MTA;Palkovics László;

2019-03-21 10:28:01

Palkovics: ha májusig nincs alku az MTA-val, "új opciók lépnek életbe"

A Lovász László elnökkel eddig lefektetett elvekhez a miniszter szerint tartani fogják magukat, "miután itt komoly emberekről van szó".

"Május 6-7-én lesz az Akadémia közgyűlése, az ottani döntésének a függvényében fog majd eldőlni, hogy milyen formában működtetjük a kutatóhálózatot" - fejtegette az atv.hu-nak Palkovics László innovációs miniszter. Ha ott vétót emelne a közgyűlés, akkor viszont nem terjesztené be egyoldalúan Palkovics az akadémiai törvény módosításáról szóló javaslatot az Országgyűlésnek; állítja, új tárgyalások kezdődnének. Eddigi tárgyalásukról az MTA elnökével a miniszter azt mondta:

Szerinte az eddig lefektetett elvekhez ugyanakkor tartani fogják magukat, "miután itt komoly emberekről van szó", így csak az Akadémia közgyűlésének kell "az ügyben bölcsnek lennie". Hozzátette:

Május 31-ig az MTA megkapja teljes finanszírozását Palkovics szerint, aztán "utána új opciók lépnek életbe". Ha megállapodnak a közgyűléssel, a törvénymódosítást beterjesztik a parlamentnek, ha nem, "akkor ősszel terjesztjük be".

Azt is megkérdezte az atv.hu, hogy a kormány - az általa példaként gyakran felemlegetett német Max Planck Társaságokhoz hasonlóan - miért nem ad 500-600 milliárdot az új kutatóintézeti modellre, így biztosítva annak függetlenségét. Tény ugyanis, hogy a kutatóintézetek leválasztása után nem a parlament, hanem a kormány, annak egy minisztériuma döntene a pénzről. Palkovics erre csak azt mondta: "a mi véleményünk az volt, hogy az az alapítványi forma, ami a Corvinus Egyetemet működtetni fogja, egy kiváló forma lenne itt is, de ebben még nem állapodtunk meg az Akadémiával".