Forma-1;

2019-03-27 21:47:22

Zandvoort igent mondott a Forma-1-re

A tanácstagok megszavazták a helyi turisztikai adó 50 centtel történő megemelését, hogy négy éven belül 4 millió eurós pluszbevételre tegyenek szert.

Zandvoort városa áldását adta a Forma–1-es futamrendezésre, így egy lépéssel közelebb kerültek hozzá, hogy ismét legyen Holland Nagydíj a versenynaptárban. A száguldó cirkusz tulajdonosa, a Liberty Media már jó ideje azon fáradozik, hogy legyen saját versenyük a Max Verstappent a világ minden tájára elkísérő holland szurkolóknak.

A máig utolsó holland futamnak otthont adó pályával korábban egy különmegállapodás is született, melynek értelmében 2019. március 31-ig kizárólagos joga van a rendezésről tárgyalni. A közelgő határidő miatt a helyi vezetés szavazást tartott a futamrendezés kérdésében, és a városi tanács egyhangú döntéssel mondott igent az Forma-1-re.

A tanácstagok megszavazták a helyi turisztikai adó 50 centtel történő megemelését, hogy négy éven belül 4 millió eurós pluszbevételre tegyenek szert. Ez az az összeg, amit most a pályájuk fejlesztésébe, valamint a szükséges infrastruktúra javítására terveznek fordítani. Ugyanakkor a helyi kormány nemrégiben jelezte, nem kíván közpénzt fordítani a rendezésre, vagyis a jogdíjak megfizetéséhez szükséges összeget a pályának és a helyieknek kell előteremteniük.

A nemrég elhunyt versenyigazgató, Charlie Whiting korábban már megvizsgálta a létesítményt, és alkalmasnak találta a királykategória vendégül látására, ám átalakításokra és a befogadóképesség növelésére így is szükség lesz.

A Holland Nagydíj legutóbb 1985-ben volt a Forma–1-es bajnokság része, Zandvoort összesen 32 futamnak adott otthont, 1950-től csak 1954-ben, 1956-ban, 1957-ben és 1972-ben maradt ki a programból.