Zöld jövőkép - Amikor a nők jeleskednek a tudományban

Mi köze a gyöngykagyló héjának az építészethez? Milyen különleges üzeneteket küldenek a rákos sejtek az egészségeseknek? Ilyen és ehhez hasonló tudományos kérdésekben igyekeztek 3-3 percben megváltani a világot a Nők a Tudományban Egyesület által meghirdetett SCIndikátor tudománykommunikációs verseny ifjú döntősei. Lévay Krisztina gyógyszervegyészmérnök csapatával egy olyan komposztálóeljárást kísérletezett ki, amely egy hónap alá szorítja a bioműanyag lebomlási idejét.

Az egész két évvel ezelőtt kezdődött, amikor is a Disney-meséken szocializálódott Lévay Krisztina Thaiföldre indult búvárkodni. Elképzelte, ahogy sellőként úszkál a Némóból elszármazott doktorhalak, bohóchalak, tengeri csillagok és mór márványhalak között, közben pedig garnélák tisztogatják kívülről a búvárszemüvegét. Ami ehhez képest fogadta, maga volt a sósra fűszerezett pokol: nemhogy halakkal nem találkozott, de a víz alatti látását garnélák helyett a szemüvegére tapadó zacskószigetek homályosították el. A látvány egyetlen uszonycsapás alatt kirántotta az idealizmusból és felébresztette benne azt a fajta felelősségérzetet, aminek csíráját nagy valószínűséggel mi magunk is érezzük, amikor külön tárolóba dobjuk ki a temérdek műanyag, fém- és papírszemetünket. Hazajött, és a BME gyógyszervegyész doktoranduszaként két társával egy olyan komposztálási technológia kidolgozásába kezdett, amely egy hónapon belül biomasszává, azaz biológiai úton létrejövő szerves anyaggá alakítja a bioműanyagot.

Mi ebben a kunszt, kérdezhetnénk laikusként, ha már amúgy is bioműanyagról beszélünk? A Föld óceánjai az egyszer használatos poliizékkel vannak tele, az emberrel feltehetően soha nem találkozott albatroszok, ámbráscetek és teknősök gyomrát is klasszik nejlonzacskók és pillepalackkupakok készítik ki és az ivóvízbe is hagyományos mikroműanyag kerül. A bioműanyag eleve más – gondoljuk –, és, itt a városban legalábbis, állati büszkék vagyunk rá, ha sikerül komposztálható ökopoharat beszerezni a születésnapi buliba, vagy ha biológiailag lebomló tappancsos zacskóba szedjük a kutyaürüléket. Csakhogy – ábrándít ki Krisztina – az ökoműanyag használata önmagában még nem old meg semmit. „Azt ugyan már felismertük, hogy a hosszú távú cél a szintetikus műanyagok lebomlóra cserélése – a tömeggyártásuk legalábbis már megoldott – és az újrahasznosítás csúcsra járatása lenne, de jelenleg még olyan környezettudatosan gondolkodó országokban is, mint amilyen például Norvégia, 40 százalék alatt marad a műanyagok reciklálása. Az ökoműanyag pedig – hacsak nem a chilei mérnökök által feltalált vízben oldódó verzió, amely enyhén szólva is korlátozottan használható, ha ugyanis kicseppen a tej vagy elered az eső, fittyet hányva rá, hogy épp használatban van, azon nyomban bomlásnak indul – hagyományos szeméttárolási közegben nem nagyon viselkedik másként, mint a klasszikus polimerek. Vagyis a lebomlása akár 1000 évig is eltarthat. A növényi, főként kukoricaalapú bioműanyag, azaz a PLA csak akkor nem végzi az óceánokban vagy a hulladéklerakó telepeken, ha mind hőmérséklet, mind nedvesség, mind pedig pH tekintetében optimális körülményeket biztosítunk a lebomlásához.”

Na, puff! Általában idáig tart a fene nagy tudatosságunk, és ha nehézségbe ütközik a reformlét, akkor kényelmi és időbeli szempontokra hivatkozva, egy fecske nem csinál nyarat alapon, sokszor elegánsan elnézünk. Hogy gondolhatja bárki is komolyan, hogy az ötödik vagy a tizedik emeleti panelban egy hétköznapi ember törődni tud a biológiai körülményekkel? Mondjuk, akad olyan ökoharcos, aki a cél érdekében bevállalja, hogy a lakásában több száz gilisztát szállásoljon el egy dupla fenekű komposztvödörben – állítólag nagyon csendesen, észrevétlenül dolgoznak, elég hetente egyszer ellenőrizni a munkájukat –, de az emberek többsége ennyire talán nem elszánt. Nem beszélve arról, hogy az apró gyűrűsférgek is csak a háztartási hulladékkal tudnak elbánni. Az ökoműanyagba beletörnének a szelvényeik.

Amivel Lévay Krisztina a tudománykommunikációs versenyen 3 perc alatt – ennyi ideje van ugyanis a versenyzőknek, hogy meggyőzzék a zsűrit és a közönséget – elsöprő sikert aratott, az épp a hétköznapiságban jelent áttörést a hulladékkezelésben. Az általuk fejlesztett, szemetesnél alig nagyobb berendezés az otthonokban képes a transzformációra: annyi a dolgunk, hogy belehelyezzük a használt ökoműanyagot, a háztartási hulladékot és a kutatók által optimalizált, megfelelő biológiai rendszert, és már indulhat is a komposztálás, melynek végterméke a mikroműanyag-mentes biomassza, amely a jövőben akár egy új növény táptalajául is szolgálhat. Igaz, hogy egy hónap alatt készül el, de mi az az egy hónap évezredekhez képest?