Hajózni muszáj?

Ha alkalmam lenne interjút készíteni a miniszterelnökkel (remélem, a közmédiában veszik az adást), biztosan föltenném neki azt a kérdést, miért tartotta jó ötletnek, hogy a cafeteria sajátos formájaként a kormány jachtvezetői jogosítványra fizessen be minisztériumi vezetőket. Azért kérdezném meg tőle, mert úgy rémlik nekem, hogy puritán kormányzást ígért, és az én puritanizmus-képembe már a nemrég durván megemelt államtitkári, helyettes államtitkári stb. fizetések sem férnek bele, nehogy az ilyesfajta túlzó pluszjuttatások. És azért pont tőle kérdezném (mondjuk az illetékes miniszter helyett), mert nemrég a Táncsics- meg a Munkácsy-díjak ügyében világosan kiderült, hogy mindenről a kormányfő dönt, ami az udvarnál szolgálók javadalmazását érinti.

A kérdés lényege pedig az lenne: miféle hivatalnok az, akit éppen egy kisméretű luxushajók vezetésére feljogosító papírral lehet a legjobban megjutalmazni? Szükséges és hasznos-e egy ilyen ajándék olyasvalaki számára, akinek nincs, és az életben soha nem is lesz jachtja? És valóban úgy gondolja-e, hogy Magyarország immár annyira gazdag hely, ahol az állami középvezetőknek – a mi adóforintjainkból eltartott köztisztviselőknek – olyan életszínvonalon kell élniük, amihez dukál a jacht?

Ha kialakulna erről közöttünk valamiféle beszélgetés (és miért ne alakulhatna ki: Orbán Viktor közlése szerint az interjú nem bikaviadal), biztosan elmondanám neki, hogy én magam nem gondolom így, és nem veszem jó néven, ha az adómat ilyesmire költik. Nem tarom indokoltnak, hiszen biztosan lenne jobb helye a pénzemnek a költségvetésben, ráadásul számomra az Orbán-stáb egyetlen tagjának a munkája sem ér annyit, hogy a jachtját, meg a jachtvezetéshez szükséges vizsgáját is én finanszírozzam. El tudom képzelni, hogy majd egyszer, amikor már utolértük Ausztriát – bár nem hiszem, hogy ott ez jár mondjuk a kirúgott államtitkár-helyetteseknek –, de addig, ha kérhetem, hajókázzon mindenki a saját költségén.

A választ akár a ma reggeli rádióinterjúban is szívesen meghallgatom.