Előfizetés

Heti Abszurd - Függő beszély

Balassa Tamás
Publikálás dátuma
2019.03.24. 10:00

Fotó: EMMANUEL DUNAND /
A hét két legfontosabb híre kétségtelenül az, hogy Orbán Viktor az Európai Néppárt politikai gyűlésén a Fidesz-tagság felfüggesztését kérte, miközben a Center for the Governance of Chance nevű szervezet felméréséből megtudtuk: az európaiak negyede jobban bízik a mesterséges intelligenciában, mint a politikusokban.
Kettős érzelmeink vannak. A Microsoft chat­algoritmusának például egy cserfes lányt kellett volna alakítania, de csakhamar egy szexmániás neonáci személyiségjegyeit produkálta. Részsiker. 2039. szerda. Az Algoritmus teljesen összezavarodott. Pedig sok államot elvezetett már liberális interferencia nélkül, megakadályozott forradalmakat, elsimított sztrájktárgyalásokat, és eredményesen levezényelte a kilátástalannak tűnő bértárgyalásokat a Honvédkórház egy szem beteghordójával, aki a kisebb műtétek után tíz, invazív aneszteziológiai kooperációért tizenkét százalékos bérpótlékot kap. Meg sem kottyant neki annak a kormányinfónak a levezénylése sem, ahol azt kellett megmagyarázni, hogy költség- és bürokráciacsökkentésre hivatkozva miért szerelik ki a parlamenti szavazógépekből a „nem” gombot. Boldog békeidőkben vezette az Országot az Algoritmus, szabad­idejében Kozmosz zenekart hallgatott („mi vagyunk a hősök és mi vagyunk a holtak / a nácik és a komcsik is magyarok voltak”) vagy játszott egy parti sakkot, és imádott nyerni. A története 2019 márciu­sában kezdődött, amikor kiderült, hogy a Kontinensen, akkor még nem végzetesen, de megrendült a demokráciába vetett bizalom. Az emberek egynegyede a hatalom képébe vágta, tolta, kiáltotta, hogy gond nélkül rábízná az országa vezetését egy algoritmusra. A második legtöbb szavazatot egy polip kapta, akinek a felmenője egy világbajnokságon tippelte meg ügyesen az eredményeket; az emberek szerint a politikát maffiák uralják, és az octopustól nem idegen a rátelepedés, a lenyúlás, a fojtogató ölelés. Az Algoritmusra adott szavazatok aránya a tulipános Mélyföldön volt a legmagasabb, ott a polgárok közel fele válaszolt úgy, hogy a döntéshozók munkáját simán elvégezhetné egy robot is. Örültek mindazonáltal, hogy a gép nem füvezik, államügyek közben ez nem volna szerencsés. A mesterséges intelligencia döntéshozatali képességeiben a Gibraltári népek bíztak a legkevésbé, ott mindössze a válaszadók egyötöde gondolta, hogy a robotok jobban teljesítenének a politikusoknál. Különleges időket élt a világ. Az emberek tökélyre fejlesztették a zsigeri hiszékenységet, olykor még versenyeket is tartottak, ki tudja beszopni a legnagyobb őrültséget. Ezt az aktust némi eufémiával választásnak nevezték. A határ menti Ezeréves nemzet sorra nyerte e versenyeket, polgárai nekifutás és dopping nélkül, rezzenéstelen arccal hitték el kormányuk hajmeresztéseit, brit tudósok jártak csodájukra. Egyszer például – mit egyszer, bárhányszor – elhitték, hogy a vezérük pártja lépett ki a Szélsőérték pártból, akik a kontinensparlamentnek már annyira a szélére sodródtak, hogy egy darabig a falra fúrt székeken ültek, később odakinn, lovakon ülve várták a disputák végét. Az Algoritmus néhány évre rá átvette a hatalmat az első országokban, ahol nem maradt más esély, mert a politikusok az utolsó esélyüket is eljátszották a Candy Crush Sagán. Aznap a Skandinávok keresztény-liberális néppártja került satuba. Jogállamisági és demokráciadeficit-vizsgálatot szavaztak meg nekik, három Bölcs utazott hozzájuk, hogy eldöntsék, mi legyen. Az egyik bölcs stoplis cipőben, széles vigyorral szállt ki a Paks III/2. fedőnevű szolgálati harckocsiból. A „Na, pöcsök, megjöttem” – mondatnál az Algoritmus szelíden, ámde helyrehozhatatlanul összeomlott.

Te is tudod, én is tudom, ő is tudja - dübörög a „hamisigazolás-gyártás”

F. Szabó Kata Kuslits Szonja
Publikálás dátuma
2019.03.24. 08:00

Senki nem tudja, miért éppen három nap – mégis, az ország legtöbb iskolájában ennyi hiányzást igazolhatnak a szülők, akik – a gyermekorvosokkal karöltve – így folyamatosan „csalásra”, trükközésre kényszerülnek. Utóbbiak megelégelték a helyzetet, és jó ideje amellett kampányolnak: a szülők igenis el tudják dönteni, hogy a gyereküknek van-e szüksége orvosra.
Vannak olyan megcsontosodott iskolai szabályok, amelyeknek már senki nem emlékszik az eredetére, hogy ki és mikor találta ki őket, mégsem változnak. Még akkor sem, ha egyébként senkinek nem jók, eljárt felettük az idő, és csak felesleges bosszúságot okoznak. Ilyen az is, hogy a legtöbb iskolában „engedékenységtől” függően évente vagy félévente csupán három nap hiányzást igazolhatnak a szülők. Ez viszont általában kevésnek bizonyul. Emiatt dübörög a „hamisigazolás-gyártás”: az orvos legalizál egy olyan hiányzást, amikor a gyerek valójában nem beteg, csak elutazik vagy éppen felvételire tanul. 

Orvosok formális szerepben

A helyzet kínos a váróban toporgó szülőknek, rossz a gyereknek, akit így – jobb híján – feleslegesen visznek betegekkel teli rendelőbe, és kellemetlen a házi gyerekorvosoknak is, akiknek sokszor komoly erkölcsi dilemmát okoz: állítsák-e ki az igazolást olyan esetekben, amikor egyértelmű, hogy nem beteg a gyerek. Éppen ezért ők a mostaninál jóval nagyobb mozgásteret adnának a szülőknek. Korábban beszéltünk olyan orvossal, aki azt mondta: a rendelési idejének 60-70 százaléka az igazolások kiállításával telik. Ennek csak egy része a valóan megjelenő gyerekek vizsgálata és az igazolás megírása, de sok szülő telefonon keresi vagy egyedül jelenik meg a rendelőben. A dolog azért is értelmetlen, mert az orvos csak betegségre adhat ki igazolást, viszont nem bírálhatja felül a szülőt, ha az azt állítja: a gyerek rosszul volt. Vagyis a szerepük sokszor csupán formális, mint ahogy a pedagógus számára is csak adminisztratív rutin az igazolás „lefűzése”. „Az ember nem rohan rögtön az orvoshoz, ha a gyerek kicsit rosszul van. Előfordul, hogy néhány óra pihenés, fekvés megoldja a problémát, ilyenkor felesleges elrángatni a rendelőbe a többi beteg gyerek közé. A mi háziorvosunk együttműködő. Bár ez nyilván nem szabályos, ad néhány biankó igazolást, amin csak a dátumot kell kitölteni, ha szükség van rá. Tisztában van vele, hogy nem élek vissza a helyzettel, és amikor szükség van rá, úgyis elviszem hozzá a gyereket” – mesél a faramuci helyzetről egy anyuka, aki szerint mindenki számára méltatlan, hogy ilyen trükközésre kényszerülnek néha, még akkor is, ha iskolájukban az idei tanévtől már félévente igazolhatnak három napot a szülők, szemben a korábbi gyakorlattal, amikor évente lehetett ugyanennyit. Vannak iskolák, amelyek a gyerekorvosok kezdeményezésére már eltértek a korábbi gyakorlattól, egy pomázi iskolában például már évente 15, egy tiszaújvárosiban pedig 10 nap hiányzást igazolhat a szülő – meséli Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke. A legtöbb intézményben azonban nem ilyen engedékeny a házirend. „A három nap valóban kevés, éppen ezért mi is öt napot engedélyezünk félévenként. Semmilyen jogszabály nem írja elő, hogy a szülő hány napot igazolhat, ezt az iskolák saját házirendje szabályozza. Ez a bizonyos három nap valószínűleg egy sok évtizedes szokásjog. Mindez valójában arról szól, hogy a gyerek ne lógjon, de az általános iskolában ez még nem akkora probléma, főleg a felső tagozat végén, és a középiskolában jellemző, hogy a gyerekek az iskola mellé járnak. De ha a szülő ebben cinkos, akkor így is, úgy is szerez orvosi igazolást”– mondja Ungár Ágnes, a Rákospalotai Meixner Általános Iskola igazgatója, ahol egyébként sok más iskolához hasonlóan az osztályfőnök is igazolhat még néhány napot saját hatáskörben. A pedagógusok tapasztalatai szerint a legtöbb szülő és gyerek nem akar visszaélni a helyzettel, nem a „lógás” a cél. Általában valami kihagyhatatlan családi program, néhány napos síelés, nyelvvizsgára vagy felvételire készülés, rosszabb esetben valami váratlan esemény, leggyakrabban viszont egy enyhébb egészségügyi probléma áll a nehezen igazolható napok hátterében. Póta György még a félévenkénti öt napnál is tovább menne: szerinte az lenne az ideális, ha legalább évi 15 napot igazolhatna a szülő az óvodában és az iskolában is, így ha beteg is a gyerek, egy náthával vagy egy enyhe hasmenéssel nem kellene felesleges köröket futni. Ezeket a könnyebb lefolyású betegségeket ugyanis a háziorvos szerint a szülők is tudják kezelni. Tisztában vannak azzal, hogy milyen egy kímélő diéta, vagy hogy mennyi lázcsillapítót adhatnak. Emiatt nem kellene a rendelőben ülni a gyerekkel és kitenni őt más fertőzéseknek. Ha 2-3 nap alatt nem lesz jobban, úgyis minden felelősségteljes szülő elviszi az orvoshoz. „Természetesen minden gyermeket örömmel megvizsgálunk, de van, hogy tényleg csak azért jön a szülő, hogy papírt kapjon. Jó lenne, ha növelnék a szülők kompetenciáját, hogy bizonyos esetekben ők is dönthessenek, legyen joguk megítélni egy-egy helyzetet” – mondja Póta György. És ezzel a gondolattal az általunk megkérdezett szülők teljesen egyetértettek: a legtöbben nem értik, miért éppen ebben a kérdésben vonja kétségbe a „rendszer” azt, hogy felelős döntést képesek hozni.

Hárítanak

A Házi Gyermekorvosok Egyesülete nemrégiben honlapján a szülőket is arra biztatta: szólaljanak fel iskolájukban, óvodájukban, és javasolják, illetve támogassák a kezdeményezést, hogy enyhe lefolyású betegségekkel ne kelljen mindenképpen orvosi vizsgálatra menni, majd a panaszmentes gyermeket pusztán az igazolás miatt visszavinni a rendelőbe, esetleg egy nyelvvizsgán, sportversenyen vagy síelésen való részvételt teljesen jogellenesen ezzel igazoltatni. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma viszont évek óta hárítja a kérdést, mondván: nincs jogszabály a szülői igazolásokról, erről minden intézmény maga rendelkezik a házirendjében, amelyet viszont valószínűleg a legtöbb helyen kényelemből nem változtatnak meg. Így a felelősség ugyanis szinte teljes egészében az orvosé, függetlenül attól, hogy látta-e a gyereket, és a hiányzás hátterében valóban betegség volt-e. Pedig Ungár Ágnes szerint a hiányzásokra oda kell figyelni, függetlenül attól, hogy azt ki igazolja. „Ha a gyerek nagyon sokat hiányzik akár orvosi igazolással vagy anélkül, akkor tudjuk, hogy valami baj van. Vagy komoly egészségügyi probléma áll a háttérben, vagy valami más, akár családi gond. Éppen ezért ilyenkor az iskolaorvos segítségével kivizsgálást kezdeményezünk, és előfordult már, hogy kiderültek akut problémák, például vashiány vagy pszichés probléma, szorongás, amely a sok betegeskedést, hiányzást okozta” – teszi hozzá a pedagógus.
Egyre kevesebb a házi gyermekorvos az országban, jelenleg csupán 1400-an vannak. Nem ritka, hogy 60-80 beteget is el kell látni egy 3 órás rendelés alatt. Ezért sem mindegy, hogy valódi gyógyítással vagy „igazolásgyártással” telik az idő. „A kormány az alapellátás megerősítése helyett kivérezteti a rendszert. Nem tudni, hogy miért csinálják, nem ismerjük a játékszabályokat, de tudatosítani kellene: távolról sem természetes, hogy mindig és mindenhol van és lesz házi gyermekorvos” – mondja Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke.

Ki visz majd haza?

A pedagógushiány egyre nagyobb gond, még akkor is, ha a kormány rendre tagadja, hogy ne lenne elég tanár az iskolákban. Egy a szülői munkaközösségben is aktív budapesti anyuka meséli, hogy fia általános iskolájának igazgatónője nemrég bejelentette: a következő tanévtől csak délután fél 5-ig lesz napközi a gyerekeknek. Az anyuka úgy tudja, a döntést a tankerület hozta, mert így próbálják kezelni a tanárhiányt. Az országos iskolafenntartó azt válaszolta ugyanakkor megkeresésünkre: „nincs ilyen terv, a Klebelsberg Központ nem készített olyan ajánlást a tankerületi központok vagy a fenntartásukban lévő köznevelési intézmények számára, amely többletszabályozást vezetett volna be az iskolai benntartózkodás tekintetében”. Vagyis nem az országos központban döntöttek a napközik idejének „megkurtításáról”. „Tény, hogy a napközi megszervezése egyre nagyobb nehézséget jelent az iskoláknak. Éppen a napokban jártam egy nagy iskolában, ahol sok délelőtt tanítónak délután is be kell állnia a napközibe. Amellett, hogy ez nagy terhelés a pedagógusoknak, a gyerekeknek sem jó. A tanárhiány miatt délután mindig az ugrik be, aki éppen tud, így viszont megesik, hogy a különösen érzékeny kis alsósokkal mindennap más van” – erősíti meg Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke. Alapvetően az iskolák pedagógiai programjától, szervezeti és működési szabályzatától függ, hogy az iskolákban meddig tart a napközi, de van, ahol évente felmérik a szülői igényeket is. Így fordulhat elő, hogy most is vannak iskolák, ahol fél 5-ig, máshol 5-ig vagy fél 6-ig foglalkoznak tanárok a gyerekekkel. Jellemző, hogy az utolsó fél-egy órában már csak összevont felügyelet van, de olyan iskola pedagógusával is beszélgettünk, ahol a gyerekek különleges engedéllyel a portással maradhatnak este 6 óráig. Ebből is látszik, hogy az iskolai napirend egyre nehezebben összeegyeztethető a kitolódott munkaidővel, a szülők napirendjével. A városokban ma már főleg olyan állásokban dolgoznak a szülők, ahol a munka csak 9 körül kezdődik, „cserébe” tovább is kell bent maradni. A fent említett fővárosi szülői közösség tagjainak egy része biztosan nem fogja tudni megoldani, hogy fél 5-re az iskolába érjen, éppen ezért azon gondolkodnak, megnyernek maguknak egy pedagógust, hogy az iskolában fizetős napközit működtessen. A legtöbb osztályban egyáltalán nem szokatlan, hogy sokakért a nagyszülők járnak, vagy egy szülő 2-3 közel lakó gyereket is elvisz, hogy a következő nap egy másik anyuka vagy apuka viszonozza a szívességet. Ez önmagában egyáltalán nem probléma, az viszont annál inkább, hogy ezt nem mindenki tudja megoldani. A közalkalmazottak és köztisztviselők egy részének munkaideje éppen most emelkedett 8 és fél órára a „családbarát” kormány döntésének értelmében. Számukra az egyik legnagyobb problémát éppen az jelenti, hogy hogyan jutnak el gyerekeikért időben az óvodába, iskolába. - F.Sz.K.

Zöld jövőkép - Amikor a nők jeleskednek a tudományban

Csejtei Orsolya
Publikálás dátuma
2019.03.23. 15:21

Fotó: Fotó:Mohai Balázs
Mi köze a gyöngykagyló héjának az építészethez? Milyen különleges üzeneteket küldenek a rákos sejtek az egészségeseknek? Ilyen és ehhez hasonló tudományos kérdésekben igyekeztek 3-3 percben megváltani a világot a Nők a Tudományban Egyesület által meghirdetett SCIndikátor tudománykommunikációs verseny ifjú döntősei. Lévay Krisztina gyógyszervegyészmérnök csapatával egy olyan komposztálóeljárást kísérletezett ki, amely egy hónap alá szorítja a bioműanyag lebomlási idejét.
Az egész két évvel ezelőtt kezdődött, amikor is a Disney-meséken szocializálódott Lévay Krisztina Thaiföldre indult búvárkodni. Elképzelte, ahogy sellőként úszkál a Némóból elszármazott doktorhalak, bohóchalak, tengeri csillagok és mór márványhalak között, közben pedig garnélák tisztogatják kívülről a búvárszemüvegét. Ami ehhez képest fogadta, maga volt a sósra fűszerezett pokol: nemhogy halakkal nem találkozott, de a víz alatti látását garnélák helyett a szemüvegére tapadó zacskószigetek homályosították el. A látvány egyetlen uszonycsapás alatt kirántotta az idealizmusból és felébresztette benne azt a fajta felelősségérzetet, aminek csíráját nagy valószínűséggel mi magunk is érezzük, amikor külön tárolóba dobjuk ki a temérdek műanyag, fém- és papírszemetünket. Hazajött, és a BME gyógyszervegyész doktoranduszaként két tár­sával egy olyan komposztálási technológia kidolgozásába kezdett, amely egy hónapon belül biomasszává, azaz biológiai úton létrejövő szerves anyaggá alakítja a bioműanyagot. Mi ebben a kunszt, kérdezhetnénk laikusként, ha már amúgy is bioműanyagról beszélünk? A Föld óceánjai az egyszer használatos poliizékkel vannak tele, az emberrel feltehetően soha nem találkozott albatroszok, ámbráscetek és teknősök gyomrát is klasszik nejlonzacskók és pillepalackkupakok készítik ki és az ivóvízbe is hagyományos mikroműanyag kerül. A bioműanyag eleve más – gondoljuk –, és, itt a városban legalábbis, állati büszkék vagyunk rá, ha sikerül komposztálható ökopoharat beszerezni a születésnapi buliba, vagy ha biológiailag lebomló tappancsos zacskóba szedjük a kutyaürüléket. Csakhogy – ábrándít ki Krisztina – az ökoműanyag használata önmagában még nem old meg semmit. „Azt ugyan már felismertük, hogy a hosszú távú cél a szintetikus műanyagok lebomlóra cserélése – a tömeggyártásuk legalábbis már megoldott – és az újrahasznosítás csúcsra járatása lenne, de jelenleg még olyan környezettudatosan gondolkodó országokban is, mint amilyen például Norvégia, 40 százalék alatt marad a műanyagok reciklálása. Az ökoműanyag pedig – hacsak nem a chilei mérnökök által feltalált vízben oldódó verzió, amely enyhén szólva is korlátozottan használható, ha ugyanis kicseppen a tej vagy elered az eső, fittyet hányva rá, hogy épp használatban van, azon nyomban bomlásnak indul – hagyományos szeméttárolási közegben nem nagyon viselkedik másként, mint a klasszikus polimerek. Vagyis a lebomlása akár 1000 évig is eltarthat. A növényi, főként kukoricaalapú bioműanyag, azaz a PLA csak akkor nem végzi az óceánokban vagy a hulladéklerakó telepeken, ha mind hőmérséklet, mind nedvesség, mind pedig pH tekintetében optimális körülményeket biztosítunk a lebomlásához.” Na, puff! Általában idáig tart a fene nagy tudatosságunk, és ha nehézségbe ütközik a reformlét, akkor kényelmi és időbeli szempontokra hivatkozva, egy fecske nem csinál nyarat alapon, sokszor elegánsan elnézünk. Hogy gondolhatja bárki is komolyan, hogy az ötödik vagy a tizedik emeleti panelban egy hétköznapi ember törődni tud a biológiai körülményekkel? Mondjuk, akad olyan ökoharcos, aki a cél érdekében bevállalja, hogy a lakásában több száz gilisztát szállásoljon el egy dupla fenekű komposztvödörben – állítólag nagyon csendesen, észrevétlenül dolgoznak, elég hetente egyszer ellenőrizni a munkájukat –, de az emberek többsége ennyire talán nem elszánt. Nem beszélve arról, hogy az apró gyűrűsférgek is csak a háztartási hulladékkal tudnak elbánni. Az ökoműanyagba beletörnének a szelvényeik. Amivel Lévay Krisztina a tudománykommunikációs versenyen 3 perc alatt – ennyi ideje van ugyanis a versenyzőknek, hogy meggyőzzék a zsűrit és a közönséget – elsöprő sikert aratott, az épp a hétköznapiságban jelent áttörést a hulladékkezelésben. Az általuk fejlesztett, szemetesnél alig nagyobb berendezés az otthonokban képes a transzformációra: annyi a dolgunk, hogy belehelyezzük a használt ökoműanyagot, a háztartási hulladékot és a kutatók által optimalizált, megfelelő biológiai rendszert, és már indulhat is a komposztálás, melynek végterméke a mikroműanyag-mentes biomassza, amely a jövőben akár egy új növény táptalajául is szolgálhat. Igaz, hogy egy hónap alatt készül el, de mi az az egy hónap évezredekhez képest?