Csak még egy oldal - Ilyen volt az Irodalom Éjszakája

Publikálás dátuma
2019.03.29. 15:15

Fotó: Draskovics Ádám / Népszava
Különböző országok irodalmába pillanthattunk be csütörtök este a Radnóti Színház színészeinek segítségével. Igazi összművészeti produkció volt.
Nyüzsgő hangyabolyhoz hasonlóan kelt életre a hatodik kerület csütörtök este az Irodalom Éjszakáján: az általában közösségi irodaként, szórakozóhelyként, vagy imaházként funkcionáló helyszínek mind kitárták kapuikat, átadva a porondot az irodalomnak. Míg egyesek először vettek részt, mások már visszatérőként érkeztek az eseményre, s volt akit nem kizárólag az irodalom szeretete, hanem a színészek és a különleges helyszínek iránti érdeklődés mozdított ki otthonról. Egy édesanya kislányával érkezett, egy fiatal párt a művészettörténet és az irodalom közös szeretete hozott a felolvasásokra, és olyan is akadt, akit nem budapesti révén barátnője kalauzolt a fővárosban, s épp az izraeli helyszín felé rohantak, mikor beléjük botlottam. Az egyes nemzetek kultúrája iránti kíváncsiság sokaknál meghatározó volt, de volt, aki arról számolt be, a korábbi évben elhangzott részlet alapján elolvasta a teljes könyvet, és valószínűleg ez idén is így lesz. Ami nem is oly meglepő, hiszen a Radnóti Színház színészei, valamint az intézményhez kötődő művészek tolmácsolásában elhangzott sorok mindenkit felcsigáztak, és olvasásra buzdítottak.
A Brody Studiosban Lovas Rozi és Márfi Márk olvasott fel Zadie Smith Női Irodalmi Díjra (Women's Prize for Fiction) jelölt NW cí
Fotó: Draskovics Ádám / Népszava
A félóránként ismétlődő tizenöt perces felolvasások igazi összművészeti projektet tártak a résztvevők elé: a jól átgondolt színészi koncepció, a családi fészek témáját számos, gyakran nagyon váratlan helyzetből megközelítő szövegrészlet, az egyes helyszínek varázsa egy átlagos hétköznap estéből az irodalom ünnepét alkotta meg egy pár órára. Miként is lehetne másképp megfogalmazni azt a pillanatot, amikor a könyvtárban ücsörgő, kicsit már álmos emberek néma csendjébe Porogi Ádám és az osztrák Arno Geiger A száműzött öreg király című műve robbanásszerűen hatolt be. Az Alzheimer-kóros édesapa története legalább akkora hatást gyakorolt a résztvevőkre, mint amennyire meghökkentették a hallgatóságot a belga Adeline Dieudonné A valóélet című regényének sorai Wéber Kata előadásában. A német Joachim Meyerhoff normalitást és abnormalitást szembeállító regényrészlete Zsótér Sándor hangján kelt életre, s a művész kezében tartott cigaretta füstje – ahogy a regényben is – mintha a Bolgár Országos Önkormányzat egész terét betöltötte volna, holott meg sem gyújtotta azt. Lovas Rozi és Márfi Márk párbeszédes előadásában az angol Zadie Smith NW című regényén keresztül pillanatok alatt London utcáira cseppent a hallgatóság, hogy aztán Börcsök Enikő és Ilma Rakusa Rengeteg tenger című művének köszönhetően egy hirtelen kanyarral ismét Budapesten találja magát. A szlovén-magyar szülőktől származó svájci szerző írása a Kiskakas gyémánt félkrajcárjának meséjét is megidézte, mosolyt csalva a hallgatóság arcára.
Zsótér Sándor Joachim Meyerhoff Mikor lesz végre megint olyan, amilyen sosem volt című regényének rendhagyó világát elevenítette
Fotó: Draskovics Ádám / Népszava
Ahogy az este markáns, helyenként nagyon komoly, máskor huncut szövegei összekötötték a résztvevőket, úgy az is egységet kovácsolt köztük, hogy mindenki kincskeresőkhöz hasonlóan bújta a térképet, és az utcaszámokat figyelve kereste a nem mindennapi helyszíneket, hogy aztán egy múzeumban, egy tanteremben, vagy épp egy farmernadrágokkal és bőrzsekikkel telt turkálóban találja magát. S hogy miért is olyan érdekes egy imaházban irodalommal találkozni? Akik látták a Budapesti Református Skót Misszió épületében László Zsoltot és Koroknai Sándort felolvasni könnyedén választ adhatnak e kérdésre. Van abban valami egészen különös, a művészet lényegét felvillantó mozzanat, ahogy Olivier Bourdeaut Merre jársz, Bojangles? című regényének részletét követően Nina Simone Mr. Bojangles című dalát László Zsolt egy kereszt alatt a lelkészi székben ülve telefonról játssza le. Az ehhez hasonló pillanatok hangulata mindenkit magával ragadott, olyannyira, hogy rövidre tervezett utam végén én is azt vettem észre, máris tizenegy óra. S ekkor előtört a jól ismert érzés, amely az izgalmas történetek közben támad meg fiatalokat és időseket, krimikedvelőket és a szépirodalom szerelmeseit: “csak még egy oldal, aztán alszom.”

Infó

A budapesti Nagykörút és a Hősök tere közötti városrész 23 helyszínén a Radnóti Színház 23 színésze 22 ország irodalmából olvasott fel részleteket. Az egész estés program az EUNIC Hungary és a Radnóti Színház szervezésében, a Cseh Centrum irányításával és Budapest Főváros támogatásával valósul meg. Projektvezető: Lucie Orbók, szöveg kurátor: Nagy Gabriella, művészeti koncepció: Kováts Adél, rendező: Szilágyi Bálint, dramaturg: Kelemen Kristóf. Az eseményhez idén először Debrecen is csatlakozott a Csokonai Színház színészeivel.

Szerző

Meghalt Agnes Varda, a francia újhullám meghatározó filmrendezője

Publikálás dátuma
2019.03.29. 14:06

Fotó: ALBERTO PIZZOLI / AFP
Egy nappal 91. születésnapja előtt, otthonában, családja körében hunyt el az Arany Pálma-életműdíjjal is kitüntetett művész.
Elhunyt 90 éves korában Agnes Varda, a francia újhullám egyik meghatározó rendezője, akit 2015-ben Arany Pálma-életműdíjjal tüntetettek ki a cannes-i filmfesztiválon. A rákban szenvedő rendezőnő, akinek pályafutását két éve az amerikai filmakadémia is életmű-Oscarral jutalmazta, egy nappal 91. születésnapja előtt, otthonában, családja körében hunyt el. Halálhírét a francia médiahírek után Varda Cine Tamaris produkciós cége erősítette meg pénteken.
Varda gazdag életművében olyan filmek szerepeltek, mint a Cléo 5-től 7-ig, a Sem fedél, sem törvény, amelyért 1985-ben Arany Oroszlán-díjat nyert Velencében, A nantes-i Jacquot című 1991-es dokumentumfilm, amelyben férjének állított emléket és a tavaly Oscar-díjra jelölt Arcélek, útszélek című dokumentumfilm.
"Tudom, hogy úttörő voltam"

- nyilatkozta 2017-ben a The Hollywood Repotrernek. "Radikális filmet készítettem 1955-ben a Párbeszéddel, és amit újhullámnak kezdtek nevezni, azokban az években, 1959-1960-ban kezdődött. Mikor az első filmem készült, még kívülálló voltam, senkit sem ismertem a filmvilágból és nem is néztem filmet. Csak úgy a semmiből kitaláltam a filmet, sikerült rá szereznem egy kis pénz, de ez volt az, amit csinálni akartam" - mesélte indulásáról.
Varda alkotta meg a "cinecriture" (filmírás) kifejezést, amellyel saját filmnyelvét határozta meg. Számára a filmezés alapvető szerepei nem váltak el egymástól. "A kompozíció, a mozdulatok, a nézőpont, a felvétel ritmusa és a vágás is úgy született, úgy lett kitalálva, mint ahogy egy író szavai születnek" - magyarázta 2003-ban.
Görög apától és francia anyától született a Brüsszelhez tartozó Ixelles-ben. Eredeti neve Arlette volt, ám amikor tizennyolc éves lett, keresztnevét hivatalosan is Agnesre változtatta. Irodalmat és pszichológiát hallgatott a Sorbonne-on, muzeológusnak készülve művészettörténetet tanult az École du Louvre-ban. Közben elvégzett egy esti fotóiskolát is, és 1951-től egy évtizeden át a legendás színész-rendező, Jean Vilar vezette párizsi Népszínházban dolgozott színházi fotográfusként. 1954-ben Alain Resnais biztatására készítette első dokumentum-játékfilmjét, a Párbeszédet. A film gyermekkorának kedvelt helyszínén, a dél-franciaországi Sete közelében lévő kis halászfaluban játszódott. A világhírt az 1961-ben készült Cléo 5-től 7-ig című alkotása hozta meg számára, amely a rákszűrés eredményére várakozó fiatal énekesnő délutánjának aprólékos ábrázolásával foglalkozott az élettel.
Legtöbb munkájában a női szerepekkel, a nő társadalmi helyzetével, sorskérdéseivel, a köznapi emberi léttel és a mögötte kibontakozó örök drámákkal foglalkozott. Arra törekedett, hogy filmjeivel tárgyilagosan mutassa be a körülötte zajló életet, s ebből a szempontból pályájának fontos állomásai rövidfilmjei is (Opera Mouffe, A part mentén, Távol Vietnamtól, A nő válaszol). 1965-ben készítette el első színes és teljes mértékben fikciós játékfilmjét, a Boldogságot, majd egy év múlva szürrealista filmet rendezett Teremtmények címmel.
A hatvanas évek végén férjével, a szintén rendező Jacques Demyvel Amerikába látogatott, s dokumentumfilmet készített a radikális polgárjogi szervezet, a Fekete Párducok egyik vezetőjéről. A hetvenes években nagy sikert aratott a feminista filmjei sorába illeszkedő Az egyik énekel, a másik nem, amelyben két barátnő párhuzamos sorsát követte. 1977-ben férjével létrehozták a Ciné Tamarist, amely nagyobb szabadságot biztosított művészi elképzeléseik megvalósítására. 1985-ös Sem fedél, sem törvény című filmje, amelyben a társadalmon kívül élő csavargólány, Mona életét és halálának körülményeit mutatta be, a Velencei Filmfesztiválon fődíjat kapott. 1995-ben a mozi századik születésnapjára készítette a sztárok egész sorát felvonultató 101 éjszakát. 2000-ben aratott sikert a Kukázók című dokumentumfilmje, amelynek 2002-ben elkészítette a folytatását is. 2008-ban mutatták be a Les plages d'Agnes (Agnes strandjai) című életrajzi dokumentumfilmjét, amelyért 2009-ben a legjobb dokumentumfilmnek járó César-díjat vehette át.
Varda élete végéig dolgozott, 2018-ban került a mozikba az Arcélek, útszélek című dokumentumfilmje, amelyet a nála fél évszázaddal fiatalabb fotós és street artist JR társaságában készített és amelyet tavaly a legjobb dokumentumfilm kategóriában Oscarra is jelöltek, Cannes-ban pedig megkapta a kategória fődíját. A road movie-ban alkotótársával Franciaország eldugott falvaiba látogattak, elbeszélgettek a helyiekkel és portrékat készítettek róluk.

Kenny Garrett, az ikonikus altszaxofonos

Publikálás dátuma
2019.03.29. 12:30

Fotó: Jimmy Katz
A Get Closer Jazz Fest meghívására Budapesten, a MOMKultban lép színpadra napjaink legkiválóbbnak tartott altszaxofonosa, az amerikai Kenny Garrett. A detroiti születésű művész írásban válaszolt néhány kérdésre.
„Charlie Parker óta a leginkább csodált altszaxofonos” – írta róla a The New York Times kritikusa. A Washington Post pedig így fogalmazott: „Kenny Garrett koncertjei előtt viharjelzést kellene fellőni”. A szerző így utalt arra a fékezhetetlen energiára, ami Garrett kompozícióiból és játékából árad. Az 58 éves Kenny Garrett most ünnepli pályafutásának negyvenedik évfordulóját. Karrierjét az 1978/79-es szezonban, a Duke Ellington zenekarban kezdte. „Duke akkor már öt éve nem volt közöttünk, mégis úgy érzem, ez az együttes maga volt az élő jazztörténelem. Ekkor még nem voltam szólista: a big band szaxofon-szekciójában játszottam, de ezekben az években tanultam a legtöbbet a zenéről és az életről” – vélekedik Garrett. Hamarosan a trombitás legenda, Miles Davis együttesébe került, ahol már szólisztikus szerephez jutott. „Miles is példakép számomra, de teljesen másképp. Nehéz természetű ember volt, sértődékeny, senkit nem engedett közel magához, viszont felfedezte bennem a tehetséget, és több kompozíciójában kifejezetten nekünk írt trombita-szaxofon duókat. Nem kell magyaráznom, hogy ez is milyen fontos iskola volt.” Garrett az 1980-as évek közepén kezdte szólókarrierjét, és hamarosan sikerült kialakítani a saját „soundját”. Egyéni stílust, hangzásképet formált, és a műfaj kedvelői már néhány ütem alapján felismerik játékát. Nem véletlen, hogy Miles Davis után olyan sztárok hívták meg vendégszólistának, mint a gitáros John McLaughlin, Pat Metheny és John Scofield, a zongorista Herbie Hancock, a basszusgitáros Marcus Miller vagy a dobos Art Blakey. Rendszeresen közreműködött Sting lemezein és turnéin, míg a Grammy-díjat a 2009-es Five Peace Band című lemez hozta meg számára, amelyen Chick Corea, John McLaughlin, Christian McBride és Vinnie Colaiuta voltak a partnerei. Szólólemezt viszonylag ritkán készít. „Csak akkor megyek stúdióba, ha tényleg eredeti gondolatokat tudok közvetíteni. Századszor eljátszani ugyanazt az örökzöldet teljesen értelmetlen” – vallja Kenny Garrett. A mostani budapesti koncerten – néhány újabb kompozíció mellett – 2016-ban megjelent, Do Your Dance című albumát mutatja be zongora-bőgő-dob-ütőhangszerek összeállítású kvintettjével.    Infó:  Get Closer Jazz Fest 2019 Március 29-31. MOMKult 

Barber és a kubaiak

A Get Closer Jazz Fest második napján, szombaton a kortárs jazz egyéni stílusú, költői ihletettségű, „különutas” énekesnője, Patricia Barber lesz a főszereplő, aki ezúttal triójával érkezik Budapestre. Vasárnap pedig két nagyszerű kubai muzsikus, a zongorista Omar Sosa és az énekes-hegedűs Yilian Canizares mutatja be Aguas című lemezét; Gustavo Ovalles venezuelai ütőhangszeres közreműködésével. Mindhárom napnak lesz egy-egy magyar fellépője is: pénteken Tóth Viktor szaxofonos és Mahasimbadavi Players nevű formációja; szombaton Mózes Tamara énekes-zongorista, vasárnap Tóth Evelyn és zenekara játszik.  

Témák
Jazz