Vállalkozás;uniós támogatás;

2019-03-31 17:58:34

21 milliárd forinttal támogatja az EU a magyar társadalmi vállalkozásokat

A tervek szerint több ezer hátrányos helyzetű embernek lesz ebből új munkahelye.

Több mint 21 milliárd forint uniós pályázati forráshoz jutnak a társadalmi vállalkozások a 2021-ig tartó finanszírozási ciklusban, így több ezer hátrányos helyzetű ember számára biztosíthatnak új munkahelyet - közölte a társadalmi vállalkozásokat segítő IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. A közlemény szerint

A társadalmi vállalkozásokat támogató PiacTárs projekt 2016 augusztusában indult, azóta több mint 500 nonprofit és civil szervezet, valamint szociális szövetkezet vett részt tanácsadásokon. Eddig több mint 1000 fejlesztési tervet értékeltek és 472 fejlesztési tervhez adtak ki minősítést. A programok célja, hogy a társadalmi vállalkozások eredményesen tudjanak részt venni az állami és a piaci szereplőkkel való együttműködésben és képesek legyenek az állami és EU-s támogatások mellett, illetve egyre inkább azok helyett piaci bevételekre is szert tenni, és ezáltal fenntarthatóan finanszírozni a tevékenységüket.