A fóti tragédia

Az Európai Néppárt vezetői ahelyett, hogy erélyt tanúsítanának a renitens magyar tagpárttal szemben, bohózatba illő módon bizottságot küldenek Budapestre, hogy annak tagjai úgymond tájékozódjanak a Fidesz politikájáról. Mivel mostanra már az öreg kontinens összes fővárosában ismertté vált, Orbán Viktor mit művel idehaza kormányzás címén, e lépés célja alighanem csupán az időhúzás, a magyar kormánypártok elkerülhetetlen kizárásának elodázása, tekintettel a közelgő májusi EP-választásra. 
De ha a szóban forgó „bölcsek” már idefáradnak, szíves figyelmükbe ajánlom a bezárásra ítélt fóti gyermekváros lakóinak kálváriáját. E szomorú történet megismerésén keresztül ugyanis rálátást nyerhetnek az önmagát előszeretettel keresztényként aposztrofáló rezsim embertelenségére, szociális érzékenységének hiányára, illetve a gyermekeket megillető jogok helyzetére Orbán Viktor Magyarországán.
Egyelőre nem tudjuk, melyik kormány-közeli oligarcha vetett szemet a Fót központjában álló kastélyra. Már megkezdődött azonban a gyermekek közelgő kilakoltatásának kommunikációs előkészítése; a kabinet „szakértői” védhetetlen érvekkel próbálják megindokolni a Károlyi István Gyermekközpont bezárását. Az eddig úgyszólván harmóniában élő kiskorúakat a kormány tervei szerint olyan javítóintézetekbe osztanák szét, melyek erőszakos közege a kistérségi gettók világára emlékeztet. Sokat elárul az ezen intézményekben uralkodó légkörről, hogy a neveltek a sivár környezet, s az őket napi szinten érő testi-lelki bántalmazás elől jellemzően primitív tudatmódosító szerek által nyújtott bódulatba menekülnek.
A hazai oktatási rendszer bűnös elhanyagolása mögött dilettantizmus helyett sokan célzatosságot vélnek felfedezni. Orbán Viktor valósággal irtózik ugyanis a kiművelt fők sokaságától, tekintélyelvű rendszerének potenciális kritikusait látja a magasan iskolázott fiatalokban; mellesleg az MTA éppen zajló szétverése is ebbéli félelméről tanúskodik. 
A fóti eset azonban megmutatja, hogy Orbán nem csupán tudás tekintetében szeretné hátrányba hozni a honi fiatalok túlnyomó többségét. Jól ismerte fel, hogy hatalmának fenntartását szolgálja a végletekig lebutított társadalom lelki megnyomorítása is. Az erőszakos környezetben szocializálódott fiatalok későbbi életük folyamán zokszó nélkül elfogadják az ellenük irányuló kormányzati agressziót; legyen szó szabadságjogaik megnyirbálásáról vagy felhalmozott nyugdíjvagyonuk elkonfiskálásáról. Alkalmazkodnak a rezsim által diktált, íratlan farkastörvényekhez, és egzisztenciális kiszolgáltatottságuk folytán lassanként belefásulnak a reménytelenségbe. Így válnak az autokratikus rendszer működtetőivé.
A fóti tragédiának ez az olvasata érthetővé teszi, miként szakítja ketté tudatosan az ifjúságot az orbáni társadalompolitika. A kevesek „saját lábon állnak”: őket tárt karokkal várja a G. Fodor Gábor által vizionált „Viktorjugend”. A fiatalok zöme azonban Orbán szándékai szerint élethosszig az alattvaló szerepére van kárhoztatva.
Frissítve: 2019.03.19. 09:01

Törvénytelen hadjárat

A kormány a CEU ügyében alkotmány- és nemzetközi jogsértések garmadáját követte el azzal a szabályozással, amely miatt a CEU költözni volt kénytelen. Pedig nem kellett volna.
2004 áprilisában az akkori miniszterelnök, Medgyessy Péter nemzetközi megállapodást kötött a kormány nevében New York Állam akkori kormányzójával, George Patakival a Közép-Európai Egyetem budapesti létrehozásáról és működéséről. Ez a megállapodás a szerződések jogáról szóló, Bécsben, 1969. május 23-án aláírt Egyezmény alapján nemzetközi szerződésnek minősül. (Ezt az egyezményt az 1987. évi 12. törvényerejű rendelet ratifikálta.) Ez a nemzetközi megállapodás jelenleg is él és hatályos. És ezt a megállapodást a magyar Országgyűlés 2004 májusában a 2004. évi LXI. törvénnyel jóváhagyta, amely ma is létezik. Csak a kormány nem tekinti annak.
De a felsőoktatási törvénynek a CEU-ra írt szabályozása is többszörösen alkotmánysértő. Ugyanis ezen törvény megalkotásakor sem tartották be a jogalkotásra vonatkozó alkotmányos szabályokat, feltételeket, azok nem teljesültek. Egy törvény alkotmányos létezéséhez elengedhetetlen követelmény, hogy a megalkotása is az alkotmányos előírásoknak megfelelően történjen. Ezért ez a szabályozás erre tekintettel alkotmányjogi értelemben nem létezik.
Ez a törvénymódosítás lényegében „személyre szóló" módosítás, ezért ebből a szempontból is alkotmányellenes. A jogalkotásnak össztársadalmi érdekeket kell szolgálnia, nem pedig egy intézményre vonatkozóan léteznie. Ez esetben pedig egy konkrét (jogi) személyre lett a szabályozás szabva. Ilyet a jogalkotás keretében jogszerűen nem lehet tenni. Ráadásul ez a törvénymódosítás visszamenőleges hatályú, mivel utólag nem hozhatnak az eredeti működési jogra visszamenőlegesen új feltételeket. Az Alkotmánybíróság fogalmazta meg korábban (amikor még szakmai alapon működött), hogy egy jogszabály nemcsak akkor ütközik a visszamenőleges hatály tilalmába, ha azt visszamenőlegesen léptették hatályba, hanem akkor is, ha a hatálybalépés ugyan nem visszamenőleges hatállyal történt, de a törvény joghatálya kihat a hatályba lépése előtt keletkezett jogviszonyokra. Ez esetben pedig ez történt, ezért ez a törvénymódosítás a visszamenőleges hatály tilalmába ütközik.
Ez a szabályozás mindemellett elvonta a bírósághoz fordulás jogát, ezáltal a védekezéshez és a jogorvoslathoz való jogot. De sérti a tisztességes és a rendeltetésszerű joggyakorlás elvét is. Diszkriminatív, mert nem azonos esélyeket és feltételeket biztosít az egyes felsőoktatási intézmények számára, ezen belül különösen a CEU-t hozza joghátrányos helyzetbe. Valamint sérti a kiszámíthatóság elvét is. A 2004-es nemzetközi megállapodás ugyanakkor jelenleg is joghatályos, ezért olyan törvénymódosítást nem hozhat egyoldalú döntéssel az Országgyűlés, amely ezt a megállapodást bármilyen tekintetben érinti. Jogszerűen új jogszabályt csak a megállapodást aláíró másik fél beleegyezésével és hozzájárulásával lehet csak hozni. Ez pedig ez esetben nem történt meg. Erre tekintettel szintén alkotmánysértő.
Ez a törvénymódosítás nemzetközi szerződésekbe, egyezményekbe is ütközik. Ugyanis egy állam sem hozhat saját hatáskörben olyan szabályozást, amellyel – még ha csak közvetett vagy áttételes módon is – egy másik államot valamely államhatalmi ténykedésre késztet. Az, hogy a CEU-nak New York államban legyen működő campusa, csak úgy volt lehetséges, hogy New York államnak valamilyen jogi szabályozást kellett hoznia, hogy ezt biztosítsa, vagy valamilyen közjogi, hatósági intézkedést kellett megtennie. Enélkül a campus indítása nem volt lehetséges. Amikor a magyar törvénymódosítás előírta, hogy a CEU New York államban működő campusszal rendelkezzen, akkor ezzel New York államot államhatalmi intézkedés megtételére kényszerítette. Gyakorlatilag kötelezettségként írta elő New York államnak, hogy beindítsa az állami gépezetet. Mindez pedig nemzetközi joggal ellentétes. Saját jog- és hatáskörben hozott szabályozással egyetlen egy állam sem kényszerítheti rá az akaratát egy másik államra. Magyarország pedig ezt tette New York állammal szemben.
A magyar kormány következetesen azt deklarálta, hogy egyetlen oktatási intézmény sem tarthat igényt kiváltságra. Miközben a 2011. évi CXXXII. törvénnyel külön, egyedi szabályozást alkotott a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, benne több különböző kiváltságot biztosítva ennek az intézménynek. Hogy két ilyet említsek: egyrészt ők nem tartoznak a felsőoktatási törvény hatálya alá (legfeljebb a nem szabályozott kérdésekben), másrészt amíg valamennyi felsőoktatási intézményben van a kormány képviseletében kancellár, addig az NKE-en nincs. 
És a csattanó: mindenki számára nagyon egyértelmű és világos üzenet(értékű) volt, csak a kormány nem vette a lapot: mind az új amerikai nagykövet, David Cornstein, mind pedig Manfred Weber Budapestre érkezése után a legelső útjaként a CEU-t látogatta meg. Azzal pedig, hogy a néppárti frakcióvezető még érdemi segédkezet is nyújtott, félreérthetetlenné tette a konklúziót: nem a CEU vált törvényen kívülivé, a kormány akarta a törvényt CEU-n kívülivé tenni.
Frissítve: 2019.03.19. 09:00

A Húsvét-sziget meséje

Azt mondják, az emberiség fejlődése sohasem lineáris, nem egy végtelenségbe futó, fölfelé tartó egyenes vonal, sokkal inkább egy vargabetűkkel tarkított, hepehupás út. Mi csak reménykedhetünk abban, hogy olyan világban élünk, amely a valós időben már túljutott a vargabetű legalján, és fölfelé tart a gödörből. A bajt tetézi, hogy az emberi emlékezet nem hord túl messzire. Többnyire nem is az hagyja a legmélyebb nyomokat benne, amit az iskolában tanult. Sokkal inkább a szülői, nagyszülői adomákba sűrített tapasztalat, olykor a barátok ötletei jelentik az origót a gondolkodásunkban dolgokról, eseményekről, történelemről, múltról, így determinálva a jelent és a jövőt. 
Ez a jelenség különösen veszélyes azokban az időkben, amikor még két világnézet birkózik egymással: az összefogásban esélyt látó liberális, és a bezárkózó, csak saját magában bízó illiberális. Vajon melyik világnézet kínálta út ad több lehetőséget a túlélésre?
Ha a Húsvét-szigetre gondolunk, nyilvánvaló. Mert mi is történt a Földnek azon a kicsiny darabkáján? Nem elég, hogy a zárt közösségben élők felélték lakóhelyük majd’ minden természeti erőforrását, de a baj bekövetkezte után ahelyett, hogy összefogva közösen kerestek volna a kiutat, inkább „hosszúfülű” és „rövidfülű” közösségekbe tömörültek, hogy azután az emberpusztító vallási fanatizmus jegyében irtsák egymást egészen addig, amíg még írmagjuk is alig maradt, és csak akkor békéljenek meg egymással, amikor már majdnem végleg megpecsételődött a sorsuk. Vagyis a mából visszatekintve ők az illiberális utat választották.
De hát minden példa pusztán annyit ér, amennyit abból tanulságként a következő nemzedék megfogad. Mégis gondolkodjunk el egy pillanatra. Lássuk be, földünknek lassan föléljük minden természeti erőforrását. Ha a jelen kor politikai irányítói közül a bezárkózó, illiberális szemléletűek győznek, az biztos, hogy húsvét-szigetihez hasonló tragikus végkövetkezményhez vezet. És akkor nem csak az épp csatát vívó felnőtt lakosság sorsa pecsételődik meg, hanem a következő, az azután következő nemzedéké is.
Lehet, hogy végül az óriási tragédia után a lassan magához térő emberiség a vargabetű legmélyebb pontjáról elrugaszkodva megpróbál újra összefogni, nyitni a másik felé, egymás segítésével beindítani újra a fejlődé motorját, de nem kéne ehelyett inkább már most a Húsvét-sziget tragédiájából tanulnunk? Csak hogy elkerüljük a vargabetű legalját!
Szerző
Millei Ilona