Tragédia is lehet a trianoni emlékévből

Gerő András történész régebben tiltakozott az ellen, hogy a parlament „jelölt nappá” tegye az évfordulót. Most az emlékév gondolatát sem tartja ördögtől valónak, de ambivalensek az érzései.

Szégyen, gyalázat! -- fakadt ki a jobbikos Szávay István tavaly ősszel, miután a Fidesz lesöpörte az asztalról a beadványt, hogy az Országgyűlés nyilvánítsa Trianon-emlékévvé 2020-at. Ekkor lesz ugyanis a százéves évfordulója annak, hogy aláírták a „világtörténelemben páratlan diktátumnak” minősített trianoni szerződést.

Bár a jobbikos indítványt a kormánypárt elutasította, az elképzelést a magáévá tette. Pánczél Károly fideszes képviselő, a nemzeti összetartozás bizottsága elnöke jegyzi azt a határozati javaslatot, amely a „2020. év nemzeti összetartozás évének nyilvánításáról” szól. Ha az Országgyűlés is úgy akarja – ami a politikai erőviszonyok ismeretében több mint valószínű –, akkor egy éven át emlékezünk majd „a történelmi Magyarország területét szétdaraboló és a magyar nemzet harmadát idegen államok fennhatósága alá szorító, 1920. június 4-én aláírt békediktátum 100. évfordulójára”.

A javaslat szerint számot vethetünk az „okozott politikai, gazdasági, jogi és lélektani problémák máig tartó megoldatlanságával”, értékelhetjük továbbá a „2010-ben megkezdett határokon átívelő békés nemzetegyesítési politika eredményeit.

Ahogyan augusztus végén a mohácsi vészt sem ünnepeljük, úgy a trianoni döntés napját sem kellene jelölt nappá tenni – ezt Gerő András történész még 2007-ben nyilatkozta a Népszabadságnak. Ebben az időben a baloldal volt kormányon, a Fidesz ellenzékből próbálta elérni (sikertelenül), hogy június 4-ét, a szerződés aláírásának dátumát nyilvánítsa emléknappá az Országgyűlés.

Gerő akkor azt mondta, hogy a nemzeti tragédiák emléknappá tételének szándéka egy kudarcra orientált nemzettudat önkifejezése, politikailag pedig leginkább bajkeverésre emlékeztet.

A trianoni emléknapot végül a Fidesz 2010-ben, kétharmados győzelme után iktatta törvénybe, méghozzá első intézkedései között, Kövér László és a KDNP-s Semjén Zsolt indítványára. Most, hogy már nem csupán emléknapról, hanem egy teljes emlékévről van szó, megkérdeztük Gerő Andrást, fenntartja-e korábbi bírálatait.

Elmondása szerint annyiban igen, hogy túlságosan sok gyásznap szerepel a naptárunkban. Több kellene az olyan ünnepekből, amelyeknek – mint például március 15-ének – a nemzet egészére lelkesítő kisugárzása lehet.

A „nemzeti összetartozás emlékéve” ugyanakkor nem ördögtől való – folytatta a történész, megjegyezve, hogy ambivalensek az érzései. Ha az emlékév a régi sérelmi politikát fogja erősíteni, és csak arról szól majd, hogy az álnok Nyugat fondorlatos módon mindent elkövetett Magyarország feldarabolásáért, akkor az tragédia – állapította meg Gerő András. Ha viszont az emlékév a jövőre orientáltan elmélyíti a gondolatot, hogy nem a határok fontosak, hanem az identitás, és területi korrekciók nélkül, kulturális értelemben is megvalósítható a nemzet egyesítése, akkor hozzájárulhat egy pozitív narratíva kialakulásához.

A történész mind a két lehetőségre, a jó és a rossz változatra is lát esélyt. Kérdésünkre, hogy a Fidesz politikusai közül szerinte kik alkalmasak az általa remélt „pozitív narratíva” megjelenítésére, Gerő András kitérő választ adott: „egyik politikai párt sem áll jól az ideológiai megközelítések személyi hitelesítésében”.

Trianonon kívül jövőre lesz a rendszerváltás harmincadik évfordulójának – sajátos módon két évig tartó – emlékéve is, amelynek Schmidt Mára, a Terror Háza Múzeum főigazgatója a kormánybiztosa. Arról, hogy a két emlékév összecsúszásának milyen hatásai és következményei lehetnek, Gerő András röviden csak annyit mondott: „nem látok a jövőbe, fogalmam sincs”.