Önbecsülés

Schmidt Máriának természetesen igaza van: Horthy Miklós valóban visszaadta a nemzet önbecsülését. Az áldozat a mártíriumból merít erőt, így az a közösség, amelyik húsz éven keresztül mást sem hall, mint saját vértanúságának sulykolt igazságát, értelemszerűen belenő a szerepbe. 
A két világháború közti Magyarország felnövekvő generációja a Magyar Hiszekeggyel kezdte a napot, Csonka Magyarországgal díszített irkában gyakorolta a betűvetést, és lett légyen szó tömeges értelmiségi munkanélküliségről vagy az utazást gátló devizakorlátozásokról, pontosan tudta, ki és mi tehet minderről: a nyugati ellenség és Trianon. Akit méltánytalanság ért, annak pedig nem marad mása, csak a büszkesége. Justice for Hungary! 
Persze tudjuk jól, hogy Horthy Magyarországán sem mindenki gondolkodott így, sőt Horthy sem akarta mindenáron visszaadni mindenki önbecsülését - jobbára beérte a keresztény középosztály lelki stimulálásával -, de a hatalom már csak olyan, hogy fontosabbak neki a hívei, mint az ellenfelei. A fél ország is kerek egésznek látszik, ha elég magasról nézzük. 
Receptkönyvnek tekinteni a Trianon utáni Magyarország hatalomtechnikáját azonban mégis hátborzongató. Brüsszel nem Trianon, a népvándorlás fenyegetése nem területfosztó békediktátum, és talán Soros vészjósló nevetése sem verhető úgy bele az agyakba, mint az, hogy "Hiszek Magyarország feltámadásában". Talán nem. De láthatóan pont ezt célozza a kísérlet: hogy a saját tábor megint érezze magát igaztalanul üldözött páriának, akinek hiába járna hódolat és dicsőség, irigyei és ellenlábasai feszt kibabrálnak vele. 
A rossz hír az, hogy a kormány történészi csasztuskabrigádja még csak most kanyarodik rá a kommünről Trianonra. Ha ilyen lesz a kásleri történelmi ideálban felfestett, "béke és összefogás" által uralt sikerkorszak, akkor bizony nagyon nehéz éveknek nézünk elébe.
Szerző
N. Kósa Judit
Frissítve: 2019.03.27. 08:51

Mire készül Brüsszel?

Már egy idő óta hatalmas plakátok néznek szembe velünk, amelyeken ez a felirat virít: „Önnek is joga van tudni, mire készül Brüsszel”. Soros György és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke ugyan lekerült a plakátokról, de a fenyegető szöveg megmaradt. Nemrégiben Szijjártó Péter külgazdasági is külügyminiszter nyilatkozta azt – idézzük -, „lelepleződött Brüsszel legnagyobb hazugsága”, mert „azon dolgoznak”, hogy „kötelezővé tegyék” az ENSZ migrációs csomagját minden uniós tagállam számára.
A kormány nyilvánvalóan abból indul ki, hogy az embereknek fogalmuk sincs arról, miként zajlik az uniós döntéshozatal. Más kérdés persze, hogy egy kabinetnek nem feltétlenül feladata milliárdokat költeni arra, hogy ugyanezeket az embereket tudatlanságban tartsa. Ugyanis már maga a felvetés is abszurd: a magyar kormány úgy tesz, mintha semmi köze sem lenne az Európai Bizottsághoz, az uniós döntéshozatalhoz. Ellenségnek kiált ki egy olyan testületet, amelynek maga is tagja.
Ami Szijjártó kijelentését illeti, ez is csak azt jelzi, hogy a Fidesznek valójában semmi keresnivalója nincs az Európai Néppártban (EPP). Március 19-én ugyanis a Nemzet és Szabadság Európája (ENF, ennek tagja többek között az Osztrák Szabadságpárt, vagy az Orbán Orbán Viktor jó barátja, Matteo Salvini olasz belügyminiszter által irányított Liga) szinte szó szerint ugyanazt írta közleményében, mint ami néhány nappal korábban a magyar külügyminiszter sajtóértekezletén elhangzott. Ez arra enged következtetni, hogy a magyar kormány az euroszkeptikus pártcsaláddal egyeztet bizonyos kérdésekben, s nem azzal az EPP-vel, amelynek tagja.
Azért is teljesen logikátlan Brüsszel titkos tervéről beszélni, mert az Európai Bizottság igazán jelentős döntéseket – a Brexitet érintő kérdések kivételével – már nem hoz az európai parlamenti választásig. (Sőt épp a magyar kormányfő fejezte ki reményét nem is egy ízben arra, hogy bevádorlásellenes, illetve a nemzetállamokat erősítő Európai Bizottság alakul majd, amivel ő maga cáfolta meg a plakátokon megfogalmazott állítást.) Másrészt a Bizottság nem hoz döntést a tagállamok és az Európai Parlament nélkül. Humanitárius vízum bevezetésére sem kíván javaslatot tenni a brüsszeli testület, függetlenül attól, hogy az EP elfogadott egy erre vonatkozó határozatot. Az sem igaz, hogy elvennék a tagországoktól a határvédelmi jogokat, illetve kötelező kvótákat sem írnak elő a menekültek elosztására. 
Ugyanakkor Manfred Weber, az Európai Néppárt listavezetője, aki várhatóan az Európai Bizottság következő elnöke lesz, a Le Monde-nak a napokban adott interjújában leszögezte: szolidaritást vár el a kelet-európai országoktól a menekültkérdést illetően. Ez azt jelzi, még feszültebbé válhat az Európai Néppárt és a Fidesz viszonya. Erre utal a CDU és a CSU hétfőn közzétett közös, az EP választásra elfogadott programja is, amely szerint a menekültkérdésben humanizmusra kell törekedni. 
Való igaz, az embereknek joguk van tudni az igazságot. Erről azonban a kormánypropagandából a legkevésbé sem értesülhetnek.
Szerző
Rónay Tamás
Frissítve: 2019.03.27. 08:51

Ó, ti kedves nők!

Azért írtam le ezt az operett-illatú mondatot, hogy érzékeltessem azt az ellentmondást, amit nagyon sokan már észrevettek, felismertek, még többen meg nem. Azt ugyanis, hogy ennek a szexista gondolkodású férfitársadalomnak még mindig nem jutott el gondolatvilága gyökeréig az a felismerés, hogy a nők azok, akik a legnagyobb fontossággal bírnak életükben. Ezt persze sokan tagadják, de azért így van.
Mindez most azért jutott eszembe, mert képeket nézhettem a világhálón azokról a kurd asszonyokról, lányokról, akik vidám mosollyal lobogtatják a kurdok (Törökország, de talán egész Közel-Kelet székelyei) harci lobogóját Szíria gránátok szántotta vidékének, az ISIS-től elfoglalt utolsó települése egyik véletlenül talpon maradt épületének tetején. Azok a nők talpig fegyverben szolgálják hazájuk szabadságának ügyét, a férfiakkal egyenrangúan harcolnak és fogadják a halált. 
Ezek a nők már nem félnek a férfiaktól. Ezek a nők önbizalomtól virulnak, fénylik a tekintetük, boldognak és elégedettnek látszanak. A ruházatuk terepszínű, nem az arcfestékük. Ezek a nők abban a férfi-domináns társadalomban nevelkedtek, ahol a szomszédos kultúrákban a nőknek ma szavuk sem lehet. Ahol a nők a férfivágyaknak kiszolgáltatott alávetettségben éltek évszázadokig, háremekben és elzártságban. Ahol sokan ma sem ülhetnek autóba, nem mozoghatnak szabadon, nem járhatnak iskolába, és el kell fogadniuk családjuk férfitagjainak despotizmusát.
Ezek a kurd nők ezt már nem ismerik. Felszabadultak. Azzal, hogy a háború kiváltotta kényszer fegyvert adott a kezükbe, kiszabadulhattak évszázados rabságukból. Azzal kaptak egyenjogúságot, azzal érték el az európai emancipációnál is értékesebb egyenlőségüket, hogy a férfiakkal egyenlőképpen néztek szembe a harctéri halállal. Amit azok a férfiak láthatóan nagyra értékelnek és megbecsülnek. Ugyanez látszik azokon a nőkön is, akik Izraelben viselnek fegyvert. Az alávetettség már ott sem létezik számukra.
Ezeket a nőket – anyjukkal, nagyanyjukkal ellentétben - már nem lehet megalázni. Nem lehet családilag megverni. Ezek a nők már nem esnek át semmiféle vak komondoron. Felszabadultak. Az a kurd nemzet, amely ilyen sikeresen szakított rossz hagyományaival, ilyen önfeláldozóan harcol szabadságáért, saját hazát érdemel. A polgárháborúnak – ha van egyáltalán értéke – ez eredménye lett.
Szerző
Kuthi Csaba, borász
Frissítve: 2019.03.27. 08:52