Átpolitizált állami kitüntetések, megnőtt presztízsű magándíjak

Átpolitizált állami kitüntetések, vitatott döntések és lemondó jelölők - a magándíjak jelentősége ezért is nő egyre inkább. Az irodalom területén nagy a hagyományuk.

Az odaítélés politikai befolyásoltságának kérdése egyre gyakoribbá vált az elmúlt években az állami díjaknál, ezért a magándíjak fontossága megnőtt. Az irodalmi életben újabb, sok esetben hiánypótló elismerések is megjelentek: néhány éve alapították többek közt a Margó-díjat vagy a Hazai Attila Irodalmi-díjat. - Óriási szerepük van a magándíjaknak az egész világon. Mindkét fél nyer általa: nagyon jó a művészeti teljesítményeknek a független értékítélet miatt (ahol vannak állami díjak, ott szeretnek rátelepedni a kultúrára), és az üzleti márkaépítésben is nagy szerepe van, mivel általában a díj arról a cégről van elnevezve, aki adja. Az Aegon Művészeti Díj kapcsán például nem csak az azzal járó hárommillió forint pénzösszeg kiemelkedő, hanem az is, hogy a cég ennek többszörösét fordítja promócióra – mondta lapunknak Török András művelődéstörténész, a Summa Artium, az Aegon-díj szakmai partnerének vezetője.

Az állam jelentős kulturális szerepvállalása Magyarországon hagyomány, nálunk szerencsésebb országokban azonban a szerepvállalás megvan, a beleszólás kevésbé – hangsúlyozta Török András. - Az állami díjak enyhén szólva megcsontosodtak, és elég erős politikai hatás alatt állnak – fűzte hozzá. Úgy látja, a Kossuth-díj rendszerének tovább élése például azt is jól mutatja, hogy egy modern országban ilyen díjakat nem szoktak osztogatni. - Vannak olyan kormányok, ahol kevésbé szólnak ebbe bele, és van, ahol jobban – részletezte. Hozzátéve, arra is láthatunk példát, hogy egy autonóm döntéshozáshoz az állam is ad pénzt: a Füst Milán-díj szervezési és lebonyolítási költségeit a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma fedezte.

Hagyományosan a magyar közönség számára azt lenne szabad díjnak nevezni, ami pénzzel jár. Vannak ugyanakkor pénzösszeg nélküli (bár nem irodalom) elismerések is, amik nagy szereppel bírnak – vélekedik Török András. – Továbbá alapítottak egészen különleges magándíjakat is, mint például a Rácz Tanár Úr Díjat, amit Molnár Ferenc Pál utcai fiúk című regényének kémiatanáráról nevezték el. A Balassi Bálint-emlékkard, vagy a Gábor Miklós-díj sem mindennapi, ez utóbbi az év legjobb Shakespeare alakításáért jár – emelte ki a művelődéstörténész. Hangsúlyozta azt is, régóta nagy álma a két világháború közti Baumgarten-díjat újra alapítani. Fenntartásához azonban körülbelül egymilliárd forintra lenne szükség, amit még nem sikerült megszerezni.

Mindamellett a díjak orientáló hatása nem feltétlen Török András szerint: az elismerést gyakran idős emberek kapják, akár évtizedekkel később, mint hogy nagy teljesítményük bekövetkezett. - Tíz-tizenöt évvel ezelőtt ez másképp alakult, sokan szinte azonnal, egész fiatalon is megkapták az elismerést. A pártállam idején például Kocsis Zoltán vagy Ránki Dezső tizennyolc évesen kaptak díjat – emelte ki. A Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár által alapított, elsőkönyves szerzőknek járó Margó-díjat különösen jelentősnek tartja, mivel kezdő íróként nagyon nehéz betörni és nevet szerezni az irodalmi életben jelenlévő őrült versengés közepette. A művelődéstörténész szerint az életműdíjakkal szemben könnyebb megítélni egy-egy konkrét teljesítményt. - Az Aegon-díj és a Libri-díj is konkrét művekre vonatkozik, míg azonban utóbbinál többnyire ugyanolyan a zsűri összetétele, az Aegon-díjnál évente változik. Minél autonómabb és szakmaibb egy zsűri, annál nagyobb a díj értéke.