Indulnak az állatkerti esti séták

Publikálás dátuma
2019.03.27. 11:40

Fotó: Facebook/Fővárosi Állat- és Növénykert
Csütörtöktől elkezdődik az esti séták szezonja a Fővárosi Állat- és Növénykertben, ahova a kulisszák iránt érdeklő látogatókat várják.
Évek óta nagy népszerűségnek örvend az Állatkerti Alapítvány szervezésében kéthetente csütörtök esténként meghirdetett program, idén számos új helyszínt is bekerül az esti program állomásai közé - írta az MTI az intézmény közleménye alapján. 
Az éjszakai állatkert szinte olyan, mint egy igazi dzsungelkaland

- olvasható az esemény honlapján.

Az előzetesen regisztrált látogatók szakvezetővel bebarangolhatják a kertet, beleshetnek a rácsok, az üvegfalak és a kifutók mögött zajló titokzatos életbe is. Látható lesz a például az állatorvosi rendelő, a takarmánykonyha, egész közelről szemlélhetők a legkülönlegesebb állatok, sőt még az akvárium egyébként láthatatlan része is. Az eddigi évek során vendégeink jártak már a zsiráfok fellegvárában, kézbe vehették az óriáskígyót, és megismerkedhettek Gézával, a tapírral is.
A résztvevők állatkerti hátizsákot, elemózsiás csomagot is kapnak a csaknem háromórás programra.  A sorozat csütörtökön kezdődik és szeptember 26-ig tart, rossz idő esetén a sétát másnap rendezik meg.
Szerző

Darázsgarázzsal megmenthetjük a méheket

Publikálás dátuma
2019.03.26. 13:13

Fotó: Orbán Zoltán / MME
Erkélyen, ablakpárkányon használható, egyszerű megoldást javasol a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a méhek szaporodásának segítésére.
A magányosan élő, ártalmatlan méhek és darazsak mindenhol ott vannak, ahol virágokat találnak. Míg a házi méhek akár több tízezres kolóniáinak termetes faodvakra vagy kaptárakra van szüksége, a magányos fajok ujjnyinál nem vastagabb lyukak védelmére bízzák utódaikat. Ezekbe a szűk járatokba a nőstény méhek nektárt és virágport, a darazsak elsősorban megbénított hernyókat halmoznak fel, erre petéznek, majd a bölcsőket sárdugóval zárják le. A kikelő lárva a felhalmozott táplálék elfogyasztását követően bebábozódik, a kikelő rovar kirágja magát, és megkezdi néhány hetes felnőtt életét. 
Ilyen lakókamrákat egyszerűen készíthetünk számukra az erkélyre, ablakpárkányra virágos balkonládák mellé is kihelyezhető méhecskehotellel. A darázsgarázs készítéséhez az MME honlapján található útmutató, itt az is megleshető, mi történik egy ilyen lárvabölcső belsejében.
A nagyüzemi mezőgazdaság, a növényvédőszerek használata mára kritikus helyzetbe sodorta a rovarvilágot. Egy 2017 októberében megjelent tanulmány szerint Németország védett területein több mint 75 százalékkal csökkent a repülő rovarok száma. Magyarországon a nem megfelelően végzett szúnyogirtás is ront a helyzeten. A vadon élő méhek állományának múlt század második felében felerősödő csökkenése drámai módon érte el a házi méheket is: napok alatt tűnik el a kaptárak teljes, akár 30–50 ezer egyedet számláló népessége is. A jelenség napjainkra világméretűvé vált, fenyegetve nem csak a méhészetből élőket, de a növénytermesztés jövőjét is.
Szerző

Egyre több szén-dioxidot küldünk a légkörbe

Publikálás dátuma
2019.03.26. 09:09
Illusztráció
Fotó: Liang jie / AFP
A feljegyzések 60 évvel ezelőtti kezdete óta a negyedik legnagyobb mértékben nőtt a szén-dioxid légköri koncentrációja 2018-ban az amerikai Nemzeti Óceán-és Légkörkutató Hivatal (NOAA) jelentése szerint.
A hawaii Mauna Loa obszervatórium globális megfigyelő részlegének legújabb elemzése szerint tavaly a szén-dioxid-koncentráció 2,87 ppm-mel nőtt: a 2018. január elsején jegyzett 407,05 ppm értékről 409,92 ppm-re 2019 január elsejére. 
"Ez azt jelenti, hogy az elmúlt négy évből háromban jegyezték fel a légköri szén-dioxid-koncentráció legmagasabb szintű növekedését"

- mondta Pieter Tans, a NOAA globális megfigyelő részlegének kutatója.

"Egyértelműen nő az a szén-dioxid mennyiség, amelyet kibocsátunk a légkörbe, miközben arról beszélünk mindenhol, hogy hogyan csökkentsük a kibocsátást. Nem véletlen egybeesés, hogy az elmúlt négy évben volt a legmagasabb a szén-dioxid-kibocsátás"

- tette hozzá.

 A szén-dioxid az öt elsődleges üvegházhatású gáz közül a legfontosabb mind a légkörben lévő mennyiségét, mind koncentrációjának növekedését illetően. Amikor a 1958-ban először elemezték a Mauna Loa műszerei által gyűjtött mintákat, a szén-dioxid-koncentráció az iparosodás előtt 280 ppm-ről 35 ppm-mel nőtt. Az elmúlt 60 évben további 95 ppm volt a növekedés, és a szén-dioxid-koncentráció mára eléri a 410 ppm-et - olvasható a NOAA közleményében.
Az elmúlt két évtizedben a növekedés mértéke nagyjából százszor gyorsabb volt, mint a korábbi természetes növekedések, mint az olyanok, amelyek az utolsó jégkorszak végén, 11 000-11 700 éve történtek.
"A szén-dioxid mai növekedése elsősorban az emberi tevékenységből fakad. Nem természeti okai vannak"

- hangoztatta Pieter Tans.

A hawaii Mauna Loa obszervatórium a világ legrégebbi olyan mérőállomása, amely gyűjti, jegyzi és elemzi folyamatosan a légkör változásával kapcsolatos adatokat.
Szerző
Frissítve: 2019.03.26. 09:23