41 millió forintra büntették az ellenzéki képviselőket, Szabó Tímea és Tóth Bertalan a bírságrekorder

Publikálás dátuma
2019.03.19. 14:05

Fotó: Vajda József
És a Jobbikos Jakab Péter is durva árat fizet érte, hogy beleült Orbán Viktor székébe.
Keményen torolta a kormánypárt, hogy az ellenzék tavaly december 12-én az MSZP szervezésében egy közös akcióval próbálta megakadályozni a rabszolgatörvény elfogadását. A Fidesz 36 képviselőt összesen 41 millió forintra büntetett. A szocialisták közül a legnagyobb árat Tóth Bertalan fizette - frakcióvezetőként elvont egyhavi illetménye 1,7 millió forint. Épp ekkora summától fosztotta meg a hatalom a Párbeszéd képviselőcsoportját irányító Szabó Tímeát is. A Jobbik politikusai közül Jakab Péter inthet búcsút a legnagyobb összegnek: 1,2 millió forintja bánja két megmozdulását. Az egyik, hogy beleült a miniszterelnök székébe, így próbálván megakadályozni, hogy Orbán Viktor szavazzon. A másik, hogy az ülésterem közepén egy mikrofonba beszélt párhuzamosan a házelnökkel. 
És akkor íme a "bűnök" és a tarifák:

Sípolás, szirénázás, táblafelmutatás - 1 havi fizetésmegvonás

Arató Gergely (DK) Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Bősz Anett (független) Burány Sándor (Párbeszéd) Gréczy Zsolt (DK) Gurmai Zita (MSZP) Hajdu László (DK) Harangozó Tamás (MSZP) Hiszékeny Dezső (MSZP) Keresztes László Lóránt (LMP) Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) Korózs Lajos (MSZP) Kunhalmi Ágnes (MSZP) László Imre (DK) Mellár Tamás (Párbeszéd) Molnár Gyula (MSZP) Molnár Zsolt (MSZP) Oláh Lajos (DK) Szabó Sándor (MSZP) Szabó Tímea (Párbeszéd) Szél Bernadett (független) Tóbiás József (MSZP) Tordai Bence (Párbeszéd) Tóth Bertalan (MSZP) Vadai Ágnes (DK) Varga László (MSZP) Varju László (DK)

Molinó magasba emelése - az egyhavi fizetés harmada

Ander Balázs (Jobbik) Rig Lajosnak (Jobbik) Stummer János (Jobbik)

Papírcédula szórása a karzatról - az egyhavi járandóság harmada

Csárdi Antal (LMP) Demeter Márta (LMP) Hohn Krisztina (LMP) Schmuck Erzsébet (LMP) Ungár Péter (LMP)
Szerző

Bulvárban terjeszkedik Rogán Cecília és Sarka Kata

Publikálás dátuma
2019.03.19. 13:18
A 2018-as Magyarország Szépe verseny sajtótájékoztatója. Rogán Cecília és Sarka Kata.
Fotó: Tóth Gergő / Népszava
Máris feltűnt egy bulvár híroldal impresszumában a decemberben bejegyzett új cégük, a Top News Hungary.
A Rogán-Gaál Cecília és Sarka Kata tulajdonában lévő Top News Hungary Kft. megvásárolta a TWN.hu bulvár híroldalt, derül ki annak impresszumából. Ott korábban még az állt, a Top World News nevű oldal kiadója a Kasza Tibor érdekeltségében lévő TWN Press Média Kft.
Rogán-Gaál Cecília és Sarka Kata tavaly decemberi bejegyzéssel alapította a Top News Hungary Kft.-t, mint arról korábban a 24.hu beszámolt. A Cégközlöny szerint a cég tevékenységi körébe többek között a napilapkiadás, médiareklám, hírügynökségi tevékenység és a reklámügynökségi tevékenység tartozik. A vezető tisztségviselője Sudár-Horváth Lívia, a Femcafé.hu ügyvezető igazgatója. Ez utóbbi portált működtető Netrise Hungary Kft. tulajdonosa a cégjegyzékben szereplő adatok szerint az a Bessenyei István, aki a kormánypártok által kedvelt Valton Security kisebbségi tulajdonosa, illetve sajtóhírek - például az Átlátszó - szerint Sarka Kata férje is.
A Top News Hungary Kft.-ben a többségi tulajdonos Rogán-Gaál. Ez egyébként Rogán Antal feleségének és Sarkának a második közös médiával foglalkozó cége. Rogán-Gaál először 2016-ban, a Magyarország szépe szépségverseny zsűrijében jelent meg a nyilvánosság előtt a Nakama & Partners ügyvezető igazgatójaként. A cégjegyzékből kiderül, Sarka ebben a cégben is partnere.
Szerző
Frissítve: 2019.03.19. 13:21

Viktorjugend és az SS-katonákat éltető közmédia - az MTI nem adta ki az MSZP közleményét a német megszállásról

Publikálás dátuma
2019.03.19. 13:05
Fotó:Vajda József, Népszava
A hírügynökség valószínűleg nem tudott mit kezdeni az aktuálpolitikai áthallásokkal.
75 évvel ezelőtt a mai napon a hitleri Németország csapatai megszállták hazánkat, amelyekkel együttműködve a Horthy Miklós által kinevezett új magyar kormány a saját nemzete ellen fordult - ezzel a mondattal kezdődik az MSZP közleménye, amit a Magyar Távirati Iroda (MTI) nem hozott le. A jelek szerint a hírügynökségnek nem a múlt visszaidézése szúrta a szemét, hanem az aktuálpolitikai áthallások miatt szelektált. Persze az is igaz, hogy a rezsim hivatalos múltértelmezése nehezen egyeztethető össze azzal a két mondattal, miszerint: "1944. március 19-ét követően minden korábbinál nagyobb lendületet vett a magyarországi zsidóüldözés. Az állam vezetői olyan bűnöket követtek el, amelyekre semmi sem szolgálhat magyarázatul és senki sem adhat felmentést alóluk.". (A felfogásbeli különbséget jól mutatja a Szabadság téren felállított második világháborús emlékmű, amelyik a magyar államot a német erőszak passzív elszenvedőjeként ábrázolja, és nem a vészkorszak tevőleges szereplőjeként.) "Sajnos, most 75 évvel később olyan időket élünk, hogy a közpénz milliárdokból fenntartott közmédiában nyíltan hirdethetik a náci eszméket és hősként próbálják meg beállítani az SS katonáit. Olyan időket élünk, hogy egy a kormánypárt által kitartott elemző már arról értekezik, hogy létre kellene hozni a Viktorjugendet. Ezért az emlékezés mellett emlékeztetnünk is kell a hatalom mindenkori gyakorlóit, hogy senki sem fenyegetheti vagy fordulhat a saját nemzete ellen büntetlenül." - írja a közlemény inkriminált része.
Szerző