Nem hódoltak be Ókovács Szilveszternek

Publikálás dátuma
2019.03.29. 17:07

Fotó: Molnár Ádám / Népszava
Volf Katalin balerina személyében művészeti vezetője lett a táncművészeti egyetemnek.
Az egyetemi szenátus egyhangú ajánlásával Volf Katalin Kossuth-díjas balettművészt nevezték ki a Magyar Táncművészeti Egyetem (MTE) művészeti vezetőjének – jelentette be Bolvári-Takács Gábor, az intézmény rektora. A művészeti vezető munkáját az első időszakban Szakály György Kossuth-díjas balettművész, az egyetem rektorhelyettese (korábbi rektora) fogja segíteni. Bolvári-Takács javaslatára a szenátus létrehozta az intézményben működő Művészeti Tanács „külső tagjainak” intézményét is. A felkért külső tagok: Orosz Adél, Pártay Lilla, Keveházi Gábor és Hágai Katalin Kossuth-díjas balettművészek.
Volf Katalin több mint három évtizedes, nagyon sikeres táncművészi pályafutást tudhat magáénak. A táncművészeti egyetem tanára, a jövő tanévben végzős lány évfolyamot (tizenkét növendéket) kísér el a klasszikus balett tanulmányok záróvizsgájáig. Művészeti vezetői kinevezésének különleges jelentőségét részben az adja, hogy 62 év együttműködés után 2017-ben a Magyar Állami Operaház felmondta az együttműködést az MTE-vel.
Az Operaház tavaly 25 új táncművészt szerződtetett, csak külföldit, a táncművészeti egyetem végzősei közül egy sem kapott szerződést a Magyar Nemzeti Balettnél. Volt olyan végzős, akit a moszkvai Bolsoj Balettben mégiscsak alkalmasnak bizonyult, mások Bécsben és Európa különböző társulatainál lettek táncosok. A nemzeti balett igazgatója, Solymosi Tamás vezetésével az Operaház emellett életre hívta 2016-ban a Magyar Nemzeti Balettintézetet – az operaházi balett-előkészítő tanfolyam neve erősen összetéveszthető az egyetem jogelődje, az Állami Balettintézet nevével.
Bolvári-Takács Gábor február 25-én kiadott közleményében a két intézmény kapcsolatáról így írt: „2018 nyarán, még rektori hivatalba lépésem előtt felkerestem Ókovács Szilvesztert és átadtam neki a Kiindulópontok és szempontok a Magyar Állami Operaház és a Magyar Táncművészeti Egyetem kapcsolatának rendezéséhez című vázlatot, hogy kezdjünk megbeszélést a két intézmény együttműködésének jövőjéről. Nem sokkal később négyesben találkoztunk Fekete Péter államtitkár úrnál, ahol felajánlottam Solymosi Tamásnak, hogy jöjjön vissza tanítani. Elhárította. Kértem, hogy akkor legalább a táncosait engedje tanítani, hiszen ez a legjobb módszer az operaházi igények megjelenítésére. Ezt is elutasította. Aztán a főigazgató úr kimondta a lényeget: bármely együttműködés előfeltétele, hogy Solymosi Tamás balettigazgatót nevezzem ki a Magyar Táncművészeti Egyetem művészeti vezetői posztjára.”
 
Volf Katalin augusztus 1-től tölti be az egyetem művészeti vezetői posztját.

Nemzetközi balettverseny

Szombattól április 5-ig hetedszerre rendezik meg a Rudolf Nurejev Nemzetközi Balettversenyt Budapesten, 15 ország 49 táncosával. Az MTE a verseny társszervezője, a megmérettetésen tíz növendéke vesz részt.

Frissítve: 2019.03.29. 17:24

Csak még egy oldal - Ilyen volt az Irodalom Éjszakája

Publikálás dátuma
2019.03.29. 15:15

Fotó: Draskovics Ádám / Népszava
Különböző országok irodalmába pillanthattunk be csütörtök este a Radnóti Színház színészeinek segítségével. Igazi összművészeti produkció volt.
Nyüzsgő hangyabolyhoz hasonlóan kelt életre a hatodik kerület csütörtök este az Irodalom Éjszakáján: az általában közösségi irodaként, szórakozóhelyként, vagy imaházként funkcionáló helyszínek mind kitárták kapuikat, átadva a porondot az irodalomnak. Míg egyesek először vettek részt, mások már visszatérőként érkeztek az eseményre, s volt akit nem kizárólag az irodalom szeretete, hanem a színészek és a különleges helyszínek iránti érdeklődés mozdított ki otthonról. Egy édesanya kislányával érkezett, egy fiatal párt a művészettörténet és az irodalom közös szeretete hozott a felolvasásokra, és olyan is akadt, akit nem budapesti révén barátnője kalauzolt a fővárosban, s épp az izraeli helyszín felé rohantak, mikor beléjük botlottam. Az egyes nemzetek kultúrája iránti kíváncsiság sokaknál meghatározó volt, de volt, aki arról számolt be, a korábbi évben elhangzott részlet alapján elolvasta a teljes könyvet, és valószínűleg ez idén is így lesz. Ami nem is oly meglepő, hiszen a Radnóti Színház színészei, valamint az intézményhez kötődő művészek tolmácsolásában elhangzott sorok mindenkit felcsigáztak, és olvasásra buzdítottak.
A Brody Studiosban Lovas Rozi és Márfi Márk olvasott fel Zadie Smith Női Irodalmi Díjra (Women's Prize for Fiction) jelölt NW cí
Fotó: Draskovics Ádám / Népszava
A félóránként ismétlődő tizenöt perces felolvasások igazi összművészeti projektet tártak a résztvevők elé: a jól átgondolt színészi koncepció, a családi fészek témáját számos, gyakran nagyon váratlan helyzetből megközelítő szövegrészlet, az egyes helyszínek varázsa egy átlagos hétköznap estéből az irodalom ünnepét alkotta meg egy pár órára. Miként is lehetne másképp megfogalmazni azt a pillanatot, amikor a könyvtárban ücsörgő, kicsit már álmos emberek néma csendjébe Porogi Ádám és az osztrák Arno Geiger A száműzött öreg király című műve robbanásszerűen hatolt be. Az Alzheimer-kóros édesapa története legalább akkora hatást gyakorolt a résztvevőkre, mint amennyire meghökkentették a hallgatóságot a belga Adeline Dieudonné A valóélet című regényének sorai Wéber Kata előadásában. A német Joachim Meyerhoff normalitást és abnormalitást szembeállító regényrészlete Zsótér Sándor hangján kelt életre, s a művész kezében tartott cigaretta füstje – ahogy a regényben is – mintha a Bolgár Országos Önkormányzat egész terét betöltötte volna, holott meg sem gyújtotta azt. Lovas Rozi és Márfi Márk párbeszédes előadásában az angol Zadie Smith NW című regényén keresztül pillanatok alatt London utcáira cseppent a hallgatóság, hogy aztán Börcsök Enikő és Ilma Rakusa Rengeteg tenger című művének köszönhetően egy hirtelen kanyarral ismét Budapesten találja magát. A szlovén-magyar szülőktől származó svájci szerző írása a Kiskakas gyémánt félkrajcárjának meséjét is megidézte, mosolyt csalva a hallgatóság arcára.
Zsótér Sándor Joachim Meyerhoff Mikor lesz végre megint olyan, amilyen sosem volt című regényének rendhagyó világát elevenítette
Fotó: Draskovics Ádám / Népszava
Ahogy az este markáns, helyenként nagyon komoly, máskor huncut szövegei összekötötték a résztvevőket, úgy az is egységet kovácsolt köztük, hogy mindenki kincskeresőkhöz hasonlóan bújta a térképet, és az utcaszámokat figyelve kereste a nem mindennapi helyszíneket, hogy aztán egy múzeumban, egy tanteremben, vagy épp egy farmernadrágokkal és bőrzsekikkel telt turkálóban találja magát. S hogy miért is olyan érdekes egy imaházban irodalommal találkozni? Akik látták a Budapesti Református Skót Misszió épületében László Zsoltot és Koroknai Sándort felolvasni könnyedén választ adhatnak e kérdésre. Van abban valami egészen különös, a művészet lényegét felvillantó mozzanat, ahogy Olivier Bourdeaut Merre jársz, Bojangles? című regényének részletét követően Nina Simone Mr. Bojangles című dalát László Zsolt egy kereszt alatt a lelkészi székben ülve telefonról játssza le. Az ehhez hasonló pillanatok hangulata mindenkit magával ragadott, olyannyira, hogy rövidre tervezett utam végén én is azt vettem észre, máris tizenegy óra. S ekkor előtört a jól ismert érzés, amely az izgalmas történetek közben támad meg fiatalokat és időseket, krimikedvelőket és a szépirodalom szerelmeseit: “csak még egy oldal, aztán alszom.”

Infó

A budapesti Nagykörút és a Hősök tere közötti városrész 23 helyszínén a Radnóti Színház 23 színésze 22 ország irodalmából olvasott fel részleteket. Az egész estés program az EUNIC Hungary és a Radnóti Színház szervezésében, a Cseh Centrum irányításával és Budapest Főváros támogatásával valósul meg. Projektvezető: Lucie Orbók, szöveg kurátor: Nagy Gabriella, művészeti koncepció: Kováts Adél, rendező: Szilágyi Bálint, dramaturg: Kelemen Kristóf. Az eseményhez idén először Debrecen is csatlakozott a Csokonai Színház színészeivel.

Szerző

Meghalt Agnes Varda, a francia újhullám meghatározó filmrendezője

Publikálás dátuma
2019.03.29. 14:06

Fotó: ALBERTO PIZZOLI / AFP
Egy nappal 91. születésnapja előtt, otthonában, családja körében hunyt el az Arany Pálma-életműdíjjal is kitüntetett művész.
Elhunyt 90 éves korában Agnes Varda, a francia újhullám egyik meghatározó rendezője, akit 2015-ben Arany Pálma-életműdíjjal tüntetettek ki a cannes-i filmfesztiválon. A rákban szenvedő rendezőnő, akinek pályafutását két éve az amerikai filmakadémia is életmű-Oscarral jutalmazta, egy nappal 91. születésnapja előtt, otthonában, családja körében hunyt el. Halálhírét a francia médiahírek után Varda Cine Tamaris produkciós cége erősítette meg pénteken.
Varda gazdag életművében olyan filmek szerepeltek, mint a Cléo 5-től 7-ig, a Sem fedél, sem törvény, amelyért 1985-ben Arany Oroszlán-díjat nyert Velencében, A nantes-i Jacquot című 1991-es dokumentumfilm, amelyben férjének állított emléket és a tavaly Oscar-díjra jelölt Arcélek, útszélek című dokumentumfilm.
"Tudom, hogy úttörő voltam"

- nyilatkozta 2017-ben a The Hollywood Repotrernek. "Radikális filmet készítettem 1955-ben a Párbeszéddel, és amit újhullámnak kezdtek nevezni, azokban az években, 1959-1960-ban kezdődött. Mikor az első filmem készült, még kívülálló voltam, senkit sem ismertem a filmvilágból és nem is néztem filmet. Csak úgy a semmiből kitaláltam a filmet, sikerült rá szereznem egy kis pénz, de ez volt az, amit csinálni akartam" - mesélte indulásáról.
Varda alkotta meg a "cinecriture" (filmírás) kifejezést, amellyel saját filmnyelvét határozta meg. Számára a filmezés alapvető szerepei nem váltak el egymástól. "A kompozíció, a mozdulatok, a nézőpont, a felvétel ritmusa és a vágás is úgy született, úgy lett kitalálva, mint ahogy egy író szavai születnek" - magyarázta 2003-ban.
Görög apától és francia anyától született a Brüsszelhez tartozó Ixelles-ben. Eredeti neve Arlette volt, ám amikor tizennyolc éves lett, keresztnevét hivatalosan is Agnesre változtatta. Irodalmat és pszichológiát hallgatott a Sorbonne-on, muzeológusnak készülve művészettörténetet tanult az École du Louvre-ban. Közben elvégzett egy esti fotóiskolát is, és 1951-től egy évtizeden át a legendás színész-rendező, Jean Vilar vezette párizsi Népszínházban dolgozott színházi fotográfusként. 1954-ben Alain Resnais biztatására készítette első dokumentum-játékfilmjét, a Párbeszédet. A film gyermekkorának kedvelt helyszínén, a dél-franciaországi Sete közelében lévő kis halászfaluban játszódott. A világhírt az 1961-ben készült Cléo 5-től 7-ig című alkotása hozta meg számára, amely a rákszűrés eredményére várakozó fiatal énekesnő délutánjának aprólékos ábrázolásával foglalkozott az élettel.
Legtöbb munkájában a női szerepekkel, a nő társadalmi helyzetével, sorskérdéseivel, a köznapi emberi léttel és a mögötte kibontakozó örök drámákkal foglalkozott. Arra törekedett, hogy filmjeivel tárgyilagosan mutassa be a körülötte zajló életet, s ebből a szempontból pályájának fontos állomásai rövidfilmjei is (Opera Mouffe, A part mentén, Távol Vietnamtól, A nő válaszol). 1965-ben készítette el első színes és teljes mértékben fikciós játékfilmjét, a Boldogságot, majd egy év múlva szürrealista filmet rendezett Teremtmények címmel.
A hatvanas évek végén férjével, a szintén rendező Jacques Demyvel Amerikába látogatott, s dokumentumfilmet készített a radikális polgárjogi szervezet, a Fekete Párducok egyik vezetőjéről. A hetvenes években nagy sikert aratott a feminista filmjei sorába illeszkedő Az egyik énekel, a másik nem, amelyben két barátnő párhuzamos sorsát követte. 1977-ben férjével létrehozták a Ciné Tamarist, amely nagyobb szabadságot biztosított művészi elképzeléseik megvalósítására. 1985-ös Sem fedél, sem törvény című filmje, amelyben a társadalmon kívül élő csavargólány, Mona életét és halálának körülményeit mutatta be, a Velencei Filmfesztiválon fődíjat kapott. 1995-ben a mozi századik születésnapjára készítette a sztárok egész sorát felvonultató 101 éjszakát. 2000-ben aratott sikert a Kukázók című dokumentumfilmje, amelynek 2002-ben elkészítette a folytatását is. 2008-ban mutatták be a Les plages d'Agnes (Agnes strandjai) című életrajzi dokumentumfilmjét, amelyért 2009-ben a legjobb dokumentumfilmnek járó César-díjat vehette át.
Varda élete végéig dolgozott, 2018-ban került a mozikba az Arcélek, útszélek című dokumentumfilmje, amelyet a nála fél évszázaddal fiatalabb fotós és street artist JR társaságában készített és amelyet tavaly a legjobb dokumentumfilm kategóriában Oscarra is jelöltek, Cannes-ban pedig megkapta a kategória fődíját. A road movie-ban alkotótársával Franciaország eldugott falvaiba látogattak, elbeszélgettek a helyiekkel és portrékat készítettek róluk.