Volán;szakszervezetek;Bártfai-Mager Andrea;

2019-03-27 21:59:05

Tárgyalnának a Volán szakszervezetei - információkat követelnek a minisztertől

Érdemi egyeztetést akarnak és tájékoztatást kérnek a zalai volános szakszervezetek a Bártfai-Mager Andrea tárca nélküli miniszternek címzett nyílt levelükben a Volán társaságok nemrég bejelentett összevonásáról.

  A Munkástanácsokhoz tartozó Zala Volán Dolgozóinak Demokratikus Szakszervezete (ZVDDSZ) és a Zalai Személyközlekedési Szakszervezet (ZSZSZ) vezetői azt kifogásolják a szerkesztőségünkbe is megküldött levélben, hogy tájékoztatás hiányában a busztársaságok dolgozói bizonytalan helyzetben vannak, mert nem tudják, lesznek-e megyei vagy regionális irányító pontok, vagy sokan utcára kerülnek, ahogy azt sem látni még, kik és milyen kollektív szerződést köthetnek.

Arra emlékeztetik a minisztert, hogy nem érdemes egyes feladatok kiszervezésében gondolkodni az összevonás után, mert szerintük az eddigi kísérletek kudarcot vallottak. A központi alkatrészbeszerzés lassú és körülményes, emiatt a buszok napokat vesztegelnek a műhelyekben – írják, s ugyanígy melléfogásnak látják a központosított járműbeszerzést is. Óvatosságra intik a kormány nemzeti vagyon kezeléséért felelős tagját a párhuzamos MÁV és Volán járatok tervezett felszámolása miatt is, mondán, hogy aprófalvas területeken nem szűnhetnek meg buszjáratok