A győztesek között
Ha majd mindenki elmegy, és egyszer visszajön,
és széles árnyak nyúlnak a színes ég alatt,
és egymás mellé ülnek az egyként boldogok:
hadd legyek én is egyszer a győztesek között.
Ha felépítik egyszer a magukban biztosak
betonból és fényből a bizonyosságszínházt,
és tele lesz a színpad a különlegesekkel:
hogy köztük legyek egyszer, add meg, uram, kérlek.
Mert máshogy öregednek, akik jól öregednek:
kisimult az arcuk és rendezett a szívük.
Az én szívemből, uram, fésületlen szálak
tekeregnek arra, ahol nincs bocsánat.
Máshogy öregednek, akik elutaznak.
Én ezer éve állok a váróteremben,
és elszalasztok minden pontos járatot.
Pedig nem utazni és nem maradni szeretnék,
hanem nem félni. Az egyként boldogok
mondatuk hibátlan, karjuk szőrtelen.
Legyőzi bánatát a fény a köd fölött:
hadd legyek egyszer én a győztesek között.
A másik ember pokol, mondják,
de a másikban én mindig megnyugvást találtam,
a győzelem a szívben lakik, nem a tájban;
add, hogy jusson szelet nekem a tortában –
Ha majd mindenki itt lesz, és én is itt leszek,
s fejgép ragyog köröttünk mint a glória,
és úgy, mint akiknek nincs honnan lógnia,
békét csak győztes köthet. Add, hogy az legyek.
