székház;postaper;

2019-03-21 19:57:04

Felmentés a postaperben

A bíró szerint az ügy könnyen átlátható és röviden lezárható lett volna.

székház Bűncselekmény hiányában a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen is felmentette a hűtlen kezelés vádja alól Szabó Pált, a Magyar Posta egykori vezérigazgatóját – közölte Papp Gábor, Szabó ügyvédje a Hvg.hu-val.  Az ügy még 2010-ben, az azóta alkotmánybíróvá választott Balsai István akkor még fideszes országgyűlési képviselő feljelentése alapján indult. A képviselő egyrészt a Magyar Posta egykori, Krisztina körúti székházának értékesítése miatt, másrészt a posta új, XIII. kerületi Dunavirág utcai székházának bérletével kapcsolatban tett feljelentést. 

A posta székházát 2008 márciusában 5,5 milliárd forintért vásárolta meg egy a Wallis cégcsoporthoz tartozó kft. A vételár a tervezettnél kétmilliárd forinttal alacsonyabb volt. A posta már fél évvel a székház eladása előtt szerződést kötött egy XIII. kerületi irodaház tíz évig tartó használatára, havi százmillió forintos bérleti díjért. A tízéves futamidő alatt a postának csaknem 12 milliárd forintot kell kifizetnie.

Az ügyészség szerint a posta vezetői irreális adatokat tartalmazó kimutatásokkal megtévesztették a tulajdonosi jogokat gyakorló vagyonkezelőt, hogy úgy tűnjön, az lenne a leggazdaságosabb megoldás a posta számára, ha saját tulajdonú székházból bérelt irodába költözne.

Nehrer Péter, a tábla eljáró tanácsának elnöke az indoklásában kiemelte, hogy a vádlottaknál még gondatlanság sem állapítható meg. Az üggyel kapcsolatban pedig általában felvethető, hogy mennyiben feladata a büntetőjognak stratégiai, gazdasági döntéseket évekkel később a jövedelmezőség szempontjából vizsgálni, idővel ugyanis szinte minden ilyen döntésről kiderül, hogy lehetett volna még jobb, így pedig előbb-utóbb minden gazdasági vezető börtönben végezné – tette hozzá.