Szíria;terrorszervezet;Iszlám Állam;kalifátus;

2019-03-25 10:30:00

A terrorkalifátus vége

Öt év rémuralom után az Iszlám Állam utolsó területeit is visszafoglalták. Ha a terrorszervezetet le is győzték, meg nem semmisítették.

„A Szíriai Demokratikus Erő (SDF) totálisan megsemmisítette az úgynevezett kalifátust, az Iszlám Állam területeinek száz százalékát visszafoglaltuk. Ezen a különleges napon arra a több ezer mártírra is emlékezünk, akik ezt a győzelmet lehetővé tették” - jelentette be szombaton Musztafa Bali, a kurd többségű milícia szóvivője. A terrorkalifátus már hónapok óta végső haláltusáját vívta. A szélsőségesek által uralt utolsó zárványban, a szíriai-iraki határon fekvő Baghúz városában néhány száz harcos remény és kiút nélkül küzdött az utolsó vérig. Mesterlövészekkel, autóba rejtett pokolgépekkel, csapdákkal, föld alatti alagutakkal nehezítették az ostromot, a térségben rekedt több ezer civilt használva élő pajzsként. Bukásukat azonban legfeljebb csak elodázni tudták, szombaton kitűzték az SDF sárga zászlaját a településen.

Hosszú út vezetett idáig. Az Iszlám Állam területe egykor Nyugat-Szíriától majdnem Bagdadig terjedt, közel 90 ezer négyzetkilométer - egy Magyarországnyi területet - és majd 8 millió ember tartozott uralmuk alá. Olaj- és műkincscsempészetből, emberrablásokból, valamint adóból befolyó éves bevételüket 2014-ben 2 milliárd dollár környékére, de még két évvel később, hanyatlásuk közepén is több száz millió dollárosra becsülték. Rövid, alig öt éves rémuralmuk is elég volt, hogy iszonyú pusztítást végezzenek. Több ezer éves műemlékeket romboltak le például Palmürában és Moszulban, ősi vallási kisebbségeket űztek el és irtottak ki, egész települések néptelenedtek el, és egyelőre még felbecsülni is nehéz, hány életet oltottak ki.

Ha a hírhedt fekete-fehér zászló már nem is lebeg ott egyetlen településen sem, abban biztosak lehetünk, hogy a gyilkos ideológia tovább él, és szunnyadva a lehetőségre vár. A Pentagon egyik jelentése szerint a terrorszervezet fél-egy év alatt képes lenne újjászületni és korlátozott mértékben területeket elfoglalni Szíriában. Tavaly nyáron még mindig 20-30 ezerre becsülték az Iszlám Állam harcosainak számát Irakban és Szíriában, és a terrorszervezet egyértelmű katonai veresége és a fokozott határellenőrzés ellenére megőrizte bizarr vonzerejét, napi 50 külföldi érkezett hozzájuk. Az is egyértelmű, hogy minden terroristával nem lehet végezni, vagy börtönbe vetni, ráadásul az is kérdés, egyáltalán ki számít annak. Mi legyen egy dzsihadista családjának a sorsa, vagy azé a polgáré, aki egyszerűen csak szimpatizált a szélsőséges eszmékkel, esetleg kiszolgálta a rendszert, de a harcokban nem vett részt? - merülnek fel a kérdések.

Az Iszlám Államot tehát legyőzték, de meg nem semmisítették. Az „államszerű” formának vége, ám a „márka” az al-Kaidához hasonló laza nemzetközi hálózatként tovább él és szervezkedik. Összességében több mint 41 ezer külföldi csatlakozhatott a terrorszervezethez, és bár a többségükkel végeztek, mások pedig egyéb konfliktusos zónákban, például Líbiában, Nigériában, Egyiptomban, Afganisztánban, Szomáliában kerestek menedéket, egy veszélyes kisebbség megpróbálhat visszajutni szülőföldjére, így Európába is.

Habár többször halálhírét keltették, továbbra sem lehet biztosan tudni a „kalifáról”, az Iszlám Állam vezetőjéről, Abu Bakr al-Bagdadiról sem, aki - mint annak idején Oszama bin Laden - jelképes alakként csábíthatja harcra a szélsőségeseket. 

Ennek fényében a terrorkalifátus végét világszerte boldogan, ám fenntartásokkal ünnepelték. Theresa May brit kormányfő, Emmanuel Macron francia államfő és Donald Trump amerikai elnök is üdvözölte a híreket, ám mindhárman figyelmeztetttek a terror elleni küzdelem folytatásának fontosságára. Kérdés, hogy ebben Szírián belül a Nyugatnak még mekkora szerepe lesz, miután Trump az amerikai erők kivonása mellett döntött, és a legfrissebb hírek szerint mindössze egy 400 fős „békefenntartó” csapatot hagynának az SDF-nél.