Az LMP után a Jobbik is beállt Puzsér mögé

Publikálás dátuma
2019.03.14. 14:44

Fotó: Lakos Gábor
Centrumot akar létrehozni Puzsér Róbert főpolgármester-jelöltségével a két párt, a szövetségbe pedig a Momentumot is várják.
A Jobbik is támogatja Puzsér Róbert főpolgármester-jelöltségét – írja a Magyar Hang. A sajtótájékoztatón, ahol a bejelentés is elhangzott, részt vett a publicista mellett a Jobbik elnöke és elnökhelyettese, Sneider Tamás és Gyöngyösi Márton, illetve a nemrég budapesti elnökké választott Bencsik János. A Puzsér Róbert mögé korábban már felsorakozott LMP részéről pedig a két társelnök, Demeter Márta és Keresztes László Lóránt, illetve fővárosi elnökük, Moldován László képviselteti magát. 
Puzsér Róbert „Sétáló Budapest” víziója beillik az LMP zöldpárti jellegébe – a  kormánykritikus polgári hetilap szerint ezt hangsúlyozta Demeter Márta, aki szerint arról kell beszélni, hogyan lesz végre Magyarországnak zöld fővárosa. Tömegessé váltak a fakivágások, „a fővárosi lakosok körül elfogyott a levegő”, Puzsér programjával viszont szerinte garantálható az élhető és megújuló Budapest. „Az LMP megtette az első fontos lépést Tarlós István főpolgármester lemondásához” – értékelte a Puzsér mögé való beállást. A zöld program mentén kérte a publicista a centrum erőinek támogatását –így  értékelt Keresztes László Lóránt, aki hozzátette, a párt is segít a program kidolgozásában, és részt vesznek majd aktívan a kampány során.  

A Jobbik is beszáll, ez kell a Fidesz megtöréséhez

A mai esemény egyik nóvuma, hogy a Jobbik itt van az asztalnál, és megállapodást írunk alá Puzsér támogatásáról – erről már Sneider Tamás számolt be, aki szerint erre az új pólusra szüksége van Magyarországnak. A legfontosabb célkitűzésük a Fidesz hatalmát megtörni az önkormányzati választásokon, akár egyedül indulva, akár különböző együttműködések révén. „Amolyan rendőri szelepként kívánunk ott lenni ezekben az önkormányzatokban, azokban az önkormányzatokban, ahol többségbe kerül a Jobbik vagy az ellenzék” – tette hozzá, a korrupciót és a szegénységet ostorozva, amik szerinte kéz a kézben járnak. A párt számára mind az LMP, mind Puzsér személye garancia arra, hogy Budapesten a korrupcióellenes küzdelmet meg tudják valósítani. Rövid személyes megjegyzésként hozzáfűzte: ő nem budapesti lakos, nála a Mátrában kiváló a levegő, de minden héten, amikor a fővárosba érkezik, fuldokolva lép be ő és a családja. A három oldalú politikai megállapodás részleteit már Bencsik János fővárosi elnök jelentette be. Támogatják Puzsér kampányát is, ebben a két párt egymással egyeztetve fog részt venni. A zárórendelkezések közt van, hogy nyitva tartják a felek bármely szervezet csatlakozását, valamint június 30-ával átnézik újra a megállapodást. „Szemben a XX. századi pártok gyakorlatával, amelyek szerint a megállapodás zárt ajtók mögött történik, mi itt ezt a sajtó előtt írjuk alá” – tette hozzá. „Most emelkedünk a kurzusok fölé, mert a kurzusok között hegy tornyosul. Most az lesz a feladatunk, hogy hidat ácsoljunk a kurzusok közé. Ez a centrum” – mondta Puzsér, aki elmondása szerint a szélsőségek felé nem, csak a mérsékelt erők irányába nyitott. „A centrum megszületett, de még mindig várja, hogy a Momentum megforduljon a kárhozat útján, és ne legyen belőle új SZDSZ, Párbeszéd vagy Együtt” – tette hozzá. A centrumnak szerinte ügye van, ez pedig életünk minősége. Személyekről, pozíciókról, céges felügyelőbizottsági helyekről nem beszéltek, ez pedig büszkévé is teszi, mert azt látja, hogy „a régi baloldalnak nincs egyetlen ügye sem, viszont minden személyi kérdés lassan eldől”. Új politikai minőség megteremtését nevezte fontosnak. 

Karácsony örül

Örülök neki, hogy a Jobbik támogatja Puzsér Róbertet - jelentette ki lapunknak Karácsony Gergely. A baloldal főpolgármester-jelöltje azzal indokolt, hogy így a Jobbik biztosan nem állít külön jelöltet, tehát az előválasztás második körének győztese egyedül mérkőzik majd meg Tarlós Istvánnal. Karácsony hangsúlyozta azt is, továbbra is fenntartja, hogy ha kikap Puzsértól, akkor támogatni fogja a publicistát a jelenlegi főpolgármesterrel szemben. - Zoltai Ákos

Frissítve: 2019.03.14. 16:14

Visszautasította és nem adta ki a MÚOSZ sajtószabadság napi közleményét az MTI

Publikálás dátuma
2019.03.14. 14:42

Fotó: AFP
A közlemény nem sértheti a közmédia szervezeteinek jó hírét és üzleti érdekeit - ezzel a hivatkozással tagadta meg a közlemény kiadását az állami hírügynökség.
"Március 15.-e a magyar sajtószabadság napja. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) ezen a napon hivatalos levélben csatlakozik ahhoz a panaszbeadványhoz, amelyet az Európai Bizottsághoz nyújtottak be a kormánypárti média kormányzati reklámok útján történő tiltott állami támogatása miatt" - így kezdődött a MÚOSZ sajtónapi közleménye, amit az MTI Országos Sajtószolgálat útján szeretett volna megjelentetni a szervezet. A távirati iroda azonban azzal utasította el a kommüniké nyilvánosságra hozatalát, hogy "közleményük az OS Szabályzatának (http://os.mti.hu/szabalyzat ) 14.2. pontjába ütközik ezért azt nem áll módunkban kiadni". A hivatkozott pont azt mondja ki: "a közlemény nem sértheti a közmédia szervezeteinek jó hírét és üzleti érdekeit". 
A MÚOSZ közleménye így folytatódik: "A magyar sajtó Európában példátlan működési anomáliáját szóvá tevő beadványt a Klubrádió állította össze a Mérték Médiaelemző Műhely és Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője közreműködésével. Ez már a második panasz a Bizottság előtt az eltorzult magyar médiaviszonyok ügyében: az elsőt ugyanez a kör nyújtotta be 2016-ban a közmédia (az állami rádiók és televíziók, valamint az állami hírügynökség) minden észszerű határt túllépő, a közszolgálati feladatokkal nem indokolható, a magyar sajtópiacot súlyosan deformáló állami támogatása miatt. A MÚOSZ azért csatlakozott a mostani panaszbeadványhoz, mert meggyőződése, hogy a magyar sajtószabadságra a legnagyobb veszélyt jelenleg a kormány szélsőségesen elfogult, kizárólag a politikai lojalitás szempontját követő és ezzel az állampolgárok pártatlan, sokszínű tájékoztatáshoz való jogát csorbító finanszírozási gyakorlata jelenti."
Az MTI a visszautasítás mellett egyben közölte, az állami hírügynökség jogosult egyes közlemények közzétételét megtagadni, a közlemény közzétételének megtagadásáért pedig semmilyen felelősséggel nem tartozik.
Szerző
Témák
MÚOSZ MTI

Tovább szívatják az ország "egyik legutolsó valódi ellenzéki helyét"

Publikálás dátuma
2019.03.14. 14:39
AURÓRA - A VIII. kerületi önkormányzat a választások után a bezárást sürgette
Fotó: Tóth Gergő / Népszava
A Budapest VIII. kerületében található, magát nyíltan civil, ellenzéki közösségi térként aposztrofáló Auróra régóta a bögyében lehet a hatalomnak. A bíróság most úgy döntött, 22 órakor be kell zárni a pultot.
A Fővárosi Ítélőtábla döntése szerint este 10 óra után be kell zárni a pultot a fővárosi VIII. kerületben működő, népszerű Auróra Kioszk nevű helyen - számol be róla az Index. Mint a hely Facebook-oldalán írják, ez nem jelenti azt, hogy a ház is lehúzza a rolót ekkor, a meghirdetett programok sem maradnak el, de mivel 22 óra után nem adhatnak el semmit, a bevételkiesés várhatóan óriási lesz, ami veszélybe sodorja a működést.

Nehéz nem arra gondolni, hogy

a döntésnek esetleg köze lehet ahhoz, hogy az Auróra magát mint "Magyarország egyik legutolsó valódi ellenzéki helye" hirdeti,

a nagyjából 600 négyzetméteres területen pedig civil szervezetek irodái kaptak helyet, ami szintén nem túl jó ómen manapság. "Volt már drograzzia, lebontatták a kertet, bepereltek minket a bérleti szerződésünkre hivatkozva, sőt, még vételi ajánlatot is tettek a házra a tulajdonosnál" - sorolják a hatalom korábbi, szerintük az ellehetetlenítésüket célzó lépéseit.

A közösségi házhoz két vendéglátó egység is tartozik, amelyeknek fontos szerepük van az egész intézmény fenntartásában. A földszinten található büfét Kioszknak nevezik, a másik az Auróra Kert, ami az épületen kívül van és csak nyáron üzemel. Az Index szerint

a fideszes vezetésű józsefvárosi önkormányzat a két vendéglátóhelyet több mint egy éve próbálja valamilyen módon korlátozni.

A kormánysajtó is rendszeresen írt "sorosozós" vagy épp "drogosozós" cikkeket a helyről. A Magyar Helsinki Bizottság közben bejelentette, hogy a segítségükkel az Auróra a Kúriához fordul. A közleményükben többek között azt írták, hogy „a bíróságot csak az állítólagos lakossági panaszok érdekelték, az nem, hogy az Auróra állítólagos zavaró tevékenysége ténylegesen, objektív módon bizonyított-e." Szerintük az eljárás akár másfél évig is eltarthat.
Szerző