Európai Unió;bírság;versenyjog;Nike;

2019-03-25 15:15:18

12,5 millió eurós bírságot szabott ki az EU a Nike-ra

Több mint 10 évig blokkolták egyes focicsapatok ajándéktárgyainak külföldi árusítását, feltornázva ezzel az árakat.

Labdarúgáshoz köthető ajándéktárgyak határokon túlnyúló árusításának blokkolásáért 12,5 millió euróra, átszámítva nagyjából 4 milliárd forintra büntette az Európai Unió a Nike amerikai sportszergyártó-vállalatot. A cég 2004 és 2017 között az FC Barcelona, a Manchester United, a Juventus, az Internazionale, az AS Roma és a Francia Labdarúgó Szövetség termékeinek forgalmazásával élt így vissza.

Az EU szerint azzal, hogy letiltotta a határokon túli árusítást, a szurkolók kevesebb termékből választhattak, ami egyben áremelkedést eredményezett. Margrethe Vestager, az EU versenyjogi biztosa azt emelte ki, hogy a Nike megfosztotta a más országokban élő drukkereket attól, hogy kedvenc csapatuk termékeihez hozzájussanak.

Az EU hétfőn azt is közölte, hogy az eredetileg tervezett bírságot 40 százalékkal csökkentették, mert a Nike együttműködött a két éven át tartó vizsgálat során.