Füstfelhő Budapesttől Nagyszombatig

Publikálás dátuma
2019.03.21. 20:37

Fotó: Tóth Gergő
Több ezer szurkoló kelt útra, hogy a helyszínen buzdítsa a magyar labdarúgó-válogatottat, amely csütörtökön Szlovákia vendégeként kezdte meg szereplését az Eb-selejtezőkben.
Budapest, Népliget, 12.40 perc – valami szemlátomást készült. Minderre abból lehetett következtetni, hogy a metrófelüljáró fölötti bódéknál szinte már az FTC-meccsek előtti hangulatot idézte a gyülekező tömeg, ezúttal azonban nem a zöld-fehér, hanem a fekete, illetve a nemzeti színek domináltak. Nem véletlenül: a válogatott legnagyobb szurkolói csoportja, a Carpathian Brigade 13 órára hirdette meg az indulást Nagyszombat felé, a 2020-as Európa-bajnoki kvalifikációt nyitó szlovák–magyar összecsapásra. A találkozópont a Planetárium előtti terület volt, az egységes viselet pedig a fekete felső.
Ahogy közeledett az indulás időpontja, úgy emelkedett a hangulat is. Kevéssel 13 óra után a nyolc autóbusszal és megannyi személyautóval útra kelő konvoj népe még összeállt egy csoportképre, amelynek örömére a drukkerek még egyszer látványos pirotechnikai bemutatót tartottak Budapesten. Aztán mindenki elfoglalta a maga ülését, lassan zárultak az ajtók – szirénázó rendőrautók felvezetésével kelt útra a drukkerhad. 
Mint utóbb kiderült, azok, akik a komáromi határátkelőnél hagyták el Magyarországot, hosszabban időzhettek az átlépésnél, mint azok, akik Vámosszabadinál lépték át a határt. Míg egyes hírek szerint Komáromnál több tucatnyi szlovák rendőr állította meg az országba belépő magyar rendszámú buszokat és személyautókat, hogy igazoltassa az utasokat, addig a vámosszabadi átkelőnél gyakorlatilag ellenőrzés nélkül át lehetett jutni. Persze, a határ túloldalán már nem minden kistelepülésen nézték jó szemmel az olyan járműveket, melyekből magyar zászló/sál lógott ki, vagy egyáltalán a rendszámán „H” szerepelt. A magunk részéről mindenesetre legfeljebb egy-egy szúrós tekintetről, semmi egyébről nem tudunk beszámolni. 
Nagyszombat, 18.30 perc – a szervezetten érkező magyar drukkerek még javában szállingóztak le a buszokról a City Aréna melletti parkolóban, a vendégszektor előtti tér azonban már magyar szótól volt hangos. Mindeközben az alig hetvenezres település általunk érintett szakaszán a stadionig senki és semmi nem emlékeztetett arra, hogy a városban két rivális ország gárdája méri össze a tudását labdarúgásban. Az aréna környékén már annál inkább – a várakozásoknak megfelelően komoly volt a rendőri készültség, volt lovas és kutyás rendőr is, sárga mellényt viselő szervezőkből sem volt hiány. Amikor egyikük angolul elmagyarázta, hogy merre található a Magyarországról érkezők számára fenntartott parkoló, a végén azért hozzátette: „Be careful”, azaz óvatosságra intett. 
A nagyszombati focilegendáról, Anton Malatinskyról elnevezett stadion előtt a beléptetésre várakozó magyarok jelentették a fényt az éjszakában, görögtüzekkel, illetve a már Budapesten is látott füstökkel hangoltak.Nem csak ezekkel: volt, aki szlovák sálat és zászlót égetett, egyes hírek szerint kisebb tömegoszlatásra is sor került. Eközben a hazaiak számára elérhető másik oldalon (ahol a sajtóbejárat is volt) szurkolói zóna, ajándékboltos standok és egy kisebb fúvószenekar szórakoztatta a közönséget. Volt, aki jégkorongmezben, más sállal, megint más különösebb kellék nélkül érkezett. A hangulat egyáltalán nem tűnt ellenségesnek.
City Aréna, 20.00 – szórványos füttyszó és hangos éljenzés közepette érkeztek meg a pályára a magyar labdarúgók. A nagyjából 2000 fős vendégszektorban eddigre 1500-an már biztosan helyet foglaltak, a hazai oldalon viszont még jócskán maradtak üres székek. Noha a mérkőzés előtt a rendezők mindent megtettek, hogy a vendégcsapat szurkolói ne vegyülhessenek a szlovákokkal, az elkerített lelátórészen kívül is több helyen feltűnt a piros-fehér-zöld lobogó. Eddigre egyébként az is eldőlt, hogy a nemzeti tizenegy szövetségi kapitánya, Marco Rossi Dzsudzsák Balázs és Szoboszlai Dominik nélkül álmodta meg a kezdőcsapatot, amely a következő volt: Gulácsi Péter – Lang Ádám, Willi Orbán, Kádár Tamás – Lovrencsics Gergő, Kalmár Zsolt, Nagy Ádám, Korhut Mihály – Kleinheisler László, Kovács István – Szalai Ádám.
Frissítve: 2019.03.21. 20:40

Összebalhéztak a magyar és a szlovák szurkolók az esti meccs előtt

Publikálás dátuma
2019.03.21. 19:38
A magyar drukkerek a szlovákok elleni Eb-selejtezőre való elutazás előtt
Fotó: Tóth Gergő / Népszava
A rohamrendőrök azonnal közbeléptek, és megakadályozták a nagyobb összetűzést. A találkozó 20:45-kor kezdődik, kérdés, mi lesz azokkal a magyar drukkerekkel, akik a szlovák szektorokba szereztek jegyet.
A magyar válogatott Szlovákia vendégeként kezdi a 2020-as Európa-bajnokság selejtezőjét Nagyszombatban (Trnava). A mérkőzés 20.45-kor kezdődik, de a szurkolók már érkeznek a helyszínre, és meg is történt az első kisebb balhé - tudósít az Index.

A busszal érkező magyarokat ugyan elkerítették a hatóságok, de így sem sikerült megelőzni az összetűzést:
egy magyar ultrákból álló kisebb csoport ugyanis sörös dobozokkal megdobált pár szlovák sálas drukkert. A helyszínen lévő rohamrendőrök viszont azonnal ott teremtek, az ultrákat pedig a többi magyarhoz kísérték.

Mint a portál írja, "nagyon sok a maszkos, gumibotos rendőr, látszik, hogy van egy külön egység a balhézókra, magas a készültség". A fent leírt esetet leszámítva eddig nem kifejezetten paprikás a hangulat – az említett ultrák szerint a szlovákok provokálták őket –, a szurkolók petárdáznak és énekelnek, várják a mérkőzést.

A hírek szerint néhány magyar szurkoló a helyiek segítségével vásárolt magának jegyet a hazai szektorba, de több helyről is azt hallani, hogy oda csak szlovák személyivel lehet majd bemenni. Emiatt még lehetnek gondok az este folyamán.

Szerző

Dél-amerikai rendezési szándék

Publikálás dátuma
2019.03.21. 17:19

Fotó: PABLO PORCIUNCULA BRUNE / AFP
Négy dél-amerikai ország - Argentína, Chile, Paraguay és Uruguay - közösen tervezi megrendezni a tizenegy év múlva sorra kerülő labdarúgó-világbajnokságot. Az érintett országok politikai vezetői csütörtökön egyeztettek a kandidálás részleteiről. 
A tervek szerint a fináléra Argentínában kerülne sor, ahol már rendeztek világbajnokságot 1978-ban, amely hazai sikerrel végződött. A nyitómérkőzésen és a két elődöntőn "osztozna" a másik három ország. A politikusok döntést hoztak a szervezőbizottság felállításáról és összetételéről, amely április 8-án tartja első ülését. A nagy sietség oka, hogy a 2030-as vb rendezése iránt nagy az érdeklődés és a dél-amerikaiak mindenképpen szeretnének házigazdák lenni. 
A torna rendezése iránt Európából többen is érdeklődnek: Szerbia, Görögország, Bulgária és Románia szintén közösen vállalná a házigazda szerepét. Ezekben az országokban azonban a szándék kinyilvánításánál több még eddig nem történt. Szintén gondolkodik a pályázáson Anglia, Skócia, Wales, Írország és Észak-Írország. Spanyol és portugál politikusok beszéltek arról, hogy jó lenne Marokkóval közösen egy kontinenseken átívelő vb-t lebonyolítani 2030-ban. 
Ami biztos: hivatalosan 2020-tól lehet jelentkezni házigazdának és a nemzetközi szövetség 2022-ben dönt a helyszínről.
Szerző
Témák
labdarúgás