Fidesz;Néppárt;

2019-03-20 21:14:37

Kommunikációs kacskaringók 24 órája

A teljes kapitulációtól kezdve az óvatos kompromisszumon át a "keménykedésig" mindent bevetett a Fidesz és a kormány kommunikációs gépezete az Európai Néppárt döntését megelőző 24 órában.

Valószínűleg egyszerre próbálta magát és támogatóit is felkészíteni az összes lehetséges forgatókönyvre a Fidesz az Európai Néppárt szerda esti politikai gyűlése előtt. Legalábbis nehéz másra következtetni, ha sorra vesszük a döntés előtt 24 óra eseményeit. A sort Balog Zoltán interjúja nyitotta meg a német Die Weltben. Ebben a volt humánminiszter arról beszélt, még soha nem állt ilyen közel a Fidesz és a Néppárt a szakításhoz, de ha ez mégis bekövetkezne, akkor azzal mindkét fél sokat veszíthet. Balog Zoltán azt is megpendítette, hogy a Fidesz a Néppárton kívül is találhat magának szövetségeseket.

Ezzel egyidejűleg a magyar kormánymédia fordított alapállásból közelített az ügyhöz. "Az Európai Néppárt ma alig képviseli Európa népeinek az érdekeit, utat tévesztett, valami megváltozott, és úgy tűnik, már nincs visszatérés az eredeti önmagához. (…) A névleg kisebbségben levő liberálisok rátelepedtek mind a baloldali, mind a jobboldali pártokra, mindkét frakción egyaránt megjelentek a liberális áttétek. A kereszténydemokrácia ellenségei úgy tűnik, sikerrel verik szét az Európai Parlament legnagyobb frakcióját, a keresztény konzervatívokét” - írta az Origó. A Magyar Nemzet sietett megnyugtatni olvasóit: „Az Európai Néppárton kívül is van élet”. Árulkodó, hogy a kormánymédia még Sorost is bevetette az ügyben.  Az Origó arról írt, hogy éppen a néppárti döntés napján „érkezett Brüsszelbe Soros György fia”, amit a Hír Tévé már úgy értékelt:  ez "kérdéseket vet fel”. A Magyar Nemzetben „A szakítás ideje” címmel jelent meg publicisztika. Ebben a szerző, Szentesi Zöldi László azt írta, az „Európai Néppárt eredeti hivatását, küldetését percenként eláruló Weber, Daul, Juncker és a többiek életrajza már régóta hamisan csillog: ők nem kereszténydemokrata, jobboldali politikusok, hanem a globalistákat és a bevándorláspártiakat kiszolgáló politikai hobbisták. (…) Nekünk, magyar jobboldaliaknak semmi dolgunk ezekkel az emberekkel." A Pesti Srácok még keményebb volt: „Patkányhad rágta összeomló ház, Európai Néppárt a neved” címmel jelentett meg írást.

Miközben itthon a kormánysajtó rárontott az EPP-re, addig – mint az a Süddeutsche Zeitung cikkéből kiderült –, Orbán Viktor egy tőle szinte elképzelhetetlen gesztust tett még az utolsó pillanatban a néppárti tagság megőrzéséért. A miniszterelnök levelet írt a bajor kormánynak, amiben „garanciát vállalt” a CEU szabad és háborítatlan működésére. Lapunk ezek után írta meg szerda délelőtt, hogy a Fidesz még azt is felajánlotta: önként felfüggesztik a pár tagságát ideiglenesen, ha ezzel elkerülhetik, hogy erről vagy a formális kizárásról döntés szülessen.

Nem sokkal később azonban Gulyás Gergely már azt jelentette be: a Fidesz azonnal kilép, ha felfüggesztik a tagságát. Mégpedig azért, mert „a Fidesz és az ország méltóságáról is szó van”. Ezek után ismét úgy tűnt, a párt képviselői reménytelennek látják a helyzetet és inkább a kilépésre, kizárásra készítik fel előre a támogatóikat.

Ebben a helyzetben már szinte viccesnek hatott, hogy kiderült: míg tavaly a Fidesz és a kormány is „Brüsszel kampányjelentésének” nevezte az Európai Bizottság szokásos évi országjelentését, és valóságos ellenkampányt építettek arra, most egy szóval sem kommentálták a megjelent dokumentumot, pedig a Bizottságban kifejezetten szerették volna, ha megvitathatják az abban foglaltakat.

Végül, már a Néppárt politikai gyűlésének idején közölte az Azonnali.hu Szalay-Bobrovniczky Vincének, a Miniszterelnökség helyettes államtitkárának kommentjét: „A végén az EPP mindenképpen nevetséges lesz. Színvonaltalan öngyilkos akció ez Weberék részéről. A bizalom így is úgy is megtört. Hogy egy szerencsétlen és alkalmatlan isiászos mentegetése ennyit megér, azt majd a választók eldöntik”.