Dr. Nagy István;
mezőgazdaság;vízgazdálkodás;
2019-04-03 09:00:00
A tudományos és technikai fejlődés, valamint az éghajlatváltozás eredményeként a mezőgazdaság termelési tényezői közül egyre inkább a víz lesz a szűk keresztmetszet, az fogja leginkább befolyásolni a termelés eredményességét. Ha hosszabb távon gondolkodunk, és figyelembe vesszük az éghajlatváltozás várható hatásait is, egyre időszerűbb lesz egy fenntartható, továbbá a gazdálkodók és az állam érdekeit szolgáló mezőgazdasági vízgazdálkodási rendszer kidolgozása.
Elődeink példát mutattak számunkra, mikor az 1860-as években az árvízvédelmi és folyószabályozási munkákkal párhuzamosan kialakították a belvizek kezelésének rendszerét, amit 1874-ben törvénybe is foglaltak. Ez a törvény 1964-ig volt érvényben, nagyrészt ezen jogszabály alapján 1895-ig 2,7 millió hektár terület vízrendezése készült el. A vízi munkák tették lehetővé az alföldi települések addig példátlan gazdasági fejlődését 1867 és 1914 között.
A vízrendezést a gazdálkodók által önkéntesen létrehozott társulatok valósították meg. A rendszerek fejlesztését, üzemeltetését és fenntartását ők maguk finanszírozták, érdekeiknek megfelelően, a vízrendezés során elért többlet jövedelmükből. Az állam kamatos hitelt biztosított, amit szükség esetén adók módjára hajtott be; továbbá a vízrendezés miatt megnövekedett aranykorona után járó adót mindaddig átengedte a társulatoknak, amíg azok a hiteleiket törlesztették.
A gazdálkodók a területeikről csak azt a vizet vezették el, ami érdekükben állt, a társulatok a csatornákon csak azt a vizet vezették el, ami a gazdálkodóknak érdekében állt. De azt is úgy, hogy másoknak ne okozzanak kárt, azaz
A folyószabályozások következtében a kisvizek szintje csökkent, és ennek következtében a folyók mentén a talajvíz is károsan lecsökkent, ezért az 1880-as években kidolgoztak egy programot ennek megakadályozására. A program első létesítménye a Bökényi vízlépcső, amely 1907-ben valósult meg, s ott hazánkban először építettek vasbeton zsilipet.
Az 1934-es öntözési törvénynek három célja volt. Egyrészt öntöző csatornák építésével elősegíteni az öntözés elterjedését. Másrészt a folyók duzzasztásával megakadályozni a talajvíz káros csökkenését, valamint a gravitációs vízbiztosítási lehetőség megteremtésével mérsékelni a vízellátás költségeit. Harmadrészt a társulati törvény célszerű módosításával elősegíteni öntözési társulatok megalakítását.
A kialakított és bevált rendszert a politika több lépésben rontotta el: többek között az 1964-es második vízügyi törvény elvetette a korábban elfogadott szakmai elveket.
Az 1970-es évektől több kísérlet történt a rendszer egyes elemeinek javítására, ezek azonban csak részeredményt hozhattak, hiszen maga a rendszer volt rossz. A szántóterületek növelésének hajszolásával, a mély területek víztelenítésével a magyar mezőgazdaság csapdahelyzetbe került. (Lásd: Hankiss Elemér Társadalmi csapdák.)
Mivel a mély területek víztelenítésekor a magasabb területek alól olyan vizeket is elvezettek, amelyekre a gazdálkodáshoz ott szükség volt, a nagyobb szántóterületen sem növekedett összességében a termés mennyisége, a gazdálkodás eredményessége viszont romlott.
Vizsgálataim és a vízgazdálkodásban eltöltött több mint harminc év tapasztalatai alapján állítom, hogy ki lehet, és ki is kell alakítani egy olyan mezőgazdasági vízgazdálkodási rendszert, amely igazodik a kor jelenlegi és várható követelményeihez, valamint jó a gazdáknak és az államnak is. Ki lehet alakítani egy olyan rendszert, amely elősegíti a belvíz- és aszálykárok csökkentést, növeli a mezőgazdaság számára kedvező feltételekkel elérhető vízkészletek nagyságát; továbbá az állam részéről nem igényli többletkötelezettség vállalását, de feltételezi és igényli az eddig vállaltak teljesítését. A kialakítható új rendszer lehetővé teszi egy célszerűen kialakított program végrehajtásával a csapdahelyzetből való részleges kijutást.
A tudományos életben és a médiában sok szó esik az éghajlat változásának várható káros következményeiről, az éghajlatváltozás ütemének csökkentési lehetőségeiről. Hazánk rendkívül gazdag vízkészlettel rendelkezik, ezért javaslom megvizsgálni, hogy milyen előnye származhat a magyar mezőgazdaságnak az éghajlatváltozásból. Meggyőződésem, hogy a várható előnyöket kihasználni és a várható károkat csökkenteni, a mezőgazdaság versenyképességét növelni leginkább egy célszerűen kialakított mezőgazdasági vízgazdálkodási rendszerrel lehet. Az új rendszer elő fogja segíteni a gazdaságosan öntözhető területek növekedését is.