Röhög az egész osztály

Néhány másodpercre 2006-os állapotába került Orbán Viktor szerdán Brüsszelben. Arra a pillanatra gondolok, amikor a nemzetközi sajtótájékoztatón az újságírók kinevették őt; a kínos helyzet ki is ült a miniszterelnök arcára. 2006-ban, a Gyurcsány elleni vita során ugyan senki nem nevette ki, de megalázó helyzetbe került – az is látszott az arcán. Orbán azóta sokat fejlődött, sokkal inkább ura saját arc- és testbeszédének, ami persze annak is köszönhető, hogy elkerül minden olyan szituációt, amely számára veszélyeket rejteget. Hogy most beleszaladt, azzal is magyarázható, hogy pont ez a túlzott magabiztosság tette őt kiszolgáltatottá. Avagy tényleg elhitte: ő már minden helyzetet tud kezelni, illetve a nemzetközi sajtó képviselői nem olyan felkészültek, hogy bármi akadályt jelentsenek számára.

Súlyosan tévedett: közröhej tárgyává tette magát, amikor azt próbálta elhitetni a hallgatóságával, hogy ő semmilyen kampányt nem folytatott az Európai Bizottság elnöke, Juncker ellen. Azt vélelmezte, hogy nyugodtan használhatja a magyarországi akcióra azt a kifejezést, amelyet itthon, vagyis a tájékoztató kampány meghatározást. Igen, itthon ez senkit nem zavar, senki sem neveti ki, noha mindenki pontosan tudja, hogy nem mond igazat.

Mellesleg: Brüsszelben a Fidesz elnökeként volt jelen, és bár folyamatosan igyekszik azonosítani a Fideszt Magyarországgal, azért érdemes megállni itt is egy gondolat erejéig. Ha a Fidesz elnökeként nyilatkozott a kampányról, akkor vajon ezzel nem azt ismerte el, hogy a kormány a párt helyett cselekedett, és költötte a pénzt a központi büdzséből, azaz: megvalósult a tiltott pártfinanszírozás? Tudjuk és tudtuk persze ezt is, nem újdonság számunkra, hiszen évek óta ezt teszi a kormány, kímélve ezzel a Fidesz pénztárcáját, de nem kímélve a miénket. De most lényegében maga a kormányfő ismerte el, hogy ez történik.

De térjünk is vissza gyorsan arra a brüsszeli jelenetre. A teremben, feltételezhetjük, ott ültek a magyar kormányhoz hű sajtómunkások is; ők nyilván nem nevettek. De nem pusztán nem nevettek, hanem a tudósításaikból teljes mértékben kimaradt ez az epizód. Ha bármelyik beszámolt volna róla, már másnap elveszíti a munkáját. Ezzel pedig csak azt akarom kiemelni, hogy a jobboldalon – legyek igazságos: a kormánybarát oldalon – teljesen megszűnt a szabad újságírás, csak a propagandagépezet része lehet minden és mindenki.

Márpedig ott egyelőre nincs változás: a fókuszban továbbra is Orbán személyiségének érinthetetlensége, tévedhetetlensége áll, és ez jól érzékelhető azokból a publikációkból és megszólalásokból, amelyek a brüsszeli eseményeket követték. Azokból a legyőzhetetlen hadvezér képe rajzolódik ki, nyelvi trükkök sorozatával igyekeznek elfedni a valóságot, és Orbánt a zseni kategóriájába emelni. Most tehát – változatlanul – ott tartunk, hogy Orbán itthon maximálisan uralja a saját táborát. De külföldön már kiröhögik. A kérdés az, hogy a röhögés megállítható-e a határon.