Orbán Viktor akkorát nyert Brüsszelben az Európai Néppárt politikai gyűlésén a Fidesz tagságának „önkéntes” felfüggesztésével, hogy rögtön négy olyan koloncot is a nyakába vett, amire semmi szüksége nem volt, és amit eddig hosszú éveken át sikerrel került el. Vegyük sorra.
Orbán számára nagyon fontos a tisztelet – a neki személyesen kijáró tisztelet, vagy ha megengedőbbek vagyunk, akkor a személyén mint magyar miniszterelnökön keresztül a Magyarországnak járó tisztelet. Erről ő maga is rendszeresen beszél. Azzal, hogy sokkal több választást nyert meg, mint az európai politikai mezőny tagjai közül szinte bárki (hogy ezek közül az utóbbi néhányat milyen körülmények között, arról persze hosszan lamentálhatnánk), ezt a tiszteletet kétségkívül kivívta magának. Mesélik azt a politikai anekdotát, hogy amikor néhány éve egy néppárti gyűlésen egy választások előtt álló kormányfő arról beszélt, szüksége lenne egy jó kampányfőnökre, Angela Merkel viccesen megjegyezte: „Miért nem beszélsz Orbánnal, ő most nyert másodszor kétharmaddal”.
Angela Merkel már rég nem viccelődik Orbán Viktorral, és nem csak ő, a Néppárt tagságának egy jelentős része személyesen is megutálta a magyar miniszterelnököt. Ezzel együtt pedig a tisztelet is elveszett iránta, nemcsak a Néppártban, de most, hogy még csak nem is tényező politikailag, máshol is. Magukért beszéltek a képsorok, ahogy a brüsszeli csúcstalálkozón Emmanuel Macron mindenkit üdvözöl, csak Orbán Viktort nézi levegőnek. Tavaly szeptemberben még külön kezet fogott vele.
Orbán Viktor számára nagyon fontos a szuverenitás – a saját szuverenitása, vagy ha megengedőbbek vagyunk, akkor a személyén mint magyar miniszterelnökön keresztül a Magyarországnak járó szuverenitás. Persze utóbbiról hajlandó egy perc alatt lemondani, ha ezt „magasabb érdekek”, például a német autóipar diktálják – mint amikor Németországgal együtt torpedóztuk meg az EU klímastratégiáját. De a személyes döntéseiben mégis ragaszkodna hozzá. Most sikerült elérnie, hogy a Fidesz és ezen keresztül a saját politikai jövőjére nézve is meghatározó játszmában neki már nem sok lapot osztanak. A nyakába kapott egy bizottságot, amely róla hoz majd döntést, de nem vele. Ő maximum annyit tehet, hogy ha rosszra fordulnak a dolgok a Fidesz és saját néppárti jövője szempontjából, akkor jól kilép: és ott találja magát az európai döntéshozatal perifériáján.
Remek kilátások. Orbán Viktornak ugyanis – és természetesen ezt diktálta a politikai racionalitás – nagyon fontos volt, hogy az uniós döntési centrum közelében legyen. Az EPP egyik kormányfő tagjaként ez megadatott neki. Ő maga mondta korábban, hogy az EU már csak úgy működik, hogy ha az ember nem ül az asztalnál, akkor előbb-utóbb felszolgálják valamelyik fogásként. Most nyilvánvalóan nem ül az asztalnál, és egyelőre az is kérdés, visszaengedik-e még oda valaha. Ugyanez a sors vár Trócsányi László magyar uniós biztosra is, aki ebben a helyzetben az üzemi étkezdei sótartó töltögetéséért felelős portfóliót kaphatja majd meg (ha nem kaszálják el a meghallgatáson), mert fontosabb tisztséget politikai okokból nem osztanak rá, függetlenül kétségtelen személyes felkészültségétől.
Végül a negyedik. Orbán Viktor és kormánya mindeddig egy faék egyszerűségű, de kétségtelenül hatásos stratégiát folytatott „Brüsszellel” való vitáiban, legyen szó a média helyzetéről, a civilekről, a CEU-ról, a Stop Sorosról, a bírák nyugdíjazásáról: „Politikai alapon kritizáltok minket, mutassátok meg, hogy konkrétan milyen uniós jogszabályt sértünk, addig ne picsogjatok” - ez volt a menetrend szerinti magyar reakció minden bírálatra. És lássuk be, az esetek nagy részében működött. (A médiatörvényt például az uniós versenyjogi irányelv alapján sikerült módosíttatnia a Bizottságnak.) Most viszont a „három bölcs” politikai alapon vizsgálódik majd, és politikai döntést hoz Orbán néppártbeli politikai jövőjéről.
Egyik nagyobb siker, mint a másik. Mintha csak a szlovák-magyar meccs utáni mémeket látnánk: „Nem kikaptunk, direkt kértük, hogy lőjenek nekünk két gólt a szlovákok!”.