, a lakók az ablakunk alatt álltak az utcán, és jó hangosan, hogy feltétlenül meghalljuk, arról beszélgettek, hogy ezek csak ideköltöznek, és azonnal a pénzt akarják kihúzni a zsebünkből. Így nem lett liftünk először.” Másodszor meg évekkel később, amikor a tanács már önkormányzat volt, úgy nem lett, hogy mindenkinek egyformán kellett volna beszállnia a költségekbe. „A földszinti lakók hirtelen csuklógörcsöt kaptak. Hogy ők miért fizetnének, amikor nem is használják a liftet? Az elsőn meg elterjedt, hogy az egésszel csak a harmadikon lakók járnának jól, és ha megépül a lift, az egekig nő a közös költség. Meg is vétózták az egészet. Akkor kitaláltam, hogy hagyjuk a földszintet. Az elsőn lakók fizessék az egy lakásra eső rész felét, mi a harmadikon a másfélszeresét, a másodikon meg arányosan a maradékot. Mindenki belement. Kivéve a pasas a másodikon, aki azt mondta, ha a földszintiek nem fizetnek, akkor ő sem fog. Konszenzus kellett volna, úgyhogy megint nem lett lift.” Közben Éduáék megszerveztek egy tetőtér-beépítést. Egy külföldi befektető érdeklődött a legfelső szint után. Megcsinálta volna tokkal-vonóval az egészet, felújította volna a házat kívülről-belülről, és még liftet is épített volna. Persze nem Pesten lennénk, ha nem lett volna egy lakó az elsőn (jelzem, nekem már korábban is gyanús volt az az emelet), aki azt mondta: aláírja ő a papírt, ha kap hatmillió forintot. „A külföldinek nem is igen tudtuk megmagyarázni, hogy mi történt. Nem értette. Viszont fogta a cókmókját és elment.” A történetnek ezen a pontján kérdezi meg a szerző a karikaturistát, akivel évtizedes barátság fűzi össze, és akit számtalanszor látogatott meg, fáradságot nem kímélve, 102 lépcsőfok fel, 102 le: „Bocsánat, te vagy a közös képviselő?” „Nem, én hülye vagyok – feleli Szűcs Édua. – Viszont a tetőtérügy után azért vágtam bele negyedszer is, mert az a lakó, aki kérte a hatmilliót, azt mondta, csak akkor megy bele, hogy be legyen építve a tetőtér, ha az ő vállalkozója csinálhatja. És amikor azt mondtuk neki, hogy köszönjük, inkább nem, akkor azt mondta: hát akkor itt soha nem lesz lift. Szerettem volna megmutatni annak az embernek, hogy nem mindig a genyák győznek. Harminchárom éve vagyunk benne ebben az őrületben, hogy mindig van egy, aki beint az egész közösségnek, de ennek egyszer véget kell vetni. Időnként Jeanne d’Arcként előre kell menni, hátha jön utánunk valaki.”  

Egy megtört kubus

Két évvel ezelőtt negyedszerre is belevágtak. A liftpártiak eltökélték: ha törik, ha szakad, de lesz lift. A finanszírozási modell nagyjából ugyanaz volt, mint a harmadik nekibuzdulásnál, azzal a különbséggel, hogy aki nem akar, nem száll be. Viszont nem is használhatja a liftet. És sikerült! Fél év alatt összejött annyi szándéknyilatkozat és főleg pénz, hogy belevághattak. „Azt hittük, sínen vagyunk, de hát egyikünk se épített még liftet.” A Kertész utcaiak többsége – harminchárom emeleti lakóból huszonöten – beszállt a liftbe. Akkor még csak átvitt értelemben. Egy évek óta Franciaországban élő tulajdonost, aki az elsők között hozta a pénzt, megkérdeztem: te nem is fogsz itt lakni, miért gondoltad, hogy be kell szállnod? Erre azt mondta: ne hülyéskedj, a közösségért tenni kell. Csöpögős, mi? Pedig komolyan gondolta.” Na, nem volt mindenki ilyen nagyvonalú. Amikor időközben kiderült, hogy a drágulás miatt a lift ára is nő, néhányan kiszálltak. A többiek adták össze a hiányzó pénzt. Kerestek tervezőt és fővállalkozót, de kiderült, hogy ha maguk szervezik meg a munkát, sokat spórolhat a ház. Lett tervező és kivitelező is, ám akkor kiderült, a 130 éves ház sokkal különlegesebb, mint gondoltuk. „Bementem a fővároshoz, ahol közölték, hogy látványvédett ház vagyunk, ahova csakis a legmodernebb üvegliftet lehet beépíteni. Mégpedig azért, mert – kapaszkodj meg – ezt a fantasztikus architektúrát megtörné a kubus.” Hogy ez pontosan mit jelent, azt értjük, de azt is azonnal tudtuk, hogy a lift ettől legalább 5 millióval többe kerül. „Kérdeztem az előadótól, nem mennének-e ki az utcafrontra, hogy megnézzék az ottani architektúrát, a ’60-as évekből ott maradt alumíniumportálokat, amit 14 különböző légkondicionáló kubusa tör meg, de erre csak széttárta a karját, hogy nem ő tehet a dologról, így szól a törvény. Aztán beszálltam a szépen felújított önkormányzat lepusztult, sárgára festett, faburkolatú liftjébe, és lelifteztem a földszintre. Körülöttem egy csomó megtört kubussal.”  

Nincs lehetetlen

Két évvel a negyedik nekibuzdulás után a nagy mű elkészült. A múlt heti terheléses próbán a ház legidősebb lakója, egy 95 éves asszony volt a legboldogabb. Amikor belépett a hipermodern üvegliftbe, csak annyit mondott: neki már teljesült az álma, ezután akármikor elmehet otthonról anélkül, hogy a napja rámenne a 204 lépcsőre. Pedig ő már akkor nehezen jött-ment, amikor 33 éve először lehetett volna liftje a háznak. És ha egy üzlet beindul: úgy néz ki, megint lesz vállalkozó, aki beépíti a tetőteret. Igaz, ő már egy „liftes házba” fektet be, ami egészen más. Ha összejön, ő kifizeti a háznak a lift árát, és az üvegcsoda átkerül a ház tulajdonába. Ha mindent rendben találnak, a napokban elindulhat végre az üzemszerű személyszállítás a Kertész utca 33-ban. Kérdezem Éduát, van-e tanulsága az esetnek, avagy: mit üzen az utókornak? „Talán azt, hogy nincs lehetetlen. És hogy az emberek nem változnak, de néha hajlandók a kompromisszumra. Nagyon néha.” Kérdezem, most, hogy ennyire otthonosan mozog az építőiparban, nem vállalna-e kivitelezést máshol? Ismerve az árakat, valószínűleg jobban jövedelmezne, mint a karikatúra. „A saját közösségemnek bármikor szívesen, de másnak nem. Nem lennék jó fővállalkozó. Nehezen bírom, ha idegenek üvöltöznek velem. Így utólag bevallva azt is, ha az enyéim.” Így a történet végén a szerző bevallja, hogy a kedvenc része kimaradt, de még pótolhatja. Az, amikor a kész üvegszerkezet átadásánál az ellenőr észrevette, hogy néhány kisebb, 20-30 centiméteres üvegtábla helyét – költségtakarékosságból – 3 mm-es perforált acéllemezzel pótolták. Azonmód kötelezte az építtetőket, hogy a fémlemezek helyét is üvegeztessék be, mert – idézzük – „valakinek lehet egy 2 milliméter vastag és 2 méter hosszú valamije, amivel benyúlhat az aknába, és elronthatja a liftet”. (Ezer szerencse, hogy a szomszéd házban, ahol egy nagyjából százéves lift működik, rengeteg apróbb és nagyobb lyukkal az akna oldalán, nincs senkinek egy 2 milliméter vastag, 2 méter hosszú izéje, amivel elronthatná.)
Szerző

A félelem bére - még messze vagyunk a hálapénz megszűnésétől

Publikálás dátuma
2019.03.16. 14:00
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Az orvosok egy része a börtönbüntetéstől sem riad vissza, előre kér akár több százezer forintot a betegtől, mások menekülnek, ahogy tudnak a pénzt a zsebükbe dugdosó betegek elől. A hálapénzes rendszer Magyarországon évtizedek óta mérgez, miközben Európa nagy részén teljesen ismeretlen fogalom. Itthon új szabályokkal próbálná kivédeni a kormány, hogy pénzzel jussanak előnyökhöz a betegek, de a rendszer könnyen kijátszható.
Nyílt titok, hogy a gyakran több hónapos vagy akár egyéves várakozást a betegek egy része hála­pénzzel igyekszik rövidíteni, és az sem meglepő, hogy vannak orvosok, akik belemennek a játékba. Áprilistól új, állami megoldással próbálják ezt visszaszorítani, de egyelőre kétséges ennek hatékonysága. Ezentúl, ha az orvos nem a legkorábbi szabad helyet akarja lefoglalni a betegének az online rendszerben, hibajelzést kap. Ha pedig egy pácienst az eredeti időpontnál előbbre veszik, az ellátását a biztosító addig nem fizeti ki, amíg nem tisztázódik, miért változtattak. Szakmailag indokolt esetben nem lesz szankció, de ha nincs megfelelő indok, akkor a biztosító nemcsak, hogy nem fizet, még egy 40 ezer forintos büntetést is kiszabhat. Az ötlet jó, de nem Magyarországon lennénk, ha nem lennének kiskapuk. Erre Lénárd Rita belgyógyász, a 3200 tagot számláló „1001 orvos hálapénz nélkül” Facebook-csoport alapító tagja hívja fel a figyelmet. Szerinte minden beteg egyedi eset, és a kórházak valószínűleg könnyedén meg tudják majd indokolni, miért változtatnak. Ebben nemcsak a beteg állapota játszhat ugyanis szerepet, hanem az is, ha lebetegszik az orvos, nincs műtős személyzet vagy a páciens meghal, és a helyére bekerülhet valaki, akit később operáltak volna. A variációk száma végtelen, így a hálapénzes eseteket nem nagyon lehet majd tetten érni. „Az elmúlt 70 évben elképesztő mértékben beépült a paraszolvencia a rendszerbe. Ma már messze nem a hála miatt adják a betegek, és az orvostársadalom egy nagyon kis része él jól belőle. Az áprilistól életbe lépő ­változás miatt pedig inkább csak a rizikó nő, így könnyen lehet, hogy mindössze a tarifák változnak és még többet fizetnek majd a betegek” – mondja Lénárd Rita. Állítását egy friss Pulzus-kutatás is megerősíti. Eszerint a magyar betegek 25 százaléka nem a hála, hanem a félelem és figyelem miatt dugdos pénzt az orvosok zsebébe, 4 százalékuk pedig kifejezetten azért adja, mert az orvos közölte vele, hogy erre szükség van. Az okok között szerepel még az is, hogy „ez a szokás”, illetve valóban a hála kifejezése. És bár attól láthatóan messze vagyunk, hogy kikopjon a rendszerből a paraszolvencia, odáig már eljutottunk, hogy a páciensek harmada nem él ezzel a lehetőséggel. A megkérdezettek 90 százaléka pedig egyetért azzal az intézkedéssel is, hogy büntethetőek lesznek a kórházak a várólista­mutyik miatt.
Talán kevesen tudják, de ha egy orvos előre kér pénzt az ellátásért, az 2013 óta bűncselekménynek (vesztegetés elfogadása) minősül, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Erről azonban hajlamosak megfeledkezni a gyógyítók, és sok beteg sincs tisztában a viszonyokkal. A Magyar Tudományos Akadémia februárban megjelent, a teljes felnőtt lakosságot reprezentáló kutatási beszámolójából kiderül: az emberek több mint fele nem tudja, hogy bűncselekmény pénzt kérni egy ingyenes ellátásra jogosult betegtől. A válaszadóknak pedig mindössze egyharmada (34 százalék) tudja, hogy a pénz műtét előtti elfogadása is büntethető. Mindezek ellenére agresszívan fellépnének a hálapénz ellen, a válaszadók többsége (56 százalék) ugyanis még a hálapénz (utólagos) elfogadását is büntetné, ha rajta múlna. Büntetésekből azonban messze nincs annyi, mint ahányan előre elteszik a borítékot. Tavaly a bíróság kétéves börtönbüntetést szabott ki első fokon egy budapesti ortopéd sebészre, mivel előre kért pénzt a betegektől az állami ellátásban. A legfelháborítóbb ügy azonban kétségkívül a veszprémi onkológus nőgyógyász esete, aki 150 ezer forintot kért az egészségbiztosító által finanszírozott operációkért, 15 ezer forintot pedig az állami egészségügyben történő ellátásért. Az orvost öt év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság, a kamara azonban nem zárta ki, így továbbra is praktizálhat. Mindössze fél évre tiltották el. „Mindannyiunkat bemocskol ez az ügy. Ez nem hálapénz, hanem korrupció, ami miatt az egész orvostársadalomban meginog a betegek bizalma. A béremelés és a biztonságos beteg­ellátás megvalósulása után kriminalizálni kellene a hálapénzt nem csak az orvosok, a betegek oldaláról is, hogy ne csak az legyen büntethető, ha valaki előre kéri, hanem az is, ha valaki adja. Ez talán gátat szabhatna” – mondja a belgyógyász.

Befogni a szájukat

A legnagyobb gond a hálapénzzel az, hogy akik adják, azt várják tőle, hogy javuljanak az ellátásuk feltételei. Miközben a kórházak és rendelők nagy részében sokszor a szakmai minimumfeltételek sem teljesülnek. És itt nemcsak a vécépapír-problematikára kell gondolni, hanem arra, hogy rezidensek ügyelnek egyedül a sürgősségi osztályokon, nem ritkán 30 órásak a műszakok, és van olyan kórház, ahol szó szerint a betegre szakad a plafon. A hálapénz ezekre a problémákra nem megoldás. Sőt, Lénárd Rita szerint a betegek 90 százaléka ugyanazt a jó (vagy éppen rossz) ellátást kapja akkor is, ha fizet, és akkor is, ha nem. „Mikor Gerőék az ’50-es években legalizálták a hálapénzt, az ágy mellett dolgozó orvosoknak alacsonyabb volt a megállapított bére, és ezzel akarták kipótolni a keresetüket és befogni a szájukat. Ezzel elérték azt is, hogy éket vertek az orvosok közé. Előfordult, hogy utólag én is elfogadtam, mert nagyon kevés volt a fizetésem, egyedül neveltem a gyerekem és szükségem volt a pénzre, de rettenetes és megalázó élmény volt” – meséli Lénárd Rita. Persze ez nem jelent mindenkinek ekkora törést. Amikor fiatal orvosként egy belgyógyászati osztályon dolgozott, volt, hogy előre felajánlották a hálapénzt. Ő elutasította azzal az indokkal, hogy nem ő lesz a kezelőorvos. Másnap behívták az orvosi szobába, ahol számon kérték rajta, hogy miért nem fogadja el. „Csak álltam ott döbbenten, míg a kollégáim kifejtették, hogy ha én elutasítom, akkor más sem fog kapni. Ez sajnos máig így van, sokakat azért közösítenek ki, mert nem fogadják el” – mondja Lénárd Rita. 

Előtte vagy utána?

A hálapénz persze nem hungarikum, nem egyedül nálunk létező jelenség, Szlovákiában is élő hagyomány, bár az utóbbi évek kormányai szigorúan, a törvény erejével próbálnak fellépni ellene. Több-kevesebb sikerrel. 2014 decemberében egy érsebész esete keltett nagy visszhangot. A jó nevű orvost két év feltételes szabadságvesztésre és 15 ezer euró pénzbüntetésre ítélték, valamint 3 évre eltiltották a praktizálástól, mert 1000 eurót és egy doboz csokoládét fogadott el egy betege lányától, aki azt kérte, soron kívül műtse meg az édesanyját. Később még 2000 ­eurót és két kacsát is kapott tőle. A páciens halála után azonban a rokonság visszakövetelte a pénzt. A rendőrség a páciens családja ellen is eljárást indított vesztegetés miatt, később ezt leállították. Nemrég a szlovák főügyészség mondta ki, hogy az utólag elfogadott pénz nem megvesztegetés, hanem ajándék. A határozat annak a nyitrai ortopéd szakorvosnak az ügyében született, akit tavaly szeptemberben tartóztattak le, miután húsz eurót fogadott el egy betegétől. Tibor Gašpar, azóta lemondott rendőrfőkapitány az üggyel kapcsolatban akkor úgy fogalmazott: a törvény nem tesz különbséget az egyes esetek között az összeg nagysága szerint, korrupció esetében zéró tolerancia érvényes. Az orvos azzal védekezett, hogy az ajándékot a sikeres kezelés befejezése után kapta, semmilyen előnyben nem részesítette a pácienseket és nem is kötötte feltételekhez az ellátásukat vagy azt, mikor kerülnek sorra. Szerencséjére a két nő is azt vallotta, hogy hálából adták neki a pénzt. A főügyészség ezek után jutott arra a következtetésre, hogy különbség van az előnyök reményében történt megvesztegetés és az utólag, hálából adott ajándék között. Az orvos a sajtónak azt mondta: a határozatot precedens értékűnek tartja, mert végre valaki ki merte mondani, hogy a hálapénz nem egyenlő a korrupcióval. Az előre elfogadott pénz itthon is bűncselekmény, az orvosok egymás között gyakran mégis elnézik. Előfordul az is, hogy a fiatalok nem tudnak mit kezdeni egy adott helyzettel. „Még egyetemista voltam, amikor először találkoztam ezzel. Egy beteg hozzátartozója kért meg, hogy figyeljek kicsit jobban. Nem értettem, mire gondol, mert nem tudtam volna annál jobban figyelni, mint amennyire addig tettem” – mondja egy neve elhallgatását kérő fiatal szakorvos. Szerinte társadalmi, erkölcsi és orvosi szempontból is küzdeni kell a hálapénz ellen, főleg, ha azt előre akarják adni, ez mindenkinek szúrja a szemét, de vannak helyzetek, amikor egyszerűen nem lehet kikerülni. „Velem is előfordult, hogy dugdosták a zsebembe, belerejtették csokoládéba vagy félrehívtak. Ilyenkor próbálom hangsúlyozni, hogy előre nem fogadok el semmit, ha esetleg később úgy gondolják, beszélhetünk róla. Ezzel megnyugtatom a betegeket, majd próbálom úgy szervezni, hogy abban a megbeszélt »későbbi időpontban« épp ne legyek bent, így elkerüljük egymást. De ez is sok energiát visz el, feleslegesen. A betegekkel is nehéz, mert van, aki tényleg komolyan megsértődik, ha nem rakom el. Gyakran hiába mondom, hogy köszönöm, van fizetésem, ez a munkám, és nem szeretném elfogadni, hajthatatlanok. Otthagyják a vizsgálóágyon vagy valahol a rendelőben, de olyan is volt, hogy az ágy körül kergetőztünk. Ez annyira megalázó, hogy inkább a végén elteszem, csak legyen vége” – meséli a ­fiatal orvos. Ha kap hálapénzt, mindig elosztja a kollégáival, akikkel együtt látta el a beteget, mert szerinte ez csapatmunka. Az asszisztencia legalább annyit, ha nem többet tesz a betegért, mint az orvos.  

Ahol szóba sem kerül

Akad olyan ország is, ahol tilos ugyan a paraszolvencia nyújtása és az elfogadása is büntetendő, mégsem a szankcióktól való félelem tartja vissza a betegeket attól, hogy hálájukat legfeljebb egy mosollyal, köszönettel fejezzék ki. Az izraeli Beer Seva Szoroka Központi Egyetemi Kórházában 1190 ágyra 900 orvos és 1200 fős egészségügyi személyzet jut. A kórház a legsikeresebb ilyen intézmény az országban: havi 1500 csecsemő születik itt, és évente – nem tévedés – 32 ezer műtétet végeznek el. Miként a város lakosságának, így a kórház ápolószemélyzetének többsége is a szovjet utódállamokból származik. A dolgozókkal szembeni felvételi követelmény azonban, hogy felejtsék el egykori hazájuk rossz hagyományait és a biztos állás, a korszerű munkakörülmények láttán ezt, úgy tűnik, meg is teszik. Bár hozzá kell tenni, hogy az igen magas egészségbiztosítási befizetések is a hálapénz ellen dolgoznak. Máltán sem szokás a há­la­­­­pénz, az or­vosok és az egészségügyi dolgozók nem kérnek és nem fogadnak el a munkájukért külön juttatást a betegektől. Problémák azonban ott is akadnak: a 400 ezer lakosú országban nincs minden szakterületre specialista, ezért előfordul, hogy egyes bonyolultabb műtéteket a közeli Szicílián kell elvégezni. Egyes tb-alapon működő szakrendelésekre több hónap a várakozási idő, és a kórházak kapacitása is véges: influenzajárvány idején megtörtént, hogy katonai sátrakban rendezték be a karantént. A német újraegyesülés előtt a keleti országrészben még szokás volt ugyan, ma viszont már ott is kiment a divatból a paraszolvencia. A páciensek legfeljebb csokoládéval vagy virággal fejezik ki a tiszteletüket. Igaz, a törvény is kimondja: az orvosnak 20 eurónál nagyobb értékű ajándékot tilos elfogadnia. Egy Berlinben praktizáló magyar orvos szerint azért sincs hálapénz, mert van rendes orvosi ellátás, és az orvosnak rendes jövedelme. A várakozás azonban ott is probléma: ha magánbiztosítóval van szerződése az embernek, hamarabb kap időpontot bizonyos vizsgálatokra, műtétekre. Az egészségbiztosítási járulékok nagyon magasak, de a befizetett pénzükért a páciensek a legjobb ellátást várják el. A hálapénz jelenléte azonban nem csak attól függ, hogy milyen az egészségügyi ellátás helyzete, erre Nagy-Britannia a legjobb példa. Ott ugyanis, bár rengeteg gond van az egészségügyi rendszerrel – hosszúak a várólisták, zsúfoltak a rendelők, kevés az orvos és az ápoló –, ennek ellenére a hálapénz ismeretlen fogalom. Az orvosok elvben elfogadhatnak ugyan ajándékot a hálás betegektől, de legfeljebb 25 font értékben, és természetesen csak utólag. Az előre adott ajándékot súlyosan büntetik. De leginkább a köszönő képeslap és az orvos weboldalán elhelyezett pozitív bejegyzés a divat.  

Ellenőröket a kórházakba!

„Ahol sikerült kivezetni a hála­pénzt, ott ezt jelentős fizetés­emeléssel vonták össze és intenzív társadalmi kommunikáció is folyt arról, hogy megfelelően meg vannak fizetve az orvosok és a hálapénzzel nem vásárolhatnak többletszolgáltatást a betegek. Sőt ez adóelkerülésnek és korrupciónak minősül” – erről már Sipka Balázs, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke beszél. Szerinte nagy szükség volna az ellen­őrzésekre, mert amíg ettől nem kell tartani, addig sokan nem mondanak nemet a havi plusz 500 ezer vagy akár egymillió forintra. Mégis, az orvosok többsége Magyarországon szükséges rossznak tartja a paraszolvenciát, és ha teheti, nem fogadja el. „Változik a hozzáállás, a rezidensek között már nagyon alacsony az elfogadás, sőt inkább a problémák között említik, nem akarják ezt a perverz borítékdugdosást. Vannak, akik kifejezetten azért mennek külföldre, mert tiszta rendszerben, erkölcsi aggályok nélkül akarnak dolgozni és csak az orvoslásra fókuszálni. A hálapénz ráadásul a fiatal orvosok oktatását is negatívan befolyásolja, sok rezidens emiatt nem kap elég munkát, nem fér hozzá műtétekhez. Idősebb kollégáik ugyanis lecsapnak a »fizetős« betegekre” – mondja Sipka Balázs. Vannak olyan betegek, akik ragaszkodnak a hálapénzhez, de ez is inkább az idősebb generációra jellemző, a fiatalok már nem így gondolkodnak. Ők inkább a magán­ellátást választják, ahol számla ellenében vásárolnak szolgáltatást. „A kamarának is másként kellene fellépni. Jelenleg rendkívül ritka, hogy orvost zárnak ki azért, mert előre fogad el vagy kér pénzt, akkor sem, ha ez nyereségvágyból elkövetett bűncselekménynek minősül. Emlékezzünk csak a veszprémi onkológus-nőgyógyász esetére” – emlékeztet Sipka Balázs. 

Szülés legálisan, 100 ezerért

Veszprém korábban egy másik ügy miatt is reflektorfénybe került. 2008-ban rövid ideig el lehetett fogadni az utólagos hálapénzt, méghozzá azoknak, akik a nőgyógyászati, szülészeti osztályon tevékenykedtek. Bevezettek ugyanis egy olyan rendszert, amelyben a választott szülészorvos, a szülő nő és a kórház kötött szerződést. Ebben leírták, hogy mi az, amit biztosítani kell az orvosnak. A szülés a kórházban természetesen OEP-finanszírozott, de a szabad orvosválasztásért már fizetni kellett. „Nem várható el, hogy az orvos bármikor ugorjon, ha valakinél beindul a szülés. Akkor is, ha épp nincs munkaideje. Ez a rendszer jól működött, mert a betegek is tudták, hogy mit kapnak, és az is tisztázott volt, hogy mit keres a kórházban az a szülészorvos, akinek egyébként beosztás szerint nem kellene ott lennie. Egy szülés egyébként 50–100 ezer forintba került és számlát kaptak róla a betegek. Azoknak, akiknek nem volt választott orvosuk, hanem az ügyeletes orvosnál szültek, ­egyáltalán nem kellett fizetniük” – emlékezett vissza Rácz Jenő egykori egészségügyi miniszter, a veszprémi kórház volt igazgatója. A rendszert azonban elkaszálta az egészségbiztosítási felügyelet, miután két évvel a bevezetés után feljelentették a kórházat, hogy „pénzt kérnek a szülésért”. A volt igazgató állítja: a paraszolvencia nem a hála jele, nem is az orvos iránti sajnálatból adják, nem történelmi tradíciókon alapszik és egyáltalán nem hungarikum. Azért adják, mert más ellátást szeretne a beteg, mint ami szerinte elérhető vagy amit kap. Ez egy „kiskapus rendszer”, ami vagy a pénzre, vagy a kapcsolatokra épül, ebbe szocializálódnak bele az emberek. Kérdés, hogy még meddig.

Újraterveznének

 Az 1001 orvos tagjai nemrégiben létrehozták az Újratervezés nevű orvoscsoportot, céljuk, hogy a kamara zárt és passzív munkamódja megváltozzon és szorosabb partneri kapcsolat alakuljon ki a társadalommal. Az elmúlt hónapokban egy programot is kidolgoztak, eszerint a következő 5 éves ciklusban el akarják érni az egészségügyet vezető miniszter által is indokoltnak tartott bruttó 1,5 millió forintos szakorvosi illetményt, és kiharcolják, hogy a nyugdíjas korú orvosok külön engedély nélkül is praktizálhassanak a nyugdíj mellett. A hálapénz megszüntetéséhez szerintük a kamarának nyilvános társadalmi és jogi egyeztetést kellene indítania és ki kell dolgoznia egy részletes tervet a kivezetésére. „Úgy érzékeljük, az elmúlt 15 évben a kamara mintha elfelejtette volna, hogy mi a dolga. Ezen szeretnénk változtatni. A kormányzatnak tudnia kell, nem kell sztrájkolni ahhoz, hogy nagy bajok legyenek, elég, ha az orvosok felmondják az önkéntes túlmunkát. Huszonnégy órán belül máris összedőlne a rendszer” – mondja Lénárd Rita.

Büntessék a kórházakat?

A válaszadók 90 százaléka támogatja azt a tervezetet, hogy áprilistól büntetnék azokat a kórházakat, amelyek nem a lehető legkorábbi időpontot adják a betegeknek a várólistán. A kormány tervei szerint megakadályoznák azt, hogy a betegek hálapénz fizetése ellenében kerülhessenek előbbre a sorban.

Frissítve: 2019.03.16. 20:19