Tóth Kinga: Faliratok Európa

Publikálás dátuma
2019.03.29. 14:24

Fotó: Szerző felvétele
Tóth Kinga a Bundeszentrale für politische Bildung és a parasitenpresse vendégeként lépett fel a Lipcsei Könyvvásáron (március 21–24.), az alább olvasható szöveg német nyelven a bpb felkérésére, a könyvvásár „The Years of Change eseményére készült, melyen kultúrpolitikai és irodalmi témákban tartottak kerekasztal beszélgetést Jaroslav Rudis cseh íróval és Michal Sutovski politológussal, valamint Mirko Drotschman és Daniel Kraft élő közvetítésében is nyilatkozhattak.
légy boldog és regisztrált mondja a falragasz mosolyogj citromsárgát kerekfejűt mondja a falragasz új jövőt írunk ezzel a nevető fejjel új ráncot rajzolnak a kívánságaink az asszonyok winds of change-t fütyülnek törökországban léteznek az eldugott falvak ahol a kezek a szájba érnek és csak egy belégzés a kikötőnél nincs vészjelzés közel az út a folyóhoz könnyű átkelni szoknyákkal a vizek az utak között nem is mély nem is látszik dombok fölött visz a szoknyába-köténybe az út ajtón ki-ajtón be új reklámot írnak gyere be apa mosdik anya főz idegenek az ajtóban ég a tűz a fazék az éji bogár idegenek az ajtóban nem beszél senki itt ha szöknek szirénák fütyülnek rajt’marad a fazék túlfő ürül anya apa mindenki fegyverrel önkéntjelentkező mi vagyunk európa szíve mondják a ragaszok az antifa a pinkpower mellett új sapkát hordanak az asszonyok mindigcsütörtökön nálunk a petíció és a híd a szabadság fessél körfejet fütyülj a faluból itt üresek a házak ahol a többiek ahol a mindenki már messze messzexilexil lxlxlxlxlxpfffütüylnek az asszonyok köveken völgyekben az eu-határon itthon minden szuper otthont építünk és fixáljuk mama a hajlakkal vigyázzatok mondja az anyánk vadásznak az autó régi és piros és nem is szép a füttyöt sem mindig hordja a szél ez az új hullám az új vihar sturmésdrang hátizsákot húzunk a gap-éveinkben hegesztjük a mamatrabigot budapest látsz minket? a gimnáziumból a kollégiumból a metróból hallasz minket? a fotelból a szabadországból olvaslak képeslapon gyűjtöm a petíciókat és másolom bele az aláírásom mama tovább fütyülöm sokan fekszenek itt mesélted újakat nem hordanak temetni csak ha nemes volt az nem rohadt bele a jó szerveket otthon is másokba teszik a maradék megy a hegyre az utolsó gyökérbe ide jövünk vissza ehhez a hordalékhoz ahol a többi országtörténetet mesélted mama itt fölötted ki veszi át vagy vissza a nyelvét a másiknak ahol a porcelán meg fölötted a virág a limonádészag mama szedjük a gyomokat a köveid között itt szeretett az a sok férfi itt küldted mindet el itt száguldoztál hogy hátráljanak te vagy az úton nem állítanak meg átmész a kerítésen is a közös nyelven mi megy majd át veled a határon? tíz szóval menni fog az élet? végül megoldod mindenhol de mit örökölsz ebből és a többiek mit? mi van benned egy szekrény pudingszag amit becsuknak a szekrénybe veled szétszednek nem férsz ki a lépcsőn különben a bók a meleg a papírok érvénytelen lakhatási dokumentumok képregény foto képeslap mészkőfal megy minden mind veled jelölve a rossz a hibás az elfogadott ahol nincs már pecsét már nem kell de mégis jobb ha jobb ha erre a házfalra írt innen futott messze ezen ment át itt kellene a napnak is sütni itt rúgta ki a kerítést itt volt otthon a másikon azon a helyen nem marad mama semmi csak a hajigazítás az egyiket lakkal a másikat habbal kis hullámokat feszeseket tupíros csigákat lakk lakk tartsad hadd álljon hadd keményedjen tartson meg 

A szövegben félkövérrel szedett részletek faliratok, reklámszövegek és graffitik, melyeket Tóth Kinga európai utazásai során 2012 óta folyamatosan gyűjt és dolgoz bele FALIRATOK című verssorozatába.

Névjegy

Tóth Kinga író, vizuális- és hangköltő, performer, 2018-2019-ben Graz város városírója. Magyar, német és angol nyelven ír, szövegeit installációkkal, kiállításokkal, performanszokkal mutatja be. Hangköltészeti munkája jelenleg a párizsi Tokyo Palaisban, hang-tér-vizuális költészeti installációja-kiállítása pedig Grazban, az Off-Galerie-ben tekinthető meg április közepéig. A Lipcsei Könyvvásárra jelent meg PARTY címmel második önállóan német nyelven írt-adaptált kötete (parasitenpresse kiadó), melynek szövegei magyarul 2013-ban ZSÚR a Prae-Palimpszeszt kiadó gondozásában olvashatóak. A PARTY angol, német és magyar mondókák, gyermekversek és gyermekrajzok átdolgozását, újraértelmezését és ebben a stílusban írt szövegeket tartalmaz, témája pedig a hatalmi viszonyok, „játékok”, agresszió, LGBTQ-kérdések, családon belüli erőszak, egyenlő jogok, aktuálpolitika. 

Szerző

Pótolhatatlan lapok - Mit olvas Balsai Móni?

Publikálás dátuma
2019.03.29. 13:33

Fotó: Alvilág / RTL Klub
Mindenevő – ha könyvekről van szó. A svéd krimiket, az ismeretterjesztőket, illetve a könnyedebb köteteket is szereti. Hosszabb forgatási szezonban nem jut ideje olvasni, most is egy ilyen időszakon van túl, ezért már felhalmozódtak polcain az elmaradt olvasnivalók. Balsai Móni színésznővel beszélgettünk.
Mi volt az első „könyves” élménye?  Weöres Sándor Bóbita-kötetét olvasta anyukám minden este elalváskor, más szóba sem jöhetett. Ha véletlenül kettőt lapozott vagy netán picit bakizott, azonnal kijavítottam. Jarmila Dědková Marina újra táncol című ifjúsági regénye szerettette meg velem az olvasást. Mélyen érintett a balett-táncos kislányról szóló könyv, mert versenyszerűen szertornáztam, imádtam, de egy baleset és egy edzőváltás miatt abba kellett hagynom. Szinte a saját érzéseimet olvastam abban a könyvben, örültem, hogy nem vagyok egyedül és rájöttem, hogy mennyi pozitív érzést tud adni az olvasás. Azonosulni a dolgokkal, ez lenne a művészet, így az olvasás lényege, valami ehhez hasonló fogalmazódott meg bennem akkor, és az is, hogy ilyesmivel szeretnék majd foglalkozni. Mely kötet ajándékozta meg legutóbb ezzel az érzéssel?  Tavaly nyáron olvastam a svéd szerző, Fredrik Backman Itt járt Britt-Marie című könyvét, szinte lenyűgözött. Sírtam is a végén. Készült belőle film is, biztosan megnézem. Bár elég kockázatos egy remek könyv után a filmet megnézni, de vállalom. Az Alvilág című sorozat három hónapos forgatása nemrég fejeződött be, előtte egy hónapig tartott a felkészülés, így az elmúlt időszakban a könyvek sajnos a háttérbe szorultak. A napi 14-16 órányi intenzív munka nem kedvez a hobbiknak. Most már a regenerálódás zajlik, és kész a lista az internet és a barátok segítségével, hogy mik azok, amiket mindenképp pótolnom kell. Valószínűleg egy újabb Backman lesz az első: A nagymamám azt üzeni, bocs. De ki van készítve az Ötven növény, amely megváltoztatta a történelmet című kötet is, ami nem­csak szórakoztató, szép, hanem informatív is. Szeretem a növényeket, bár nem értek hozzájuk, és azt hiszem, a történelemmel is így vagyok. A következő hetek, hónapok talán csendesebbek lesznek, többnyire „csak” színházi mun­káim vannak, úgyhogy egy-egy előadás után tudok majd olvasni. Van kedvenc szerzője, műve, netán műfaja?  Szerb Antaltól, ha nem is mindent, de nagyon sokat olvastam. Egyébként nem vagyok egy rajongó típus, nincs kedvenc íróm, kötetem, és nem is szoktam többször olvasni ugyanazt, annál kíváncsibb vagyok. Hangulatfüggő, hogy éppen mit veszek a kezembe: szeretem a skandináv írók krimijeit, de a klasszikus irodalmi műveket és a könnyedebb műfajokat is. A könyv illatát, a borító tapintását, a lapozást nem tudja semmi pótolni, de praktikusabb és környezettudatosabb az e-könyv, úgyhogy már megbarátkoztam vele, azon is olvasok. A lakásunkban sok a könyv, sajnos nem fér el több, véges a tér, erre is megoldás a digitális könyv. Hogyan, mivel lehetne a kisiskolásokkal megszerettetni az olvasást?  Biztosan valami nekik való, róluk szóló, szórakoztató, figyelemfelkeltő könyvvel kellene kezdeni. Egyesek szerint a Harry Potter-sorozat vagy a Tuti gimi lehetnek az új pöttyös és csíkos könyvek.  Szokott könyvet ajándékozni? Ha igen, kinek és mi alapján?  A hozzám közelállóknak, akiknek ismerem az ízlését, gyakran adok könyvet. Általában olyat, ami nekem is tetszett. Szeretek könyvet kapni, előfordul ez is. Ezek maradandó ajándékok, ezért szeretem adni és ezért jó kapni is, általában be is szoktak jönni a választásaim. Milyen könyvet írna, ha egyszer nekilendülne? Van-e ilyen terve?  Eddig a kérdésig ez még nem jutott eszembe, de jó gondolat. Lehet, hogy egyszer, ha majd már nagy múltú színésznő leszek, akkor boldogan mesélek egy „írástudónak” mondjuk egy forgatásról, hogy és mint zajlik, mi történik előtte, utána és közben, olyan kulisszatitkokról, amik a jelen helyzetben és utána még jó ideig nem szoktak vagy nem kerülhetnek napvilágra. Az íráshoz nincs vénám, de beszélni tudok, és ha minden jól megy, akkor forgatási, színészi tapasztalatból is egyre több lesz a tarsolyomban.

Március 30-án

lesz a bemutatója a Budaörsi Latinovits Színházban az Alföldi Róbert rendezte Élektrának, amelyben Balsai Móni Klütaimnésztrát játssza, ezenkívül látható a Rózsavölgyi Szalonban és a Centrál Színházban, valamint az RTL Klubon az Alvilág című sorozatban. Legutóbb a portói nemzetközi filmfesztiválon, a Fantasportón nyerte el a legjobb forgatókönyvnek járó díjat az X – A rendszerből törölve című film, amelyet férje, Ujj Mészáros Károly rendezett, Balsai Móni pedig a főszereplője volt. A vetítés után egy másik portugál filmfesztivál igazgatója kereste meg az alkotókat a helyszínen, és hívta meg a filmet a saját fesztiváljára.

Szerző

Bízni a vak reményben - interjú Takács Zsuzsával

Publikálás dátuma
2019.03.29. 10:30

Fotó: foto:Valuska Gabor
Takács Zsuzsa az Artisjus Irodalmi Nagydíj után A Vak Remény című gyűjteményes verseskötetével szerdán az Aegon Művészeti Díjat is megkapta - Rakovszky Zsuzsa 2007-es sikere után ő a díj történetének második női elismertje.
- Egyszer azt mesélte, hogy a Kossuth-díj átvétele után összefutott egy szintén költő barátjával a Városmajorban, aki gratuláció gyanánt annyit mondott: „Ez azért el van túlozva, Zsuzsa”, mire ön elnevette magát. Hogy érzi, három hónapon belül két díj és egy jelölés nem „túlzás”? (A Vak Remény a Libri tízes listájára is felkerült.)   - Váratlanul ért mindegyik, nem hittem volna, hogy így alakul. Ugyanakkor ami szakmailag, a személyemtől különválóan érdekes, az az, hogy költészeti életművet díjaznak, noha általában inkább a közérthetőbb és sokak által olvasott próza az, amit az olvasó kitüntető figyelme kísér. Ezzel együtt ennek a kötetnek elég nagy volt a szakmai visszhangja, szóval, bár rendkívül megtisztelő és örömteli mindkét díj, egyik sem volt annyira meglepő, mint a Kossuth-díj.  - Korábban, egész pontosan 2004-ben már tervezte, hogy megjelenteti összes verseit, kész is volt a kötet, ám akkor mégsem lett belőle semmi. Miért váratott magára 14 évet? Rájött, hogy korai még?  - Korai volt, igen. Erőt vett rajtam a lelkiismeret-furdalás, hogy ahelyett, hogy életkedvet adna az embereknek, pusztító lesz, ezért úgy döntöttem, hogy csupán az akkori kötet új anyagával, az Üdvözlégy, utazás!-sal rukkolok elő. Azt hiszem, jó döntés volt, egyfelől, mert az akkor kiadott “összes” három azóta megjelent kötet hiányát jelentette volna, másfelől pedig most érzem igazán úgy, hogy teljes az életmű. Hébe-hóba azért írok még verset, de inkább arra készülök, hogy egyfajta élet-összefoglalásként az egyéniség kialakulásának történetét írjam meg régi családi fotókon keresztül. - A kötet címét is adó Vak Remény megszemélyesített valaki, több szerepben is felbukkan. Mit tudunk róla? Ki ő?  - Elég furcsa kapcsolatból született – egyik felmenője Assisi Szent Ferenc, a másik pedig Csokonai Vitéz Mihály. Afféle allegorikus alaknak érzem, aki jelen van a mindennapjainkban. Ezerszer megcsúfolódik, mégis hiszünk benne, hiszen másként nem tudnánk élni. - A gyűjteményes kötet első, azonos című, új ciklusában koldusként is látjuk őt. A Vak Remény egy napja című négysoros kendőzetlenül ki is mondja róla, hogy „az utcasarkon ül, számolja a műanyag pohárba ejtett érmék koppanását.” Illetve a kötetzáró, Kalkuttai Teréz emlékének szentelt, szintén új India-versekben még tovább megy a Teréz anyával azonosítható „én” és azt állítja, hogy „a koldusokkal együtt az utcán haldoklik a jegyesem.” Mi ez a sokszor visszatérő koldusmotívum a verseiben?   - A koldusfigura nekem nagyon sokat jelent, fiatalkori élményeim fűződnek hozzá. Az ötvenes években tilos volt koldulni ugyanis. A nagy hazugságnak része volt az is, hogy Magyarországon nincs szegénység. Később, külföldet járva, majd hazajőve szembesültem vele, milyen sok a szegény valójában. Volt egy megrázó szófiai élményem, aztán már itthon mintha az a koldus jelent volna meg egy SPAR előtt. Az ő történetét írtam meg A zöld dzseki című versemben: hiába ajándékoztam neki a dzsekimet, ellöktem magamtól, amikor köszönete jeléül átölelt és meg akart csókolni. Elkaptam az arcomat, de így is összenyálazta a számat. Előtte mesélte, hogy TBC-s volt. Úgy éreztem, joggal löktem el magamtól, mégis megszégyenülésként éltem meg. Együttérző alkat vagyok. Nem szent, távolról sem, de egész életemben az emberi méltóságból kizártak helyzetébe gondolom magam. És akkor adódik egy próba, amit nem állok ki. Mert mihelyt az érdekeim mások, magam is mássá válok.  - Csalódást okozott, hogy sokként érte a hajléktalan ölelése? Igen, mondhatom, hogy csalódást okozott. De persze az emberben a józan érvek is jelen vannak, és ha nem hagyom, hogy egy TBC-s koldus megcsókoljon, vagy viszolygok az érintésétől, az nyilván a racionalitás gyászos diadala a könyörület felett.    - Kalkuttai Teréz sosem vallott kudarcot? Ő éppen azért nagy példa, mert annak ellenére folytatta, amit megfogadott, hogy időközben a rengeteg nyomorúság láttán elveszítette az istenhitét. Szentté, sőt boldoggá sem akarta avatni az egyház emiatt, csak aztán győzött a józan belátás. Érdekes, hogy a spirituálisabb tartalmú India-versekhez közvetlenül nem Kalkuttai Teréz, hanem Kertész Imre vezetett. Arról írt, hogy hazajött és átkelt a Keleti-pályaudvaron, a beköltözött hajléktalanok és hangoskodók között, és ahogy lábalt át rajtuk, úgy érezte: „nincs bennem szeretet”. Ez a megfogalmazás szó szerint összecseng Teréz szavaival. (A versekben kurziválva Teréz szövegeiből idézett sorok olvashatók – a szerk.) Furcsa volt ezt a két szerzőt vagy ismert mai alakot egymás mellé állítani, de ezek afféle titkos összefüggések. A lényeg, hogy ez a mondat indított az India-versek megírására. Hogy a valódi együttérzés lehetetlen dolgokra kényszeríti az embert, és mindnyájan szabadulni akarunk a kényelmetlen helyzetekből. Az igazán részvéttel teli ember, vagy az igazán hívő – akkor is, hogyha nem feltételezi Isten létezését – nem tudja elviselni azt, hogy mások milyen elhagyottságban élnek. - Nagy „mestere”, Pilinszky János mondja egy ikonikus haláltábor-fotó kapcsán, hogy ami megtörtént, bármilyen képtelenségnek számít is, utólag jóvátehető, s hogy a salakos út jóvátehetetlen közönyében, a meszelt karámra emlékeztető deszkák előtt a krematórium felé vonuló öregasszony és a három gyerek megállítható. Hogyan? Van ehhez köze a vak reménynek?  - Nagyon sok köze van. Valóban megrendítő ez a fotó és a hozzáírt Pilinszky-szöveg. Meg hát az egész költészete, amely egy idő után mélyen magába foglalta az Auschwitz-élményt, amelyet ő nem zsidókérdésnek tekintett, hanem az emberi sors alaptörténetének. Azt remélem, és hiszem, hogy Pilinszky is úgy gondolta, hogy lesznek, akiket egy életre megsebez ez a történet: az öregasszonyé, akit a három kisgyerekkel hajtanak a krematórium felé. Szerintem tudta, hogy sokan azt érzik majd: osztoznak velük. Velem is ez történt. Nem volnék érintett származásilag, de nagyon is érintett vagyok mint a bűnt elkövető nemzet tagja. Továbbá érintett vagyok mint egy olyan közösség tagja, amelyik elmulasztotta a történelmi lelkiismeret-vizsgálatot. Pilinszky ugyanakkor bizonyos értelemben helyettünk is bűnbánatot gyakorol. Legalábbis ebben reménykedünk mi, akik a vak reménybe vetjük a bizalmunkat. Holott tudjuk, hogy vak, de azért az is sejthető róla, hogy a végén látni fog és megítél minket. A végén mindig eljön a számvetés ideje.  - Azért vannak pozitív példák is.  - Persze, sok szép példát tudok én is: voltak emberek, akik nem vesztették el az önbecsülésüket. Az a kérdés is nagyon foglalkoztat, hogy hogyan történtek kibontakozó diktatúrákban az árulások, és hogy mondhatott például Nemes Nagy Ágnes példaadóan nemet. Amikor ugyanis felkérték, hogy vegyen részt a Rákosi születésnapjára készülő antológiában, azt táviratozta az írószövetségnek: „sajnos elvesztettem a tehetségemet”. Ez gyönyörű és szellemes mondat.    - Áthallásokkal teli, amit mond. Mintha nem csak a múltról beszélne. Mintha nem csak egyes konkrét, valamikor régen történt eseményekről szólnának a versei…  - Nem véletlen. A Mi ez a hisztéria című versemben például azt az élményemet írtam meg, amikor 13 évesen, először hallottam a zsidóüldözésről. A könyvtárban egy idősebb könyvtárosnő karján megláttam a számsort. Megkérdeztem tőle, mi történt vele. Felzaklatott a válasza. Otthon elmeséltem egy ránk vigyázó tanárnőnek, aki kamaszkorom példaképe volt, ő pedig válaszként ügyes szemléltető ábrákat skiccelt a papírra, hogy hogyan ismerhetem fel a zsidókat. Elszörnyedtem. Hogy nem tudtam róla eddig? Hogy lehet, hogy a családom nem mesélt semmit? Ő hidegen nézett és csak ennyit mondott: Mi ez a hisztéria? Ez a mondat és ez a történet cseng bennem vissza, amikor az ellenzéki tüntetőket vagy a másként gondolkodókat hisztérikus tömegnek bélyegzi az aktuális hatalom. Nagy baj, ha hisztériának minősítik egy gyerek vagy egy reménykedő ember reflexióját.        - A Ha van lelkünk ugyan című versét annak a Visky András erdélyi írónak ajánlja, aki egyszer azt nyilatkozta, hogy „nem ismerek radikálisabb politikai magatartást a szelídségnél és a szeretetnél…” Miért neki? A Mint aki látja a hangot című műve nagy olvasmányélményem, lenyűgözött az a diktatúratörténet, ami velük, a családjával esett meg. Sosem jártam Erdélyben, most pedig már túl késő. Akkor kellett volna elmenni oda, amikor segített volna a jelenlétem. Felnőttként nem jártam a Felvidéken sem, mert annyira élénken élnek bennem az egész kicsi gyerekkori emlékeim és apám története, hogy nem akarok történelmi ábrándon ringatózni. Teljesen tisztában vagyok a realitással és a történelem fordulataival is, illetve azzal, hogy mit kell elfogadni és mit lehet követelni. Azt hiszem, egyedül az emberi méltóság megadását lehet követelni. És ha az rendben van, akkor minden rendben van. Ebbe beletartozik csodálatos anyanyelvem használata is. Visky Andrásra visszatérve, az ő élete elevenedik meg abban a pár sorban, amikor a Vak Remény épp egy cselédlány bőrébe bújik. Miután a családot kitelepítették, András édesapját pedig börtönbe zárták, a fiatal dajka magával vitte a gyereket és bekéredzkedett vele a Duna-delta lágerébe. Amíg ilyen emberek vannak, addig van okunk a reménykedésre, hogy nekünk is sikerülhet. + 1 kérdés  - A Ha van lelkünk ugyan egy 444-en megjelent cikk és Urfi Péter kutatása szerint, 2017-ben, online felületen a legtöbbet megosztott vers volt. Máig több mint százezren olvasták. Mi lehet a titka?    -Valamiért sokakat megszólított. A verseim általában monológok vagy dialógusrészletek, vagyis mindnek van megszólítottja. Csak épp nem mindig tudom, ki az. Hol szellemi lényünk tükröződése, hol Isten, ha vallásos terminológiával akarunk élni, hol a felettes én. Talán a versalany változása is közrejátszhat abban, hogy sokan olvasták: fiatalkoromban a „te” volt a megszólalás módja – nyilván, a korszellemből adódóan is –, utána az „én” lett, most pedig a „mi”. Ennek a kötetnek a versalanya általában egy hang a kórusból. Egy hang a Ha van lelkünk ugyan megszólalóival. S bár egy képzelt diktatúra elnyomottjainak hangja ez, egy ázsiai történetet, egy ottani földrajzi helyet jelöl meg, de azért azt gondolom, hogy az ember státusza a világban független a földrajzi elhelyezkedésétől. Ekképpen ez a magányos, kétségbeesett, alávetett és mégis reménykedő emberek kórusa. 
Szerző