A fideszes exállamtitkár is cáfolja Orbán Viktor korábbi állítását, hogy feleslegünk van vízből

V. Németh Zsolt ellentmondott Lázár János korábbi kritikájának is, hogy nem építettek víztározókat. Ahhoz ezer milliárd forint kellett  volna, amelyet nem kapott az ágazat, és elegendő terület sincs hozzá.

Sok víz már nem folyhat le a Dunán, még a Velencei-tó is apadhat, minden csepp számít

Az egyre gyakoribb aszályok, a Duna rendkívül alacsony vízállása és a Velencei-tó kritikus vízszintje ismét ráirányította a figyelmet arra, hogy új vízgazdálkodási szemléletre és a meglévő rendszer haladéktalan fejlesztésére van szükség.

Tómentő ötlet

Balatonnyi víz kell a Homokhátságra

Gajdos László: Kelemen Ágnes lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár

A magyar államigazgatásban, az Európai Bizottságnál, a versenyszférában és a civil szektorban is dolgozott, célja a magyarországi klímastratégia megerősítése lesz, és hogy válaszokat adjon a vízhiány kihívásaira.

Kelemen Ágnes vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár.

A marispusztai élet vize

Árgus szemekkel figyeli Európa, hogy egy maroknyi elszánt önkéntes miként fakaszt vizet a homokból Kiskunmajsa határában, ahol a Marispusztai Önkéntes Vízőrzők igyekeznek visszafordítani az elsivatagosodást. Az Alföld nagy részén, de különösen a Kiskunságban égető probléma a vízhiány, egyes helyeken nyolc-kilenc méterre szikkadt a talajvízszint a felszín alatt. A Vízőrzők csoportja még tavasszal árasztotta el a település határában lévő mintegy kéthektáros területet, amivel már akkor is felkeltették a média figyelmét. Tevékenységük üzenete – legyen bár pontszerű az ország térképén –, hogy a helyi közösségek, gazdaságunk és az ökoszisztémák védelme érdekében rákényszerültek a vízmegtartásra.

Zagyva

Magyarország mégsem víznagyhatalom, hiány van, és még pazarolunk is

Változnak a dolgok, ma már sem a gazdálkodók, sem a vízügy nem tekint átokként a lezúduló csapadékra és a belvízre. Felismerték, hogy a vizet akkor kell okosan megfogni, amikor van: áradások idején. Azt is be kell látni, hogy sem termelni, sem locsolni nem lehet az eddigi módszerekkel. Az idő, ha van még egyáltalán, sürget, Homokhátság már hivatalosan félsivatag, évi 3 milliárd köbméter víz hiányzik a területről.

A cél a vízmegtartás – Hazánk a közvélekedéssel szemben nem víznagyhatalom, hanem vízhiányos ország

A klímaváltozás tovább fokozza a kitettségünket, ehhez társul a rendkívül pazarló felhasználás.

Szivacsváros: Fukuoka városában, a Tenjin Central Park közvetlen szomszédságában található kulturális központ tetején egy lélegzetelállító 15 lépcsős zöldteraszt valósítottak meg

„Mindenki a többletvíz elvezetésére gyúr, pedig dugó kellene a kádba”

Az áradással ezekben a pillanatokban is két-három úszómedencényi víz robog ki az országhatáron másodpercenként. Elvi megoldások vannak arra, hogy a tájban, azaz a mélyebben fekvő területeken megtartsuk a vizet hazánkban. Forrás volna rá, már-már a gazdák is hajlanának az ötletre. Rejtély, hogy hol akad el a kezdeményezés.

Elkezdi a költségvetés vitáját a parlament, szavaznak a vendégmunkásokról szóló törvényjavaslatról is

Az ülés 9 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik. A vízgazdálkodási törvény módosításáról és az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat átnevezéséről is dönthetnek.

A T. Ház megszavazta az igazságügyi reformot tegnap

Ha már a szőlőt is öntözni kell

Áder megszólalt

Az államfő szerint már nem elvi döntésekről kell beszélni, hanem konkrét lépésekről.

Felborult a megszokott rend: nehéz helyzetben a haltermelők

Az aszály, a koronavírus, a támogatás hiánya és a madarak okozta kár is sújtja a halgazdaságokat. Az árak ezek ellenére várhatóan nem emelkednek.

WWF: Magyarország fokozott veszélyben van

Az EU tagállamainak helytelen vízgazdálkodási gyakorlata tovább rontja a hosszú, pusztító szárazságok egyébként is súlyos hatásait - derül ki a WWF új jelentéséből.

Most tényleg a víz az úr

Fideszközeli nagybirtokosoknak is kedveznének az agráriumban

Egy az öntözéses gazdálkodás elterjedését segítő törvényjavaslatot kezd tárgyalni az Országgyűlés. Agrárszakemberek szerint mindez alapvetően a kormányközeli nagybirtokosokkal tenne jót.

A víztakarékos megoldások nem terjedtek el FOTÓ: SHUTTERSTOCK

Nincs mese, a légkondicionált disznóólaké a jövő

Sivataggá nem válik Magyarország belátható időn belül a globális felmelegedés miatt, de egyre hosszabban az aszályos időszakok. Kevés az öntözött terület, pedig csak ez jelenthetne megoldást.

Klímaváltozás sújtja a piacot.

Csak csepeg a víz

Kevesebb gabona terem az idén, mint a múlt évben. Ennek csak egyik oka a fagy- és jégkár, legalább ilyen súllyal esik latba a szárazság.

Az öntözésre költött forintok hamar megtérülnek a magasabb hozamok és a jobb minőség révén. FOTÓ: THINKSTOCK

Területet cserél Magyarország és Szlovákia

Változik a határ Magyarország és Szlovákia között. A területcserére az Ipoly folyó vízgazdálkodásának módosítása miatt van szükség - írja Körkép.sk.

Víz-világtalálkozó: az éghajlatváltozás miatt nem tudni, hogyan alakul majd az időjárás

A tiszta vízhez jutás és a szennyvízkezelés mellett komoly vízgazdálkodási problémát jelentenek a jövőben is a vízzel kapcsolatos katasztrófák, az árvizek és az aszályok - mondta Bárdossy András, a Stuttgarti Egyetem tanára a Budapesti Víz Világtalálkozó.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang