gazdák;tüntetés;tej;

2019-03-26 18:23:42

Magyar tejet vittek a Pennynek a gazdák

Tejtermelők tüntettek kedd reggel a Penny Market alsónémedi logisztikai központja előtt. Az ellen tiltakoztak, hogy az élelmiszerlánc 135 forintos áron forgalmazza a szlovák import 1,5 százalékos uht tejet, miközben Szlovákiában ennek a terméknek a legalacsonyabb ára is - 315 forintos euró árfolyammal számolva – mindössze 148 forint.

A megmozdulás résztvevői magyar dobozos uht tejet vittek ajándékba a Penny Market képviselőinek és egy petíciót is átadtak. Azt is kilátásba helyezték, ha nem változik a cég árpolitikája, kampányt indítanak, hogy ne vásároljanak a lánc üzleteiben.

A Penny Market akciója, különösen, ha más láncok is csatlakoznának hozzá, olyan árspirált indíthat el, ami végül a termelőkön csattan - mondta a Népszavának Istvánfalvi Miklós, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke. A szakember elmondása szerint az akciós tej megjelenése előtt az élelmiszerlánc magyarországi ügyvezető igazgatója azt közölte a terméktanács vezetőivel: mint minden országban, itt is a hazai terméket részesítik előnyben az importtal szemben, mert ezt tartják etikusnak. Majd piacra dobták az átlagosan 149 forintért kínált magyar terméknél olcsóbb szlovák tejet.

A Penny Market azzal igyekezett indokolni az import termék forgalmazását, hogy hiába kértek a hazai feldolgozóktól ilyen 1,5 százalékos uht tejet, nem kaptak pozitív választ. A terméktanács körkérdésére azonban a feldolgozók cáfolták, hogy ilyen megkereséssel fordult hozzájuk a cég. Érdekes módon, miután a tejágazat érdekvédelmi és szakmai szervezete megkezdte a tiltakozó akció szervezését, a Penny Market tendert írt ki hazai feldolgozóknak a 1,5 százalékos uht tej beszállítására – közölte lapunkkal Istvánfalvi Miklós.

A Penny Market közleményében erről nincs szó: a cég továbbra is azzal magyarázza a szlovák importot, hogy nem volt elég  magyar tej a beszállítóknál. A szlovák tej alacsony ára pedig „a cég üzleti és gazdasági tevékenységéből származó árelőnynek köszönhető, amelyet átengedtek a vásárlóknak.”

A „tejvitában” nem kis üzletről van szó, hiszen a hazai 55-60 literes éves személyenkénti tejfogyasztás 70 százaléka uht tej, ezen belül a 1,5 százalékos termék aránya eléri az 50-60 százalékot. A gazdák úgy sejtik: a szlovák feldolgozókban felhalmozódott felesleget hozták be most a magyar piacra . A lapunk által megkérdezett kereskedelmi szakemberek szerint a Penny Market súlya a hazai élelmiszerpiacon ugyan mindössze 3 százalék, vagyis túlzás, hogy bedöntheti a tejágazatot a kifogásolt akció, zavart azonban okozhat ebben a szegmensben.