főpolgármester-jelölt;előválasztás;

2019-03-21 06:45:00

Már a Momentum is az előválasztás mellett

Támogatni fogjuk az előválasztás intézményét. Puzsér Róbertnek és Karácsony Gergelynek sikerült ugyanis olyan feltételeket teremtenie, amelyek mindenkinek megfelelnek. Reméljük sikerül felrázni a főváros lakosságát és ezzel a módszerrel találjuk majd meg Tarlós István főpolgármester ellenzéki kihívóját – jelentette be a Népszavának Hajnal Miklós.

Arról ugyanakkor a Momentum elnökségi tagja nem akart beszélni, hogy a párt saját főpolgármester-jelölttel készül az előválasztásra, vagy valamelyik jelenlegi aspiráns mögé áll majd be. Erről ma számolnak be. Lapunk úgy értesült, hogy az előválasztás győztesét támogatják majd, de ezt Hajnal nem kommentálta.

A csütörtöki bejelentést mindenesetre hosszú gondolkodási idő előzte meg. Fekete-Győr András, a Momentum elnöke lapunknak adott tavaly novemberi interjújában leszögezte: saját jelöltet akarnak. Fekete-Győr akkor hozzátette, hogy Puzsér Róbert mögé nem állnak be, hiszen „nem vagyunk hülyék, nem támogathatunk egy olyan jelöltet, aki Tarlós Istvánnak még több szavazót hozna."

Az január végén derült ki, hogy a Momentum Veiszer Alinda televíziós riportert indította volna a választáson, de ő „hosszas gondolkodás után” elutasította a felkérést. Akkor a Momentum azt jelezte a HVG-nek: az akkor még csak LMP-aspiráns Puzsér Róbertet, valamint az előválasztás első körében megmérkőző Karácsony Gergelyt és Horváth Csabát kettősét nem látják olyan erejűnek, hogy képes legyen legyőzni a jelenlegi főpolgármestert. Azóta Karácsony legyőzte Horváth Csabát, Puzsér Róbert mögé pedig az LMP-n kívül beállt a Jobbik is. A médiaszemélyiség a múlt heti bejelentésen továbbra is reménykedett, hogy a Momentum is őt támogatja majd. Puzsér azt mondta: várja, hogy a Momentum „megforduljon a kárhozat útján”, továbbra is ott egy szék az asztalnál a részükre.

Karácsony és Puzsér egyébként múlt héten azért ült le egy asztalhoz, hogy fixálják a korábbi előválasztáshoz kapcsolódó megállapodást. Ennek szellemében újra egyetértettek abban, hogy ha legalább 50 ezren részt vesznek majd a nyárra tervezett második fordulóban, akkor a vesztes visszalép a győztes javára.