A miniszter félrelép

Brit újságírók szerint a múlt évszázad legnagyobb botránya 1963-ban a Profumo-ügy volt, amelynek szálai részben a mai napig kibogozhatatlanok. Főszereplője az ország hadügyminisztere, John Profumo, korábbi háborús hős volt, a konzervatív Macmillan-kormány legnépszerűbb tagja.

Két évvel korábban „összefutott” egy Christine Keeler nevű, 19 éves, feltűnő szépségű táncosnővel, aki fizetését férfiaknak nyújtott más jellegű szolgáltatásokkal egészítette ki. Akkoriban szinte természetes volt, hogy magas rangú férfiak szívesen múlatták az időt laza erkölcsű fiatal hölgyekkel, ez azonban nem altatta el a titkosszolgálat éberségét. Szemmel tartották Jevgenyij Ivanovot, a szovjet nagykövetség tengerészeti attaséját, aki köztudottan a moszkvai hírszerzés ügynökeként dolgozott, és gyakran felkereste Keeler kisasszonyt. S miközben a londoni katonai kémelhárítók Ivanov mozgását figyelték, legnagyobb meglepetésükre Profumo is rendszeresen látogatta a hölgyet. Miután fényképek is készültek a jelenetekről, a civil és a katonai hírszerzőfőnökök diszkréten felkeresték MacMillan kormányfőt.

Vajon mit kotyogott el a miniszter az ágyban, ami visszajuthatott a szovjet tiszthez? Felmerült, hogy a rendőrség kihallgatja Keeler kisasszonyt, ám ez nyilván nem kerülte volna el a sajtó figyelmét. Profumo leváltása sem látszott indokoltnak. Azt sem lehetett kizárni, hogy Ivanov utasításra beszervezte Keelert, és még rosszabb változat, ha Keeler kapta tőle a feladatot, hogy hódítsa meg a minisztert. Akkor aztán bukik minden.

- Önnek kell beszélnie Profumóval – mondta a titkosszolgálat főnöke a miniszterelnöknek. MacMillan azonban konok volt.

- Távol tartom magam a miniszterek magánéletétől – felelte, de persze ő is tudta, hogy ez politika.

A szolgálatok ezek után azon dolgoztak, hogy elhárítsák a bajt. Profumónak névtelen leveleket küldtek, amiben figyelmeztették a bukás veszélyére, ám eredménytelenül. Ezután taxival ment a lány lakására, szemébe húzta a kalapját és felhajtotta a kabátja gallérját. Lehallgatták a telefonját is, ők azonban minden időpontot személyesen beszéltek meg. A sajtó végül tudomást szerzett Profumo és Keeler kapcsolatáról, a bulvárlapok pedig már a címoldalon foglalkoztak az üggyel. A miniszter még ezek után sem érzékelte, mibe keveredett, az Alsóházban visszautasította a vádakat. „Semmiféle helytelenség nem volt a Miss Keelerrel fennálló ismeretségemben” – hangzott a mai olvasó számára talán a Bill Clinton híres kifogását idéző kijelentés.

A lavina igazán akkor indult el, amikor a szovjetek ügyesen kiszivárogtatták Ivanov szerepét az ügyben. A közvéleményt megrázták az események. Profumo felesége egy ideig mentegette a férjét, ám ez csak olaj volt a tűzre. Egy nemzeti hősből, a népszerű politikusból bohóc lett. Profumo lemondott, a Konzervatív Párt elvesztette a választásokat, bebizonyosodott, hogy a politikusok sebezhető emberek, és elegáns életük súlyos titkokat rejthet.

A bulvárlapok példányszáma soha nem látott magasságokba emelkedett. Szokás szerint a sajtócézárok jártak a legjobban.