Öt jó hír

Lehet, hogy véletlen, lehet, hogy túlzok, de a sajtó mintha mostanában egy csapásra több biztató nemzetközi hírről tudósítana. 
1. Szlovákia új elnöke, Zuzana Caputová liberális és nő. Jogvédő. Bár a szlovák választás első fordulójában magyar nemzetiségű jelölt is volt Bugár Béla személyében, mégis Caputová nyert a magyarlakta körzetekben is; Dunaszerdahely járásban például a szavazatok 83,95 százalékát kapta. 
2. Ukrajnában a parlamenti választások első fordulóját Volodimir Zelenszkij, egy 41 éves zsidó színész-humorista nyerte a mostani elnök, Petro Porosenko ellenében. Zelenszkij egy népszerű TV sorozat sztárja. A sorozat hőse egy korrupció-ellenes tanárember, akit a nép hirtelen az ország elnökévé választ. A háttér Zelenszkij népszerűségéhez: az ukránok 91 százaléka szerint hazájuk mélységesen korrupt. Ha nyer, Zelenszkij legalább tiszta lappal indíthat.
3. A helyi választások eredménye Törökországban szintén biztató. Erdogan elnök és pártja nem tudott nyerni az ország legnagyobb városaiban, beleértve Ankarát és Isztambult. Bár Erdogan továbbra is a legnépszerűbb török politikus, az ország GDP-jének mintegy 75 százaléka az ellenzékhez húzó városias területeken képződik.
4. Itt, Amerikában a (független) különleges ügyész benyújtotta kb. 400 oldalas jelentését az igazságügyminiszternek (aki Trump elnök embere). A jelentés Trumpról és kampányáról szól, tartalma egyelőre ismeretlen. Mivel a miniszter négy oldalas nyilvános összefoglalója alig idézte magát a szöveget, a kongresszus demokrata tagjai és a sajtó is azt feltételezte, hogy az összefoglaló inkább a miniszter véleményét, mint az ügyész jelentését tartalmazza. Ezt a miniszter most nagyjából elismerte egy új levélben, mondván: eredetileg nem a jelentést, hanem az ő saját értelmezését kívánta közzétenni. A lényeg persze az, hogy komoly remény van arra: ez a két éve készülő, fontos tényfeltáró anyag már a közeljövőben a nyilvánosság elé kerül.
5. Ez a német történet a roppant gazdag Reimann családról szól. Amerikában is olyan híres nagyvállalatokat kontrollálnak, mint Krispy Kreme, Einstein Bagels, Keurig, Peet’s Coffee, Panera Bread, Dr. Pepper stb. Néhány évvel ezelőtt egy történész – a család kérésére – kiderítette, hogy a cég alapítói Hitler elkötelezett hívei voltak, orosz és francia hadifoglyokat dolgoztattak rabszolgaként, és a háború idején gazdagodtak meg. De az információt csak akkor hozták nyilvánosságra, amikor a részletek megjelentek a Bildben. Azóta azonban a vállalat bejelentette, hogy 10 millió eurót adományoz a holokauszt áldozatainak, és rövidesen a történész teljes anyagát  publikálják. 
Tudom, sokan mondják majd, hogy mindez nem elég, nem lehet ilyen egyszerűen jóvá tenni a jóvátehetetlent. De az is igaz, hogy ez a német generáció többet tesz apáik és nagypapáik bűneinek felderítéséért és a túlélők kárpótlásáért, mint kortársaik szerte Európában.
Szerző
Charles Gati
Frissítve: 2019.04.03. 10:12

Repedések a rendszeren

Csattanós választ adtak a vasárnapi török helyhatósági választások azokra az aggodalmaskodó hangokra, amelyek szerint Recep Tayyip Erdogan török államfő - különösen az elnöki rendszer tavalyi bevezetése óta - diktatúrát épít. Vagy legalábbis nagyon hosszú út áll még előtte, ha el akar jutni például Észak-Korea szintjére, ahol nemrég száz százalékos részvétel mellett száz százalék szavazott a bölcs vezér által választott „jelöltekre”. 
Hiszen az ezer sebtől vérző és erős ellenszélben küzdő törökországi ellenzék nemcsak jól szerepelt, de két óriási, jelképes győzelmet is aratott. Az évtizedek óta bevehetetlen fellegvárnak számító Ankarát, és nagyon szoros versenyben az ország gazdasági szívét, az elnök szülővárosát és politikai ugródeszkáját, Isztambult is meghódították. Egy valamirevaló diktátor ilyen vereséget aligha engedhetne meg magának, úgy tűnik tehát, Törökországban (még) működik a demokrácia. Egyúttal arra is fény derült, hogy a „sosem veszítő” Erdogan közel sem mindenható, és a fennálló illiberális rendszer sem megdönthetetlen.
Egyelőre viszont túlzás lenne ennél többet belelátni a történésekbe. Ugyan a helyhatósági választásokat szokták úgy értékelni, mint ítéletet a kormányzásról, itt a kormánypártok hagyományosan mindig rosszabbul szerepelnek - és a politikai földrengés most is elmaradt. Néhány fájó és kínos kudarc ellenére az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) maradt a legerősebb alakulat, némi meglepetésre keleten még javítani is tudtak. Hatalmuk még mindig biztos lábakon áll. Ráadásul úgy voltak képesek ilyen eredményre, hogy ezúttal nem teljesen nekik kedvezett a csillagok állása. A majd három évvel ezelőtti puccskísérletre már nem lehetett ráfogni mindent, a biztonsági helyzet stabil, így nincs szükség a keménykezű vezetőre. Ellenben a gazdasági helyzet rengeteget romlott, amit az emberek a legérzékenyebb ponton, a pénztárcájukon is megéreztek.
Ha Erdogannak nincs is oka a kardjába dőlni, azért a vasárnapi választások megkongathatták a vészharangokat. Elsősorban az ellenzék miatt, amely a számos elszenvedett csapás ellenére most határozott életjeleket mutat. Pedig összességében nem erősödtek. Sikerük záloga, hogy Törökországban megvalósult az, ami Magyarországon jobbára csak álom maradt: az ellenzéki összefogás a politikai paletta eltérő oldalán álló pártok, és ami még fontosabb, a szavazók között is. A baloldalra húzó, kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) és a jobboldali Jó Párt (IYI) több tartományban is egyeztetett a jelöltállításról, miközben a kurdbarát Népi Demokratikus Párt (HDP) inkább taktikusan félreállt azokon a helyeken, ahol legfeljebb néhány százalékra lett volna esélyük. Ahelyett tehát, hogy az ellenzék saját pecsenyéjét sütögetve önmagát szalámizta volna le, a „nagyobb jó”, az AKP legyőzése érdekében kész volt a hátralépésre. Ráadásul az erőviszonyok már a választások előtt hetekkel világosak voltak. Benzinkúton megejtett titkos tárgyalások, ködös háttéralkuk, vitás előválasztások nélkül.
Szerző
László Dávid
Frissítve: 2019.04.02. 08:52

Nix sétafika!

Nem hiszem, hogy Puzsér Róbert Sétáló Budapest terve több lenne lózungnál. Sőt, éppen azt szeretném bemutatni, miért nem válhat valóra a hangzatos ötlet.  
Önmagában az, hogy lépjünk vissza párszáz évet, és tiltsunk ki minden közlekedési eszközt a városból, vagy legalább annak fontosabb övezeteiből - nem rossz! De tisztázzuk, hogy mi célból tesszük ezt. Ha közérzetünket kívánjuk javítani, akkor minden járművet – a rollert, a kerékpárt, a hordszékeket, a gyaloghintókat és főleg a hátaslovakat, na meg télen a kutyaszánokat is – ki kell tiltani. Lehetne részletesebb közegészségi indokokat ismertetni a miértre, de nem húznám az időt. Ha csupán a levegő szennyeződésének csökkenését kívánjuk elérni, abból sosem lesz sétáló Budapest. Ha pedig bizonyos negyedek levegőjét kíméljük meg a robbanómotoroktól, akkor a város „játéka lesz mindenféle szélnek”. Egy kis időjárás-változás pillanatok alatt keresztbe tesz a nagy ívű terveknek.  
További akadály, hogy Budapest funkcióinak legfontosabb hányada ott van elhelyezve, ahol „sétálgatni” a legkellemesebb volna. A legkellemetlenebb helyzetet ma már egyértelműen a fővárosi funkció okozza, azon belül is elsősorban a végrehajtó hatalom számtalan intézménye, de az országos reprezentatív ügyeket sem bírja el egy séta-város. Egy kormányzati negyed fölépítése oldaná meg ezt a problémát. Olyasmi, mint amit az ezerszer átkozott Gyurcsány-kormány szeretett volna, a Nyugati pályaudvar sínjei fölé. Csak jóval kijjebb, valahová a ferihegyi reptértől kicsit délre.  
Az informatika és a közlekedés modern viszonyai között nemcsak kiváltható lenne a belváros és a Vár, hanem a kormányzati munka hatékonysága is jelentősen növekedne. Azon lehetne gondolkodni, hogy az államfő maradhat-e a Sándor-palotában, illetve a parlament az Országházban. Persze csak akkor, ha szeretnek sétálni, mert a Várba és a Kossuth térre biztosan nem szabad beengedni autót.  Amíg Orbán az úr, és a főpolgármester az ő szolgája, addig pont az ellenkező dolog történik a várossal: egyre több helyet foglal el a kormányzat, és egyre kevesebbet kapnak a város polgárai. Nix sétafika! Érdekes, hogy a sétafika atyja – Puzsér – gyümölcsöző együttműködést tervez a kormánnyal.  
A második, a budapestiek életminőségét rontó funkció, a turizmus ügyében a kormány ugyancsak homlokegyenest megy szembe a városlakók érdekeivel. Ugyanis a fejlesztés iránya nem járhat a belváros gépkocsi (különösen az emeletes óriásbusz) forgalmának fenntartásával. Hosszú távon biztosan célszerű lenne a gépkocsis turisták elhelyezésére szolgáló luxusszállókat kiköltöztetni a centrumból. Az természetesen igaz, hogy az idegenforgalom igen jelentős bevételeket hoz, csakhogy a közösséget illető bevételek 90 százalékát elvonja a kormány, hogy az ő kulturális fővárosára – a felcsúti ugarra – építsen belőle stadiont, tavat, szigetet, bóvlivasutat és sertéstelepet. (Helló röfi!) A szállodák és vendéglátóhelyek tulajdonának megszerzése az Orbán család és a hűbéresek részéről erősen beindult. Az örökös olimpiai készülődés nem szolgál semmi mást, mint a jól ismert családi és baráti oligarchák további ormótlan gazdagodását. Az senkit sem zavar, hogy közben a budapestiek, ha sétálni akarnak majd, át kell ránduljanak Pozsonyba, Bécsbe vagy Nagyváradra. 
Ha úgy tűnik, hogy az élhető (sétáló) Budapest megvalósulásának egyetlen akadálya a dölyfös kormány, akkor jól tűnik. Azonban apróságokkal mi is segíthetnénk magunkon: talán a fővárosi kerületek szűkös költségvetéséből is telne több takarítógépre. De a kutyák (és végtermékük) kitelepítése a földszintes (udvaros) kerületekbe legalább kevésbé tenné büdössé az egyszer majd oxigénben dússá tett levegőt.  
Szerző
Haskó László
Frissítve: 2019.04.02. 08:53