Pécs;önkormányzati választás;ellenzéki összefogás;

2019-04-03 14:09:45

Összefogott a pécsi ellenzék, közös jelölteket indítanak az önkormányzati választáson

Az összefogásban a DK, az MSZP, az LMP, a Jobbik és a Momentum vesz részt, a jelöltek nevei még nincsenek meg.

Az októberi helyhatósági választásokon Pécs 18 egyéni körzetében egy-egy közös képviselőjelöltet indítanak az ellenzéki pártok - jelentették be az együttműködésben részt vevő DK, MSZP, LMP, Jobbik és Momentum tisztségviselői szerdán sajtótájékoztatón a baranyai megyeszékhelyen. Kunszt Márta, a Demokratikus Koalíció önkormányzati képviselője közölte: a körzetenkénti egy-egy önkormányzati képviselőjelölt állításának ügyében a pártok "koordinálni" fognak egymással. 

Fogarasi Gábor, a Jobbik önkormányzati képviselője azt mondta, az érintett pártok egyetértenek a város érdeke szempontjából legfontosabb célok és elképzelések tekintetében, ezek mentén jött létre ez az együttműködés.

Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke, parlamenti frakcióvezetője hangsúlyozta: pécsi illetőségűként személyesen is mindent megtesz azért, hogy az idei önkormányzati választáson megbukjon a Fidesz a megyeszékhelyen. Szerinte a Fidesz csaknem tíz éve tartó városvezetésének legsúlyosabb következménye, hogy 13 ezer ember volt kénytelen elmenni a baranyai megyeszékhelyről megélhetési problémák miatt. Az LMP "részvételi programalkotási folyamatot indít".

Gulyás Emil, az MSZP önkormányzati képviselője jelezte: az ellenzéki pártok pécsi vezetői abban is megállapodtak, hogy megteremtik a szavazatmaximalizálás feltételeit. "Ha ez létrejön, nagy valószínűséggel győzni fog az ellenzék Pécsett" - mondta.

Péderi Tamás, a Momentum pécsi elnöke közölte, leginkább a fiatalokat érinti "Pécs rossz városvezetésének" problémája, ezért egyik elsődleges céljuk e korosztály megszólítása, a közéletbe való bevonása, "valós alternatíva" felmutatása.

A lehetséges közös polgármesterjelöltre vonatkozó kérdésre válaszolva Keresztes László Lóránt azt mondta: pártjuk részéről ez még nyitott ügy, de szerinte szükség van olyan jelöltre, aki valamennyi ellenzéki párt támogatását bírja. Az LMP-s politikus egyetért Mellár Tamással (Párbeszéd) abban, hogy az ellenzéki jelöltek "transzparens eljárásban" tegyék világossá programjukat és városvezetési elveiket. Gulyás Emil közölte: az MSZP, a DK és a Momentum továbbra is Péterffy Attila, a Főtáv Zrt. műszaki, fejlesztési és karbantartási igazgatójának jelöltségét támogatja a pécsi polgármesteri posztra. Hozzátette, bíznak abban, hogy jelöltjük megkapja majd a többi párt támogatását is.