Igazságügyi Minisztérium;közigazgatási bíróság;

2019-04-03 14:49:12

Csak nyáron derül ki, mi tartozik a közigazgatási bíróságokra

Az Igazságügyi Minisztérium közlése szerint ezeket egy ún. „saláta”-törvény fogja pontosan rögzíteni.

Nyár elejére tervezik elfogadni azt a jogszabály-módosító csomagot, amely rendelkezik a jövőre felálló új közigazgatási bíróságok hatásköréről – írja az Index. 

Bár a parlament hétfőn elfogadott egy törvénymódosítást a közigazgatási bírósági rendszerrel kapcsolatban, ez alapvetően a bírói függetlenségre ad garanciákat, és a Velencei Bizottság kifogásaira reagált. A portál kiemeli: még mindig több ponton homályos a közigazgatási bíróságok működése, nem tudjuk például, hogy milyen ügyek tartoznak majd a hatáskörébe.

Az Igazságügyi Minisztérium ezzel kapcsolatban az Indexet arról tájékoztatta, hogy

A minisztérium emellett közölte: várhatóan a Közigazgatási Felsőbíróság olyan ügyekben fog egy fokon eljárni, amelyek jelenleg is a Kúria közigazgatási ügyszakába tartoznak.

Arról, hogyan fognak eljárni ezek a bíróságok, a minisztérium annyit írt, hogy nem lesz szükség új eljárási törvények elfogadására (tehát nem lesz új közigazgatási perrendtartás és általános közigazgatási rendtartás), „azonban a fent említett, ún. saláta-törvény hajt majd végre kisebb, szükséges módosításokat a nevezett törvényeken”. A tárca nem árult el részleteket ezekről.

Arról, hogy hány közigazgatási bíróra lesz szükség az új rendszerben, a minisztérium azt írta, hogy a jelenleg közigazgatási ügyekkel foglalkozó bírók április 30-áig kérhetik átvételüket. A minisztérium ezt követően rendelkezik majd erről adatokkal. Ezután „a Közigazgatási Felsőbíróság megválasztott elnöke véleményének ismeretében a miniszter bíróságonként állapítja meg az előzetesen rendszeresített közigazgatási bírói álláshelyek számát.” Azok a bírók, akik nem kérték átvételüket, bírók maradnak a rendes bírósági szervezetben – tette hozzá a minisztérium.